Andrea Palladio
| Andrea Palladio | |
 | |
| Született | Andrea di Pietro della Gondola 1508. november[1] Padova[2][1] |
| Elhunyt | 1580. augusztus 19. (71 évesen)[3][4] |
| Állampolgársága | velencei |
| Házastársa | Allegradonna |
| Foglalkozása |
|
 A Wikimédia Commons tartalmaz Andrea Palladio témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Andrea Palladio (született Andrea di Pietro della Gondola) (Padova, 1508. november 30. – Maser, Veneto, 1580. augusztus 19.) észak-itáliai építész, építészeti szakíró. Klasszikus szépségű, tiszta vonalvezetésű palotáival és villáival, a reneszánsz építészet legtermékenyítőbb hatású mesterévé vált.
Művei
[szerkesztés]Építészeti krédója szerint egy valamirevaló épület hármas követelménynek felel meg: kényelem, tartósság, szépség – hite szerint, ha ezek közül egy is hiányzik, az épület nem méltó nevére. Legtöbb műve Vicenzában és környékén áll (Bazilika, Palazzo Valmarana, Villa Rotonda). Velencében a S. Giorgio Maggiore- és a Redentore-templomot építette. 1570-ben négy kötetes építészeti szakkönyvet adott ki (I Quattro Libri dell'Architettura). A palladiánus klasszicizmus stílusa főleg a brit-szigeteken hódított teret, Írországban a 18. században valósággal hódított a Palladio-mánia, egymást érik a palladiánus kúriák, legtöbb ma is felújítva, eredeti pompájában látogatható. Munkásságának jelentőségét mutatja, hogy több általa tervezett épület 1994-ben és 1996-ban Vicenza városa és Veneto tartomány Palladio által tervezett villái néven felkerült az UNESCO Világörökség listájára.[7]
Magyarországi kapcsolata
[szerkesztés]Az Országos Levéltárban őrzött saját kezű Palladio-levél,[8] amelyet először 1927-ben Herzog József tett közzé a Művészet című folyóiratban, arra utal, hogy az építész érintett volt legalább egy magyarországi építkezésben is. A Velencében, 1560 júliusában keltezett, olasz nyelvű, saját kezűleg írt és szignált levélben többek között ez olvasható: „Uraságod kegyeskedjék Márton mesternek, a kőművesnek megmondani, hogy a loggia boltozatának leállványozásával ne legyen olyan sietős, hanem hogy hagyja azt néhány napig beállványozva, amíg a habarcs megköt, mert nem akarnám, hogy gyors leállványozása folytán valami kellemetlenség jönne közbe.”[9] Jelenlegi őrzési helyéből kiindulva Détshy Mihály feltételezi, hogy a levél Nádasdy Tamás nádornak szólt, aki a keltezés évében Sárváron és Sopronkeresztúron is építkezett.
Írásai magyarul
[szerkesztés]- Négy könyv az építészetről; utószó: Zádor Anna, ford. Hajnóczi Gábor; Képzőművészeti Alap, Bp., 1982 (Képzőművészeti zsebkönyvtár)
- Négy könyv az építészetről; ford. Hajnóczi Gábor; KÖH, Bp., 2008
Kapcsolódó szócikkek
[szerkesztés]Galéria
[szerkesztés]-
Andrea Palladio -
Villa Rotonda, Vicenza -
-
Palazzo del Capitanio -
Palazzo Chiericati -
Teatro Olimpico -
San Giorgio Maggiore
.jpg)
_-_facade_on_Piazza_dei_signori.jpg)
.jpg)
.jpg)
_scena_.jpg)
.jpg)
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b c RKDartists (holland nyelven). (Hozzáférés: 2017. szeptember 6.)
- ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 11.)
- ↑ Dizionario Biografico degli Italiani (olasz nyelven), 1960
- ↑ BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
- ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 31.)
- ↑ Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), Палладио Андреа, 2015. szeptember 28.
- ↑ Centre, UNESCO World Heritage: City of Vicenza and the Palladian Villas of the Veneto (angol nyelven). UNESCO World Heritage Centre. (Hozzáférés: 2020. augusztus 19.)
- ↑ Országos Levéltár, Kamarai Levéltárak Lymbus gyűjteménye III. sorozata, az XVI. századi iratok 18. kötege, 597. lap.
- ↑ A levél teljes szövegét eredeti nyelven és magyar fordítással közli: Détshy Mihály: Palladio magyar vonatkozású levele. In: Műemlékvédelem, 1964/4. 242-243. o.
További információk
[szerkesztés]- A Soloarquitectura oldalán
- Cs. Szabó László: Három esszé a művészetről / A pogány is keresztény / Turner szellemjárásai / Márvány kúria, muzsikával; s.n., Róma, 1976
- Hajnóczi Gábor: Andrea Palladio; ill. Tóvári László; Corvina, Bp., 1979
