Ugrás a tartalomhoz

Pinax

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Perszephonét és Hadészt ábrázoló pinax Locriból (Museo Nazionale di Reggio di Calabria)
Állatáldozatot bemutató pitsai táblakép az i.e. 6. századból

Az ókori görög kultúrában a pinax (πίναξ) (többes száma pinakes - πίνακες) vagy „tábla”,[1] festett fából,[2] agyagból, márványból vagy bronzból készült fogadalmi ajándékot jelentett, melyet felajánlója szentélyben vagy sírboltban helyezett el. A mindennapi életben a pinax viasztáblát is jelenthetett. Ezek az ókori görög színházban színes képek is lehettek, melyeket kőből, fából faragtak, vagy éppen háttérként felaggatott ruhából készítettek.

A márványból készített pinaxot egyedileg faragták, az agyagból és a bronzból készülteket azonban öntőformákból többszörösen is előállították. Locriban gondosan eltemetett pinaxok ezreit találták meg, többségüket Perszephoné vagy Afrodité szentélyében. A fapinaxok közül a legfontosabb a pitsai lelet, mely a fennmaradt legrégebbi görög táblafestés.

Marcus Vitruvius Pollio római építész megemlíti, hogy pinaxok templomok cellájában vagy akár magánszemélyek birtokában is lehettek. Az ilyen gyűjteményt pinakotékának[3] nevezték, mely megfelel a mai német művészeti galéria kifejezésnek, ilyen például a müncheni Alte Pinakothek. Az alexandriai könyvtár vezetője, Kallimakhosz költő egyfajta listát hozott létre a könyvtár tárgyairól, ezt a listát pinakesnek (a pinax többes száma) nevezte.[4]

Lásd még

[szerkesztés]

Hivatkozások

[szerkesztés]
  1. πίναξ, Henry George Liddell, Robert Scott, A Greek-English Lexicon, on Perseus Digital Library
  2. Megtalálásuk idejére a festett fa pinaxokról csaknem teljesen eltűntek a színes ábrák. Az agyag pinaxokat szintén élénk színekkel festették.
  3. A bibliotáka, vagy könyvtár szóhoz hasonlóan.
  4. Christian Jacob, "From Alexandria to Alexandria: Scholarly Interfaces of a Universal Library" 2002.
  • Ulrich Hausmann, 1960. Griechischen Weihereliefs (Berlin)

Források

[szerkesztés]
  • Művészeti kislexikon. Szerk. Lajta Edit. Budapest: Akadémiai. 1973. 481. o. ISBN 9630515245  

Külső hivatkozások

[szerkesztés]