Pacséri Károly
Pacséri Károly | |
Született | 1864. január 24. Losonc |
Elhunyt | 1928. június 22. (64 évesen) Budapest |
Nemzetisége | magyar |
Foglalkozása | bölcseleti doktor, tanfelügyelő, lapszerkesztő |
Pacséri Károly, született Prohászka[1] (Losonc, 1864. január 24. – Budapest, 1928. június 22.) bölcseleti doktor, királyi tanfelügyelő, lapszerkesztő.
Élete
[szerkesztés]Prohászka Alajos zenetanár és pacséri Odry Erzsébet fia. Gimnáziumi tanulmányait Losoncon, a VI. osztályt Pozsonyban, a VII. és VIII. Esztergomban végezte, az utóbbi három osztályt mint esztergom-főegyházmegyei papnövendék. A bécsi és innsbrucki egyetemen előbb teológiai, a bécsi és budapesti egyetemen utóbb bölcseleti tanulmányokat végzett 11 féléven át. 1884-1892-ig báró Babarczy Sándor, gróf Draskovich Iván, gróf Zichy Jakab és gróf Wenckheim Frigyes házaiban nevelősködött. Prohászka családi nevét 1889-ben változtatta Pacsérira. Az 1892-93. tanévben a budapesti Ferencz József nevelőintézetben nevelő-tanár, 1893-94-ben kassai főreáliskolai tanár volt. 1894-ben nyert bölcseletdoktori oklevelet a budapesti egyetemen és azon év július elején Bács-Bodrogmegye királyi segédtanfelügyelőjévé nevezték ki. 1897-ben szolgálattételre a vallás- és közoktatási miniszteriumba rendeltetett be. 1898-ban Nógrád megye királyi tanfelügyelőjévé neveztetett ki, ahonnét hasonló minőségben Torontál megyébe helyezték át. 1906-ban Sopron vármegye, 1912-ben Esztergom vármegye királyi tanfelügyelőjeként működött. 1919 áprilisában a Munkástanács felszólította, hogy 48 órán belül hagyja el Esztergom vármegyét, Kunfi Zsigmond népbiztos 1919. március 21-től június 24-ig rendelkezési állományba helyezte. A kommün bukását követően 1919 nyarán Huszár Károly miniszter Budapestre rendelte szolgálattételre, Haller István miniszter 1919. november 24-től 1920. december 16-ig Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye német nyelvű iskolai felügyelőjévé nevezte ki. 1922-ben vonult nyugdíjba.
Nevelésügyi és tanügyi cikkeket írt a fővárosi s vidéki lapokba.
Munkái
[szerkesztés]- A Szent-Imre egylet története. Budapest, 1888. (Különnyomat a Magyar Államból).
- Marcus Fabius Quintilianus nevelési elveiről. Tekintettel a római nevelés- és művelődésügy történetére. Paedagogiai tanulmány. Kassa, 1894. (Ism. M. Paedagogia 548. l.).
- Tanfelügyeletünk és a tanfelügyelői szakvizsgálat. Zombor, 1897.
- Quintilianus és Plutarchos. Neveléstörténeti tanulmány. Budapest, 1900. (Népnevelők Könyvtára 5. füz. II. évf. 1. sz.).
- Nógrádvármegye népoktatásának története. Balassa-Gyarmat, 1900.
- Garamszeghi Lubrich Ágost élete és munkái. Uo. 1901.
- Neveléstudomány. 1-2. köt. Írta Lubrich Ágost. S.a.r. Uo., 1901.
- Torontálm. földrajza. Az elemi népiskola 3. osztálya számára. Temesvár, 1903.
- Földrajz. A 3. és 4. o. rész, Barsvm. ismertetését írta Végh István. Uo., 1904.
- Földrajz. Az elemi isk. 3/6. osztálya számára. Dénes Károllyal. Uo., 1904/5. (2 rész)
- Gazd. ismétlőisk. olvasókv. Uo., 1905.
- Magyarország tört. Az el. népisk. 5/6. osztálya számára. Dénes Károllyal. Uo., 1906.
- Az államsegélykérvények szerkesztése és felszerelése. Sopron, 1907.
- Sopron vármegye földrajza. Az elemi népiskola 3. osztálya számára. Uo., 1907.
- Földrajz, különös tekintettel Sopronvármegyére. Az elemi isk. 3. és 4. osztálya számára. Uo., 1908.
- Képes ábc és olvasókv. Uo., 1910.
- A sopronmegyei Ált. Tanítóegyesületről. Uo., 1911.
- Az orsolyarendi apácák női gazd. tanintézetéről. Kassa, 1911.
- Sopronm. térképe. Bp., 1914.
- A magyar nemzet története, kapcsolatban a világ tört. főbb eseményeivel. 1-2. köt. A polgári leányiskola számára. Uo., 1912-13.
- Ferenc Ferdinánd életrajza. Uo., 1916.
Sajtó alá rendezte Lubrich Ágost művét: Neveléstudomány, szerzőtől átdolgozott kiadás. B.-Gyarmat, 1901. Két kötet. Szerzőnek fénynyom. arczk.
Szerkesztette a Nógrádmegyei Tanügy c. havi folyóiratot. 1900. és 1901-ben Balassa-Gyarmaton.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Az engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 15833/1889. Névváltoztatási kimutatások 1889. év 8. oldal 16. sor
Források
[szerkesztés]- Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái.
- Magyar katolikus lexikon