Patek Ferenc
Patek Ferenc | |
Született | 1889. szeptember 23. Újvidék |
Elhunyt | 1937. március 22. (47 évesen) Budapest |
Szülei | Patek Béla |
Foglalkozása | történész |
Velennai Patek Ferenc, Patek Ferenc István (Újvidék, 1889. szeptember 23. – Budapest, 1937. március 22.) történész, gimnáziumi tanár, író.
Életútja
[szerkesztés]Szülei Patek Béla polgári iskolai tanár, iskolaigazgató és Kailbach Anna. Középiskolai tanulmányait szülőhelyén, Újvidéken végezte, egyetemi diplomát Budapesten szerzett. 1912-ben doktorált magyar történelemből, majd 1913-ban történelem-latin szakon szerzett középiskolai tanári oklevelet. 1913. július 22-én Budapesten házasságot kötött Szentirmay Erzsébet polgári iskolai tanítónővel.[1] 1912 és 1923 között a budapesti IV. kerületi leánygimnázium tanára volt. 1923-ban a budapesti egyetemen a késői középkori történelem tárgyköréből magántanári képesítést szerzett, majd gimnáziumi tanárként nyugdíjba vonult. Főként egyháztörténi témájú egyetemi előadásokat tartott. 1923-ban a Szent István Akadémia II. osztályú és a Magyar Történelmi Társulat igazgatósági választmányi tagja lett.
Művei
[szerkesztés]- A magyarországi templarius rendtartomány felbomlása. Budapest, 1912.
- V. Coelestin pápa választása. Budapest, 1922.
- Posthumus István. Budapest, 1925.
Jegyzetek
[szerkesztés]Források
[szerkesztés]- Magyar katolikus lexikon VI. (Kaán–Kiz). Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János. Budapest: Szent István Társulat. 2001. ISBN 963-361-626-3
- Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában
További információk
[szerkesztés]- Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Budapest, 2024. Magánkiadás. 20. kötet.
- Révai nagy lexikona, 1-21.; Révai, Bp., 1911-1935
- Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.