PRP–3
| PRP–3 | |
 | |
| Típus | tüzérségi felderítő harcjármű |
| Fejlesztő ország | Szovjetunió |
| Harctéri alkalmazás | |
| Alkalmazó országok | Szovjetunió |
| Szolgálatban | 1972 |
| Gyártási időszak | 1970– |
| Általános tulajdonságok | |
| Személyzet | 5 fő |
| Hosszúság | 6,735 m |
| Szélesség | 2,94 m |
| Magasság | 2,095 m |
| Tömeg | 13,2 t |
| Páncélzat és fegyverzet | |
| Páncélzat | 6–20 mm |
| Elsődleges fegyverzet | 1 db 7,62 mm-es PKT géppuska |
| Műszaki adatok | |
| Motor | UTD–20 |
| Teljesítmény | 220 kW (300 LE) |
| Felfüggesztés | torziós rugó |
| Sebesség | 65 km/h |
| Hatótávolság | 550–600 km |
 A Wikimédia Commons tartalmaz PRP–3 témájú médiaállományokat. | |
A PRP–3 Val (oroszul: ПРП–3 Вал, подвижный разведывательный пункт, magyar átírásban: podvizsnij rozvedivatyelnij punkt, magyarul: mozgó felderítő pont) szovjet tüzérségi felderítő harcjármű, melyet a rakétatüzérség számára fejlesztettek ki az 1960-as években a földi és alacsonyan repülő légi célok felderítésére, valamint célmegjelölésre. 1970-ben rendszeresítették. A BMP–1 gyalogsági harcjárművön alapul. GRAU-kódja: 1ZS3.[1] Továbbfejlesztett változata az PRP–4.
Története
[szerkesztés]A harcjármű fejlesztése 1963-ban kezdődött a Cseljabinszki Traktorgyár (CSTZ) tervezőirodájában. A Szovjetunió Minisztertanácsa 1965. július 15-én adott utasítást a harcjármű kifejlesztésére. A projektet Pavel Iszakov irányította. A felderítő jármű a BMP–1 gyalogsági harcjárművön alapul, kihasználva annak jó mozgékonyságát és terepjáró képességét. 1970-ben rendszeresítették a Szovjet Hadseregben, de csak 1972-ben kezdődött el a sorozatgyártása a Rubcovszki Gépgyárban (napjainkban az Uralvagonzavod rubcovszki üzeme).
Az 1980-as évek közepétől továbbfejlesztett változata, a PRP–4 váltotta fel. A Szovjetunió felbomlása előtti időszakban, 1991-ben még 64 darab állt szolgálatban a Szovjet Hadseregben.[2]
Jellemzői
[szerkesztés]A BMP–1-en alapul, így a főbb műszaki jellemzői és a jármű páncélvédettsége azzal megegyezőek. A BMP–1-nél is alkalmazott motort, erőátvitelt és futóművet kapta. Úszóképes jármű, vízen 7 km/h maximális sebesség elérésére képes. A BMP–1-nél használt fő fegyverzetet, a 73 mm-es ágyút elhagyták, a jármű tornyában csak egy 7,62 mm-es PKT géppuska található, amely ezer darabos lőszer-javadalmazással rendelkezik. A járművet a BMP–1 felderítő és parancsnoki változatánál is alkalmazott nagyobb méretű toronnyal látták el. A torony mögött, jobb oldalon a páncéltest tetején egy 2P130-1 rakétaindító berendezés található, amelyből 9M41 típusú világító reaktív lövedék indítható (ebből 20 db tárolható a járműben). Ez a célterület éjszakai megvilágítására szolgál. A reaktív lövedék maximális lőtávolsága 1,3 km. A 2P130-1 rakétaindító cső menethelyzetben keresztben, behajtott állapotban helyezkedik el.
A felderítő járművet a feladatköréhez kapcsolódó berendezésekkel szerelték fel. Alapvető eszköze az 1RL126 felderítő rádiólokátor, amely mozgó földfelszíni célok és alacsonyan repülő légi járművek felderítésére alkalmas. A radarberendezés antennája torony tetején, annak hátsó részén, a búvónyílások mögött helyezkedik el. Az antenna menetben behajtható. Az 1RL126 radarberendezés a nagyobb járműveket (harckocsikat, páncélozott szállító harcjárműveket), valamint a nagyobb kaliberű tüzérségi lövedékek robbanását (a robbanáskor keletkező repeszfelhőt) 5 km-ig képes érzékelni.[3]
Felszerelték a járművet továbbá egy 1D6M típusú lézeres periszkópos tüzérségi távmérővel, egy 1PN29 típusú kombinált (nappali és éjszakai) figyelőműszerrel, 1AP79 típusú sztereoszkopikus célzótávcsővel, valamint egy DSZ–1 sztereoszkopikus távmérővel. A navigációhoz KP–4 típusú útirány-felrakóval, 1G25–1 giroszkopikus iránytűvel és 1G13M giroszkopikus útirányjelzővel rendelkezik.
A kommunikációhoz egy R–108 és egy R–123M rádióállomással szerelték fel. A belső kommunikációt a beépített R–124 belső beszélő berendezés biztosítja.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Русская Сила | Индексные обозначения военной техники ГРАУ МО. xn----7sbb5ahj4aiadq2m.xn--p1ai. (Hozzáférés: 2019. július 31.)
- ↑ Lenszkij, Cibin. Szovjetszkije szuhoputnije vojszaka v poszlednyij god Szojuza SZSZR (orosz nyelven), 27–28. o. [2001. november 27.]. ISBN 5934140639
- ↑ Технические средства Артиллерийской разведки. Studopedia. (Hozzáférés: 2019. július 31.)
Források
[szerkesztés]- A. V. Karpenko: Obozrenyije otyecsesztvennoj bronyetankovoj tyehnyiki (1905–1995), Nyevszkij basztyion kiadó, Szentpétervár, 1996, p. 132
