Ugrás a tartalomhoz

Gilisztaűző varádics

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Patikai varádicskóró szócikkből átirányítva)
Gilisztaűző varádics
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Csoport: Valódi kétszikűek (eudicots)
Csoport: Asterids
Csoport: Euasterids II
Rend: Fészkesvirágzatúak (Asterales)
Család: Őszirózsafélék (Asteraceae)
Nemzetség: Tanacetum
Faj: T. vulgare
Tudományos név
Tanacetum vulgare
L. 1753[1]
Szinonimák
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Gilisztaűző varádics témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Gilisztaűző varádics témájú médiaállományokat és Gilisztaűző varádics témájú kategóriát.

A gilisztaűző varádics (Tanacetum vulgare) az őszirózsafélék (Asteraceae) családjába tartozó növényfaj. Népi nevei közül talán a mezei mimóza a legérdekesebb, ezt valószínűleg levelei alakjáról kapta.

Származása, elterjedése

[szerkesztés]

Egész Európában megtalálható; Magyarországon is gyakori.

Megjelenése, felépítése

[szerkesztés]

Felálló, felső részén elágazó szárú, 80–120 cm magas. Megdörzsölve fűszeres, kámforos illatú. Levelei kétszeresen, szárnyasan szeldeltek.

Aranysárga, gömbszerű fészekvirágzatai 80–100 cm magasan díszlenek dús sátorvirágzatban. A fészkekben csak csöves virágok vannak, sugárvirágok nélkül.

Életmódja, termőhelye

[szerkesztés]

Évelő. Ártéri magaskórós társulásokban és mocsárréteken, nedves gyomtársulásokban él, gyakorta az aranyvesszővel (kanadai aranyvessző Solidago canadensis, magas aranyvessző Solidago gigantea)) együtt. Június–szeptember között nyílik. A margarétákhoz hasonlóan, tőosztással szaporítható.

Felhasználása

[szerkesztés]

Gyakran ültetik nedves kertrészek évelő ágyásaiba, egy alacsony termetű változatát sziklakertekbe is.

Méliusz Juhász Péter 1578-ban megjelent Herbáriumában ezt írta a varádicsról: „Próbált dolog. Levelét főzd meg borban, vagy tejben add innya, a gilisztát kiűzi.”

Nevéhez híven, napjainkig gyakorta használták az ember és a háziállatok bélférgeinek elpusztítására, kiűzésére, külsőleg ízületi fájdalmak enyhítésére. Főként szárított virágból főzött teája tartalmazza a férgek, rovarok által nem kedvelt illóolajokat, gyantát és keserűanyagot. Mérgező hatása miatt háziszerként ma már nem ajánlott. A biokertészek elsősorban a hangyák távoltartására alkalmazzák. A szárított növény nemcsak az ágyásokból, de a tárolóhelyekről is elűzi a hangyákat és más rovarokat, így a molyokat is.

Fogyasztása tilos, szerepel az OGYÉI tiltólistáján is.[2]

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]