Oszlányi Kornél

Oszlányi Kornél
Született	1893. szeptember 25. Osztrák–Magyar Monarchia, Kaposvár
Meghalt	1960. november 16. (67 évesen) USA, Cleveland
Állampolgársága	magyar
Nemzetisége	magyar
Fegyvernem	Gyalogság
Szolgálati ideje	1911-1944
Rendfokozata	vezérőrnagy
Egysége	Cs. és Kir. 52. gyalogezred 15. kerékpáros zászlóalj 2. honvéd gyalogezred 9. könnyű hadosztály
Csatái	Sztálingrádi csata
Kitüntetései	(a teljesség igénye nélkül) Tiszti Arany Vitézségi Érem Katonai Mária Terézia Rend Lovagkeresztje
A Wikimédia Commons tartalmaz Oszlányi Kornél témájú médiaállományokat.

Vitéz Oszlányi Kornél Pál (Kaposvár, 1893. szeptember 25. – Cleveland, 1960. november 16.) magyar vezérőrnagy a második világháborúban, a Vitézi rend tagja.

Élete

Apja Oszlányi Márton, anyja Schwenk Maria volt. 1911-ben végezte el a kassai gyalogos hadapród iskolát. Az első világháborúban a k. u. k. 52. gyalogezred századparancsnoka volt. A kelet-galiciai Nowicánál 1917 júliusában tanúsított kimagaslóan önfeláldozó és bátor magatartásáért elnyerte a Tiszti Arany Vitézségi Érmet.

1927-ben a Honvédelmi Minisztérium beosztottja lett. 1933 és 1936 között az Országos Vitézi Szék Főszéktartóság Nemzetvédelmi Osztályának vezetője volt. 1939 márciusában már alezredesként vett részt Kárpátalja visszafoglalásában, mint a 15. kerékpáros zászlóalj parancsnoka. 1941 és 1942 között pedig ezredesi rangban a "József nádor" 2. honvéd gyalogezred parancsnokaként tevékenykedett.

1942 novemberétől a Donnál harcolt, mint a nagykanizsai 9. könnyű hadosztály parancsnoka. A visszavonulás során sorozatosan válságos helyzeteken lett úrrá katonáival. Ugyanakkor sok esetben drasztikus intézkedéseket alkalmazott a fegyelem fenntartása érdekében.

„Martsa Sándor ezredessel együtt kíméletlen eszközökkel igyekszik megállítani a szétvert 6. hadosztály még csellengő életben maradottait: „Minden házat átkutattunk, sok pihenő honvédet húztunk ki a házakból.” - „A legnagyobb eréllyel, pisztollyal a kézben indultam a visszaözönlők megfordítására” - közli februárban a budapesti Tiszti Kórház kellemesen fűtött betegszobájából vitéz Oszlányi, s még azzal is eldicsekszik, hogy egész sereg magyar katonát volt kénytelen lemészárolni, amiért a hideg miatt apatikusan nem akartak neki engedelmeskedni.”

–

A Don menti állásokban 12 napig verte vissza hadosztályával az oroszok sorozatos támadásait, s az utóvédek utóvédjeként biztosította a voronyezsi hídfő német erőinek rendezett visszavonulását. Habár a harcokban súlyosan megsebesült, a harcot tovább vezette. 1943. január 18-án a III. hadtest egyetlen hadosztályra, az általa vezetett és állásaiban kitartó 9. hadosztályra olvadt.

A 9. hadosztály parancsnoka, vitéz Oszlányi Kornél ezredes azonnal hadosztálya déli sávhatárára indult, hogy az oldalvédelmet megszervezze. A zalaegerszegi 47. gyalogezred parancsnokával. Martsa Sándor ezredessel együtt kíméletlen eszközökkel igyekszik megállítani a szétvert 6. hadosztály még csellengő életben maradottait: "Minden házat átkutattunk, sok pihenő honvédet húztunk ki a házakból." - "A legnagyobb eréllyel, pisztollyal a kézben indultam a visszaözönlők megfordítására" - közli februárban a budapesti Tiszti Kórház kellemesen fűtött betegszobájából vitéz Oszlányi, s még azzal is eldicsekszik, hogy egész sereg magyar katonát volt kénytelen lemészárolni, amiért a hideg miatt apatikusan nem akartak neki engedelmeskedni. És lássunk csodát: az eddig hallgató, magyargyűlölő Siebert altábornagy váratlanul felbukkan, és személyesen tűzi Oszlányi ezredes mellére a német vaskereszt második osztályú érmét!

– Nemeskürty István: Requiem egy hadseregért

A második világháborúban ő volt az egyetlen olyan tiszt, aki példamutató helytállásáért és vitézségéért megkapta a Katonai Mária Terézia-rend Lovagkeresztjét 1944-ben. A kaposvári 10. gyaloghadosztály élén 1944-ben a kárpáti arcvonalon harcolt az országba betörni próbáló oroszok ellen.

Amerikai hadifogsága után Németországban majd 1951-től az Amerikai Egyesült Államokban élt. 1993-ban posztumusz előléptették altábornaggyá.

Források

• Életrajza
• Nemeskürty István: Requiem egy hadseregért, Magvető Könyvkiadó, 1972.