Ugrás a tartalomhoz

Pierre Janet

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pierre Janet
SzületettPierre Marie Félix Janet
1859. május 30.[1][2][3][4][5]
Párizs
Elhunyt1947. február 24. (87 évesen)[1][2][4][6][7]
Párizs
Állampolgárságafrancia
SzüleiJules Janet
Foglalkozása
Tisztsége
  • elnök (Francia Társadalomtudományi Akadémia)
  • elnök (Société médico-psychologique)
  • igazgató (1890–1910, Laboratoire de psychologie pathologique)
Iskolái
Kitüntetéseia francia Becsületrend parancsnoka (1934)[8]
Halál okatüdőödéma
SírhelyeCimetière de Bourg-la-Reine
A Wikimédia Commons tartalmaz Pierre Janet témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Pierre Marie Félix Janet (Párizs, 1859. május 30. – Párizs, 1947. február 24.) meghatározó francia pszichológus, filozófus és pszichoterapeuta volt, különös tekintettel a disszociáció és a traumatikus emlékezet területére.

William James és Wilhelm Wundt mellett a pszichológia egyik alapító atyjaként említik.[9] Kosztolányi Dezső Édes Anna című regényében Anna védőügyvédje Janet kutatásaira hivatkozik a tárgyalás során.

Életrajz

[szerkesztés]

Janet tanulmányait Jean-Martin Charcot mellett folytatta a Pitié-Salpêtrière Hospital pszichológiai laboratóriumában, Párizsban. Kutatásai eredményeit először filozófiai értekezésében írta le, 1889-ben, majd A hisztérikusak mentális állapotáról (L'état mental des hystériques) című orvosi értekezésében, 1892-ben. 1893-ban szerzett orvosi diplomát.

1898-ban pszichológiai előadónak nevezték ki a Sorbonne-on, és 1902-ben megszerezte a kísérleti és összehasonlító pszichológia tanszék elnöki székét a Francia Főiskolán (Collège de France), amely pozíciót egészen 1936-ig töltötte be. 1913-tól a Francia Társadalomtudományi Akadémia tagja volt, és a francia pszichológia egyik központi figurájaként tartják számon a huszadik század első felében.[10]

Elméletek

[szerkesztés]

Janet az elsők között volt, akik rávilágítottak egy személy múltbeli életeseményei és jelenlegi traumája közötti kapcsolatra, és megalkotta a disszociáció,[11] valamint a tudattalan[12] fogalmát. A páciens és a hipnotizőr közötti „mágneses szenvedélyről” vagy „harmóniáról” írt tanulmánya előrevetítette a későbbi indulatáttétel-ről szóló tanulmányokat.[13]

A huszadik században Janet kialakította az elme egy nagyszabású modelljét az energiaszintek, a hatékonyság és a szociális kompetencia tekintetében, melyet olyan publikációkban fejtett ki, mint a Rögeszmék és Pszichaszténia (Obsessions and Psychasthenia, 1903) vagy A szorongástól az extázisig (From Anguish to Ecstasy, 1926).[14] Elmélete összehasonlításra került George Herbert Mead[15] szociális viselkedés elméletével, ami magyarázatot ad Lacan korai dicséretére, miszerint „Janet csodálatra méltóan bizonyította az üldöztetéses érzelmek jelentőségét, mint a szociális viselkedést leíró pillanatokat.”[16]

Fejlődési hierarchia

[szerkesztés]

Janet megalapozott egy elme-fejlődési modellt, amely kilenc egyre bonyolultabb szervezeti szint hierarchikus tendenciáját foglalja magában.[17]

Részletezett négy alacsonyabb szintet, melyek a reflexektől az elemi intellektusig tartanak, két középső fejlődési szintet, melyek magukban foglalják a nyelvet és egy szociális világképet, és három magasabb szintet: a munka racionális-ergodikus világát, valamint a kísérleti és a progresszív tendenciát.[18]

A neurózisra akként tekinthetünk, mint a korábbi tendenciákhoz való regresszióra, vagy azok integrálásának képtelenségére,[19] míg a tudattalant Janet úgy definiálta, hogy „egy olyan cselekmény, amely megőrizte alsóbbrendűségét a magasabb szintű cselekmények között”.[20]

Hatása a mélylélektanra

[szerkesztés]

Freud

[szerkesztés]

