Peja Győző
Peja Győző | |
Született | 1907. június 24.[1] Galgagyörk |
Elhunyt | 1983. szeptember 26. (76 évesen)[1] Miskolc |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása |
|
Iskolái | Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem (–1931) |
Kitüntetései | Kossuth-díj (1949) |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Peja Győző (Galgagyörk, 1907. június 24. – Miskolc, 1983. szeptember 26.) magyar geográfus, a földrajztudományok kandidátusa (1958).
Életpályája
[szerkesztés]A budapesti tudományegyetemen Cholnoky Jenő keltette fel érdeklődését a geomorfológia iránt. 1931-ben földrajz-természetrajz szakos tanári diplomát szerzett, majd doktorált. 1932-től Makón tanár volt. 1934-től Balassagyarmaton tanított. 1941-től Budapesten szakfelügyelőként dolgozott. 1943-tól Máramarosszigeten gimnáziumi igazgató volt. 1945-ben Ózdon gimnáziumot szervezett. 1952-től Miskolcon a Kilián György Gimnázium igazgatója volt. 1969-ben nyugdíjba vonult, de óraadóként még 10 évig tanított.
Munkássága
[szerkesztés]Még hallgatóként Noszky Jenő mellett bekapcsolódott a Cserhát földtani térképezésébe, megismerve a terepi kutatómunka gyakorlati módszereit. Az 1930-as években a Makó környéki felszín formáinak vizsgálatát is elvégezte; és folytatta a Cserhát és az Ipoly-völgy természetföldrajzi kutatását. Az 1950-es években a Bükk északi előterének és a Sajóvölgy középső szakaszának felszínformáit tanulmányozta. Kutatási eredményeit összegezte Adalékok az agyagos-homokos területek felszínformáinak ismeretéhez című értekezésében (1958). Mintegy 80 tudományos, ismeretterjesztő és iskolatörténeti közleményt jelentetett meg. A Magyar Földrajzi Társaság Miskolci Osztályának, valamint a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) Borsod-Abaúj-Zemplén megyei földrajz-geológiai szakosztályának elnökeként egyik kezdeményezője volt az évente megrendezett Borsodi Földrajzi Heteknek és a Borsodi Földrajzi Évkönyv sorozatnak.
Művei
[szerkesztés]- A csermosnyavölgyi táj geomorfológiája (Budapest, 1941)
- Tektonikus eredetű morfológiai formák kialakulása a Sajó-völgy középső szakaszának környékén (Budapest, 1956)
- Adalékok az agyagos-homokos területek felszínformáinak ismeretéhez (1958)
- A Miskolc–Diósgyőri medence felszínformái (Miskolc, 1959)
Díjai
[szerkesztés]- Kossuth-díj (1949)
Források
[szerkesztés]- Magyar életrajzi lexikon IV: 1978–1991 (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6422-X
További információk
[szerkesztés]- Díjasok és kitüntetettek adattára 1948-1980. Összeállította és szerkesztette: Magyar Józsefné. Kaposvár, Palmiro Togliatti Megyei Könyvtár, 1984.
- Ki kicsoda? Életrajzi lexikon magyar és külföldi személyiségekről, kortársainkról. 4. átdolgozott, bővített kiadás. Szerkesztette: Hermann Péter. Budapest, Kossuth, 1981.
- Dobrossy István–Eszenyi Miklós–Zahuczky László: Miskolci életrajzi lexikon; Pfliegler J. Ferenc Emlékére a BAZ Megyei Levéltárért Alapítvány–Miskolc Megyei Jogú Város, Miskolc, 2008.
- Magyar nagylexikon XIV. (Nyl–Pom). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2002. ISBN 963-9257-11-7
- Magyar tudományos akadémiai almanach az … évre. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1861-1918, 1921, 1924-1943. 77 db. - 1973, 1986, 1991, 1997, 2001.
- főszerk. Nagy Sándor: Pedagógiai lexikon I–IV., Budapest, Akadémiai Kiadó, 1976–1979
- Révai új lexikona XV. (Nem–Rab). Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 2005. ISBN 963-955-623-8
- Új magyar életrajzi lexikon V. (P–S). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2004. ISBN 963-547-414-8
- ↑ a b Peja Győző, http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC11587/12013.htm