Nemzetek Szövetsége mandátum

Mandátumok Nyugat-Ázsiában és Afrikában, köztük: 1. Szíria, 2. Libanon, 3. Palesztina, 4. Transzjordánia, 5. Mezopotámia, 6. Brit Togo, 7. Francia Togo, 8. Brit Kamerun, 9. Francia Kamerun, 10. Ruanda-Urundi, 11. Tanganyika, 12. Délnyugat-Afrika.

Mandátumok a Csendes-óceánon: 1. Dél-Csendes-óceáni Mandátum, 2. Új-Guineai Terület, 3. Nauru, 4. Nyugat-Szamoa

A Nemzetek Szövetsége mandátum (Népszövetségi mandátum) bizonyos területek jogi státusza volt, amelyek az első világháború után egyik ország ellenőrzése alól egy másiké alá kerültek, illetve az a jogi keret, amely tartalmazta azokat a nemzetközileg elfogadott feltételeket, amelyek alapján valaki a Nemzetek Szövetsége nevében igazgatott egy területet.

Az ilyen mandátumok egy egyezmény és egy alkotmány vonásait egyaránt viselték, tartalmaztak kisebbségi jogi klauzulákat és a Nemzetközi Bírósághoz való fordulás jogát.^[1]

A népszövetségi mandátumok rendszerét a Nemzetek Szövetsége Egyezségokmányának 22. cikkelye hozta létre és 1919. június 28-án lépett hatályba. Miután a Népszövetséget a második világháború után feloszlatták, a jaltai konferencia úgy döntött, hogy a megmaradt mandátumokat helyezzék az ENSZ gondnoksága alá, és később vitassák meg és döntsék el a sorsukat. A legtöbb mandátum így – Délnyugat-Afrika kivételével – Egyesült Nemzetek gyámság lett.

A mandátumrendszer két alapelven nyugodott: az egyik, hogy a területet nem foglalták el, a másik, hogy a területet civilizációs kötelességként őslakói javára igazgassák.^[2] A Nemzetközi Bíróság Délnyugat-Afrika ügyében 1950-ben adott tanácsadó véleményében kifejtette, hogy a mandátum nem jelent sem területátadást, sem az afeletti szuverenitás átruházását.^[3]

Jegyzetek

↑ (1971. június 21.) „Legal Consequences for States of the Continued Presence of South Africa in Namibia (South West Africa) notwithstanding Security Council Resolution 276 (1970)”. International Court of Justice, 28–32. o. [2015. január 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. augusztus 28.)
↑ Matz, 2005, p.70-71, "Primarily, two elements formed the core of the Mandate System, the principle of non-annexation of the territory on the one hand and its administration as a “sacred trust of civilisation” on the other... The principle of administration as a “sacred trust of civilisation” was designed to prevent a practice of imperial exploitation of the mandated territory in contrast to former colonial habits. Instead, the Mandatory’s administration should assist in developing the territory for the well-being of its native people."
↑ Kovács Péter: Nemzetközi közjog, Osiris Kiadó, Budapest, 2011, ISBN 9789632762104; 228. o.

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a League of Nations mandate című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

Matz, 2005: ^{[pontosabban?]}

[1] (1971. június 21.) „Legal Consequences for States of the Continued Presence of South Africa in Namibia (South West Africa) notwithstanding Security Council Resolution 276 (1970)”. International Court of Justice, 28–32. o. [2015. január 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. augusztus 28.)

[2] Matz, 2005, p.70-71, "Primarily, two elements formed the core of the Mandate System, the principle of non-annexation of the territory on the one hand and its administration as a “sacred trust of civilisation” on the other... The principle of administration as a “sacred trust of civilisation” was designed to prevent a practice of imperial exploitation of the mandated territory in contrast to former colonial habits. Instead, the Mandatory’s administration should assist in developing the territory for the well-being of its native people."

[3] Kovács Péter: Nemzetközi közjog, Osiris Kiadó, Budapest, 2011, ISBN 9789632762104; 228. o.

[1]

[2]

[3]