A Janet és Freud által prioritást élvező kérdések közötti ellentmondások az 1913-ban megrendezett londoni Orvostudományi Konferencián jelentkeztek.[21] Ezen időpontot megelőzően Freud nyíltan vállalta, hogy elismeri Janet-et, különösen Josef Breuer-rel való munkájában, például „a hisztériás jelenségek első megjelenésének elmélete P. Janet elméletéből kiindulva, Breuer és magam által kidolgozva”[22] témájú írásában, mely kimondja továbbá, hogy „az ő példáját követtük, amikor központi álláspontunknak az elme felosztását és a személyiség disszociációját választottuk” – habár gondosan hangsúlyozza, hogy hol vannak „a különbségek a mi szemléletünk és Janet elmélete között”.[23]

Freud a neurotikus valóságtól való visszavonulásáról szóló 1911-ben megjelent írásában ismét azt állítja, hogy: „nem kerülhetjük el Pierre Janet ezen menekülésről való megfigyeléseinek tényét; ő a „valóság funkciójának” elvesztéséről beszélt”.[24] Az 1930-as évek végéig többször elővette Janet „lelki szegénység” kifejezését a civilizációról szóló művében is.[25]

A pszichoanalízisről szóló 1913-as előadásában Janet úgy érvelt, hogy a pszichoanalízis számos „új” eleme csak régi elképzelések átnevezésének tekinthető, sőt, a saját „pszichológiai elemzési” módja megelőzte Freud „pszichoanalízisét”.[21] Ez dühös támadásokat váltott ki Freud követőiből, és ezután Freud személyes hozzáállása rideggé vált Janet-tel szemben. 1915-16-os előadásaiban Freud így nyilatkozott: „hosszú ideig kész voltam igen nagy hitelt adni Janet-nek a neurotikus tünetek megvilágításában, mert úgy tekintett rájuk, mint a betegeket uraló tudattalan gondolatok megnyilvánulásaira”, de miután 1913-ban személyes sértésnek vette Janet megnyilvánulását, úgy vélekedett, hogy „úgy gondolom, hogy szükségtelenül elvesztette a belé vetett bizodalmat”.[26]

A plágium vádja különösen megsértette Freud-ot. 1925-ben írt önéletrajzi vázlatában határozottan tagadta, hogy plagizálta volna Janet-et,[27] és 1937 végén visszautasította a vele való találkozást azon az alapon, hogy „amikor a rágalmazások elterjedtek a francia írók által, hogy én az előadásait hallgattam és elloptam az elméleteit, ő egyetlen szóval véget vethetett volna az effajta szóbeszédnek”,[28] de nem tette.

Kiegyensúlyozott ítélet az lehet, hogy Janet elméletei, melyeket közzétett, tényleges kiindulópontjai voltak Freudnak (vagy elmélete egy részének), de ezt követően Freud ezeket a maga sajátos módján érdemben továbbfejlesztette.[29]

Jung

[szerkesztés]

Carl Jung Janet-tel készített tanulmányt Párizsban, 1902-ben,[30] és nagy hatással volt rá, például azonosította az általa komplex tudattalannak nevezett fogalmat Janet „tudattalan megszállottság” fogalmával.[31]

Jung nézete, miszerint úgy tekintett az elmére, mint „egy határozatlan számú és ismeretlen személyiség töredékből vagy komplexumból álló tartományra”,[32] arra épül, amit Janet Pszichológiai Automatizmus című művében „egyidejű pszichológiai létezéseknek” nevezett.[33]

Jung elismerően nyilatkozott „Janet mélyebb és pontosabb hisztérikus tünetekről való ismeretéről”, és arról beszélt, hogy „Janet, Flournoy, Freud és mások eredményei” meghatározóak voltak a tudattalan feltárásában.[34]

Adler

[szerkesztés]

Alfred Adler nyíltan származtatta kisebbségi komplexus elméletét Janet Hiányosságérzet (Sentiment d'incomplétude)[17] című művéből, és ők ketten hivatkoztak is egymás munkájára vizsgálataik eredményeiről szóló írásaikban.[35]

Publikációk

[szerkesztés]

1923-ban írt egy meghatározó értekezést Lélektani Orvostudomány (La médecine psychologique) címmel, saját javaslataival és 1928 és 1932 között számos meghatározó írást publikált a memória tekintetében.

Bár nem sokat tett közzé angol nyelven, az a 15 előadás, amelyet a Harvard Orvosi Iskolájában (Harvard Medical School) tartott 1906 október 15 és november vége között, 1907-ben kiadásra került A hisztéria főbb tünetei (The Major Symptoms of Hysteria) címen és Janet 1936-ban megkapta a Harvard díszdoktori címét is.

