Ugrás a tartalomhoz

Pollreisz Balázs

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pollreisz Balázs
Született1979. március 6. (45 éves)
Győr
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Gyermekeikét gyermek
Foglalkozásapolitikus
Tisztségeönkormányzati képviselő, városi és megyei pártelnök
SablonWikidataSegítség

Pollreisz Balázs (Győr, 1979. március 6. [1]) magyar politikus, önkormányzati képviselő Győrben, a Magyar Szocialista Párt Győr-Moson-Sopron megyei szervezetének, valamint Győr és környéke helyi pártszervezetének elnöke.[2]

Politikai pályafutása

[szerkesztés]

Pollreisz Balázs az MSZP tagja. Tíz évig a győri Gyárvárosi Közösségi Házat irányította, 2016 őszétől pedig az MSZP Ház vezetője.[3]

2014 óta a önkormányzati képviselő Győrben. Mind 2014-ben, mind 2019-ben pártlistán kapott mandátumot.[4][5][1]

A 2019 októberében megrendezett önkormányzati választáson a fideszes Borkai Zsolt győzött ugyan, de a választási kampány során kipattant botrány miatt (egy nyilvánosságra került videofelvételen a házas Borkai házasságon kívüli nemi aktust folytatott egy fiatal nővel, aki egyes vádak szerint prostituált volt) kénytelen volt mindjárt a választás után lemondani.[6] Ezután időközi polgármesterválasztást tűztek ki 2020. január 26-ra, amelyen Pollreisz volt az ellenzék közös jelöltje.[7] A választást végül Dézsi Csaba András, a Fidesz–KDNP Pártszövetség jelöltje nyerte meg; Pollreisz a leadott szavazatok 39 százalékával második lett.[8]

Az önkormányzati képviselőség mellett Pollreisz pártfunkcionárius is: a Magyar Szocialista Párt Győr-Moson-Sopron megyei szervezetének, valamint Győr és környéke helyi pártszervezetének elnöke.[2] Utóbbi posztján 2020. augusztus 26-án választotta újjá a városi pártszervezet.[9] Pollreisz a tisztújító után úgy nyilatkozott, a helyi pártszervezet legfontosabb feladata, hogy a 2022-es országgyűlési választásokon Győr mindkét választókörzetében közös ellenzéki jelölt induljon.[10] A 2021-es magyarországi ellenzéki előválasztásra őt jelöli az MSZP-Párbeszéd.[11]

Családja

[szerkesztés]

Pollreisz nős, két gyermek (Ágoston és Karolina) apja.[1] 2020 elején nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozata szerint a Pollreisz családnak két közepes méretű lakása van Győrben, valamint két földterületet is birtokolnak Halásziban.[12]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b c Pollreisz Balázs. GyoriBaloldal.hu. [2020. szeptember 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. szeptember 16.)
  2. a b Pollreisz Balázs. mszp.hu. (Hozzáférés: 2020. szeptember 16.)
  3. Baloldali politikusok is a Fidesz győri jelöltje mögött. Magyar Nemzet, 2020. január 24. (Hozzáférés: 2020. szeptember 16.)
  4. Önkormányzati választások, 2014. október 12. - Győr települési választás eredményei. valasztas.hu. Nemzeti Választási Iroda, 2014. november 18. (Hozzáférés: 2020. szeptember 16.)
  5. Helyi önkormányzati választások 2019 - Győr (Győr-Moson-Sopron megye). valasztas.hu. Nemzeti Választási Iroda, 2020. január 9. (Hozzáférés: 2020. szeptember 16.)
  6. Dezső András: Beadta a lemondását Borkai Zsolt. index.hu, 2019. november 8. (Hozzáférés: 2020. szeptember 16.)
  7. Hudák Hajnal: Pollreisz Balázs lett a győri ellenzéki összefogás polgármesterjelöltje. index.hu, 2019. december 4. (Hozzáférés: 2020. szeptember 16.)
  8. Győr időközi polgármester-választás. valasztas.hu. Nemzeti Választási Iroda, 2020. január 31. (Hozzáférés: 2020. szeptember 16.)
  9. Ismét Pollreisz Balázs lett a győri MSZP elnöke. https://ugytudjuk.hu/, 2020. augusztus 27. (Hozzáférés: 2020. szeptember 16.)
  10. Pollreisz Balázs maradt az a győri MSZP elnöke. Kisalföld, 2020. augusztus 27. [2021. szeptember 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. szeptember 16.)
  11. Az MSZP Facebook-oldala, 2021. június 14.
  12. Nyilvánosságra hozta vagyonnyilatkozatát Pollreisz Balázs. https://ugytudjuk.hu/. (Hozzáférés: 2020. szeptember 16.)

További információk

[szerkesztés]