Ugrás a tartalomhoz

Pániq-szoba

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Pániq-szoba egy három kontinensen jelen lévő, szabaduló játékokkal foglalkozó vállalkozás. Az első Pániq-szoba Budapesten, Magyarországon nyílt meg, 2012-ben. Azóta az Amerikai Egyesült Államokban és Ausztráliában is nyíltak az angol nyelven Paniq Roomnak nevezett egységek.

Az igazi garázsvállalkozásként induló cég jelenleg 8 pályával rendelkezik Magyarországon. Folyamatos terjeszkedésének köszönhetően a márka már az óceánon túl is, Los Angelesben (Hollywoodban) 2 pályával, San Franciscóban 3 pályával, Miamiban 3 pályával, San Diegóban 3 pályával, valamint Ausztráliában is jelen van.[1]

A cég története

[szerkesztés]

Az első Pániq-szoba 2012 márciusában nyitotta meg kapuit, a világ egyik első live escape game szobái közé tartozik.[2]

A Pániq-szoba Magyarországon megvalósított ötlete és koncepciója Koltai Balázs nevéhez fűződik, ugyanakkor a márkanév sikerre vitelében elengedhetetlen szerepe volt - a céghez kicsivel később csatlakozó - Ureczky Balázsnak. A menekülőszobák jelenleg Budapest egyik fő turisztikai attrakciói a romkocsmák mellett.[3]

Menekülőszoba (szabadulószoba)

[szerkesztés]

Az élő szabaduló játékok már a 2000-es évek második felében elindultak hódító útjukra, ugyanakkor igazi népszerűségre csak jóval később, leginkább Budapesten tettek szert. Minden menekülőszoba egy-egy történet köré épül, a szobák jellegét, stílusát a sztoriból adódó kiegészítőkkel, belsőépítészeti megoldásokkal alakítják. A flow élményen alapuló valós idejű kalandjáték lényege, hogy egy csapatnak adott időn belül ki kell jutnia egy bezárt helyiségcsoportból. A pozitív visszacsatolás, a sikerélmény folyamatosan jelen van, attól a pillanattól kezdve, amint a játékosok mögött bezárul az ajtó.[4] Klasszikus formája, és a kíméletlenül ketyegő óra szerint 60 perc áll a játékosok rendelkezésére, ezalatt a megállíthatatlan keresgélés, a kijutáshoz szükséges elszánt csapatmunka és a következő lépés kitalálásához nélkülözhetetlen izgalom felülírja a megszokott, hétköznapi viselkedési szabályokat. Teljesen elmerülve a logikai feladványokban, ügyességi feladatokban, és koncentrálva a rejtett összefüggésekre, kulcsokra és zárakra, szinte megszűnik az idő és a tér, eltűnnek a privát gondok és csak a kódok, titkos üzenetek léteznek és várnak megoldásra.[5] A játék lényeges eleme az adrenalinszint fenntartása, mely az idő múlásával, a bezártság érzésének folyamatos jelenlétével, valamint a józan ész, a logikus tudás és az intuitív gondolkodás által kieszelt kreatív feladatok kódjainak megoldásával egyenes arányban nő. A menekülőszoba csapat- és önismereti játék is egyben.[6]

Érdekességek

[szerkesztés]

Az első Pániq-szoba, a Fűrész film tematikája alapján épült meg egy budapesti bérház elhagyatott pincéjében.[7] A néhány százezer forintos beruházás annyira népszerű lett, hogy – a jelentős sajtóvisszhangnak köszönhetően – körülbelül 2 hét alatt visszahozta a befektetett összeget. A hollywoodi egység nyitását követő Groupon kampányakciót közel 600 értesített egységszámot követően, 8 nap után le kellett állítani. A promóció annyira sikeres volt, hogy a cég az átlagos kampányindulásokhoz képest hatszoros forgalmat generált a Grouponon. Külön érdekesség, hogy – a Groupon mérése alapján – az extrém nyitási terhelés ellenére is 99%-os volt a vendégelégedettség.

Az élő szabadulószobák a 90-es évek point-and-click számítógépes játékötletén alapulnak. A játékok tervezésben és gyártásában részt vesznek szerepjátékosok, villamosmérnökök, fizikusok, kémikusok és bűvészek.

Az amerikai Pániq-szoba legnépszerűbb témái a börtön és az elmegyógyintézet. A cég folyamatosan kísérletezik új koncepciókkal, többek között működik droglabor, katonai bunker vagy kalóztanya is.[8] A játékok tervezésben és gyártásában részt vesznek szerepjátékosok, villamosmérnökök, fizikusok, kémikusok és bűvészek.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. névtelen, Támogatóink, Miss Europe Continental Archiválva 2017. március 19-i dátummal a Wayback Machine-ben
  2. névtelen, PánIQ-Szoba, We Love Budapest Archiválva 2015. november 18-i dátummal a Wayback Machine-ben
  3. Ember Zoltán (2014.05.30.) Amivel a magyarok visznek el minden pénzt Európában, HVG
  4. Sz.D.(2014.02.21.) Odaverik a videójátékokat?, Családháló Archiválva 2015. szeptember 23-i dátummal a Wayback Machine-ben
  5. Kalas Györgyi (2014.01.21.) Az utóbbi idők legkeresettebb magyar terméke, Index
  6. névtelen, Szabadulószoba- Juss ki a bezárt Hotelből, Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar Archiválva 2015. augusztus 28-i dátummal a Wayback Machine-ben
  7. InGen (2013.02.01.) Pániq-szoba bemutató, Gamekapocs Archiválva 2015. szeptember 24-i dátummal a Wayback Machine-ben
  8. Our Rooms, PanIQ Entertainment. [2015. augusztus 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. augusztus 12.)