Az emberi pszichológiáról alkotott összefoglaló képéről Henri Ellenberger úgy nyilatkozott, hogy „ez körülbelül 20 könyvet és több tucat cikket igényelt”.[36]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 27.)
  2. ↑ a b Andrew Bell: Encyclopædia Britannica (brit angol nyelven). Encyclopædia Britannica Inc.
  3. ↑ BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  4. ↑ a b Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. ↑ SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. ↑ Who Named It? (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  7. ↑ Proleksis enciklopedija (horvát nyelven)
  8. ↑ André Chervel: Les agrégés de l'enseignement secondaire. Répertoire 1809-1960
  9. ↑ Graham F. Reed, 'Janet, Pierre', in Richard Gregory ed., The Oxford Companion to the Mind (1987) p. 397
  10. ↑ E. Roudinesco, Jacques Lacan (2005) p.16-21
  11. ↑ O. L. Zangwill, 'Hypnotism, history of', in Gregory ed., p. 332
  12. ↑ Henri F. Ellenberger, The Discovery of the Unconscious (1970) p. 147 and p. 406
  13. ↑ Peter Gay, Freud: A Life for Our Time (1988) p. 50
  14. ↑ Ellenberger, p. 386
  15. ↑ Ellenberger, p. 405-6
  16. ↑ Jacques Lacan: Écrits: A Selection (1997) p. 17
  17. ↑ a b Reed, p. 398
  18. ↑ Ellenberger, p. 387-94
  19. ↑ Red, p. 398
  20. ↑ Quoted in Ellenberge, p. 387
  21. ↑ a b Ellenberger, p. 817
  22. ↑ Sigmund Freud, On Metapsychology (PFL 11) p. 52
  23. ↑ Sigmund Freud, Five Lectures on Psycho-Analysis (1995) p. 25-33
  24. ↑ Freud, Metapsychology, p. 35
  25. ↑ Sigmund Freud, , Civilization, Society and Religion (PFL 12) p. 306-7
  26. ↑ Sigmund Freud, Introductory Lectures on Psychoanalysis (PFL 1) p. 296
  27. ↑ Freud, Sigmund An Autobiographical Study WW Norton and Company 1989 page 11
  28. ↑ Quoted in Ernest Jones, The Life and Work of Sigmund Freud (1964) p. 633
  29. ↑ Ellenberger, p.539-40
  30. ↑ Gay, p. 198
  31. ↑ Ellenberger, p. 149
  32. ↑ Quoted in Neville Symington, Narcissism: A New Theory (1993) p. 20
  33. ↑ Ellenberger, p. 406
  34. ↑ C. Jung, The Practice of Psychotherapy (1993) p. 112 and p. 139
  35. ↑ O. Brachfeld, Inferiority Feeling in the Individual and the Group (2000) p. 53
  36. ↑ Ellenberger, p. 387

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Pierre Janet című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

[szerkesztés]
  • Brooks III, J. I. (1998). The eclectic legacy. Academic philosophy and the human sciences in nineteenth – century France. Newark: *University of Delaware Press
  • Carroy, J. & Plas, R. (2000). How Pierre Janet used pathological psychology to save the philosophical self. Journal of the History of the *Behavioral Sciences, 36, 231-240.
  • Foschi, R. (2003) 'La Psicologia Sperimentale e Patologica di Pierre Janet e la Nozione di Personalità (1885-1900)', Medicina & Storia, 5, 45-68.
  • LeBlanc, A. (2001). The Origins of the Concept of Dissociation: Paul Janet, his Nephew Pierre, and the Problem of Post-hypnotic Suggestion, History of Science, 39, 57-69.
  • LeBlanc, A. (2004). Thirteen Days: Joseph Delboeuf versus Pierre Janet on the Nature of Hypnotic Suggestion, Journal of the History of the Behavioral Sciences, 40, 123-147.
  • Lombardo G.P, Foschi R. (2003). The Concept of Personality between 19th Century France and 20th Century American Psychology. History of Psychology, vol. 6; 133-142, ISSN 1093-4510, doi:10.1037/1093-4510.6.2.123
  • Mester János: Pierre Janet és Freud lélektani eredményei; Egyetemi Ny., Bp., 1929

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Pierre_Janet&oldid=22617507”