Ugrás a tartalomhoz

Orsóférgek

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Orsóférgek
Kifejlett nőstény orsóféreg (Ascaris lumbricoides)
Kifejlett nőstény orsóféreg (Ascaris lumbricoides)
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Fonálférgek (Nematoda)
Osztály: Érzékpálcások (Secernentea)
Rend: Ascaridida
Család: Orsóférgek (Ascarididae)
Baird, 1853
Alcsaládok
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Orsóférgek témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Orsóférgek témájú kategóriát.

Az orsóférgek (Ascarididae) a fonálférgek (Nematoda) egyik családja. A család valamennyi faja élősködő.

Származásuk, elterjedésük

[szerkesztés]

Az összes szárazföldön megtalálhatók, még az Antarktiszon is.[1]

Életmódjuk, élőhelyük

[szerkesztés]

Kifejlett példányaik madarak, emlősök, hüllők vékonybelében élő bélférgek. Rendkívül ellenállók lévén egyesek a gyomorba is bejutnak. A kisebbek a májba stb. is betévedhetnek. Az ürülékkel a szabadba jutó peték is rendkívül ellenállóak. Vízben vagy nedves talajon a peteburkon belül maradva kis, összetekeredett embriókká fejlődnek. Kicsinységük miatt változatos módokon (széllel, vízáramban stb.) terjedhetnek. A zöldségekre a leggyakrabban a trágyalével kerülnek.Brehm Alfréd: Az állatok világa I–IV. Bibliotheca Kiadó, Budapest, 1957.

Emlősökben élősködnek az Ascaris, madarakban az Ascaridia nembe tartozó fajaik.

Az Ascaris suum a sertés, az Ascarasis lumbricoides az ember orsóférge. A két faj felépítése, életmódja és fejlődési ciklusa igen hasonló. Az ember orsóférge a legnagyobb arányban gyerekekben fordul elő. A fertőzés általában nem jár jelentős klinikai tünetekkel, és így gyakran észrevétlen marad, de rontja a táplálék hasznosítását. Éhínség idején az orsóféreggel fertőzött gyerekek nagyobb arányban halnak éhen. Az emberiség jelentős hányada ma is fertőzött. A fertőzöttek számát világszerte 1,6 milliárdra becsülik, és évi több tízezer halálesetet közvetlenül orsóféreg-fertőzés okoz. A Kárpát-medencében mindkét faj gyakori. Más gazdafajokból sok más, hasonló életmódú faj ismert.

Lovakban él a Parascaris equorum, a házi tyúkot fertőzi az Ascaridia galli.

Az Ophidascaris robertsi általában pitonfélékben telepszik meg. Abszolút unikumként 2023-ban találtak egy 8 cm-es példányt egy ausztrál nő agyában.[2]

Fejlődési ciklusuk

[szerkesztés]

Életciklusuk meglehetősen bonyolult.

Párzás után a megtermékenyített peték a gazdaszervezet ürülékével a külvilágba jutnak, és ott hosszasan fejlődnek. E fejlődési szakasz után az embrionálódott peték szájon át, a táplálékkal juthatnak be az újabb gazdaszervezet testébe. Ha a peték túlélték a gyomor savas közegét és a vékonybélbe jutottak, akkor a lárvák kikelnek. A frissen kelt lárvák azonban nem a bélben élnek, hanem meglehetősen hosszú és bonyolult vándorlásba kezdenek a gazda testében. A vándorút végén újra a bélcsatornába jutnak, és egyedfejlődésük lezárul. Váltivarúak, mindig ivarosan szaporodnak.

Az orsóféreg (Ascaris lumbricoides) életciklusa: A 15-30 cm-es kifejlett állatok (1) a vékonybélben élnek. A nőstények mintegy 200 000 parányi, mikroszkopikus méretű petét (2) termelnek naponta, melyek a széklettel ürülnek ki. A petének páradús, meleg mikroklímára van szüksége ahhoz, hogy kb. egy hónapnyi érési időszak (3) után fertőzőképes petévé érjen. Eközben a zigóta embrionálódik; a peteburkon belül fejlődő lárva kétszer vedlik, vagyis harmadik stádiumú lárvává fejlődik. A fertőzőképes peték a szennyezett táplálékkal, szájon át jutnak az új gazdaegyedbe (4). A petéből kikelő lárvák (5) a bélfalon áthatolva a májon, a jobb szívfélen, a tüdőn (6) majd a garaton keresztül sajátos vándorutat tesznek meg, míg végül felköhögve és újra lenyelve (7) ismét a bélcsatornába jutnak, ahol egyedfejlődésük lezárul (1).


Megjelenésük, felépítésük

[szerkesztés]

A hímek kisebbek, mint a nőstények.

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]
  • Crompton DWT, Nescheim MC, Pawlowski ZS (eds.) 1985. Ascariasis and its Public Health Signifance. Taylor & Francis, London.
  • Crompton DWT, Nescheim MC, Pawlowski ZS (eds.) 1989. Ascariasis and its Prevention and Cotrol. Taylor & Francis, London.
  • Kassai T 2003. Helmintológia: az állatok és az ember féregélősködők okozta bántalmai. Medicina, Budapest. p. 368.
  • Kotlán S, Kobulej T. 1972. Parazitológia. Mezőgazdasági Könyvkiadó. p. 503.
  • Rózsa L 2005. Élősködés: az állati és emberi fejlődés motorja. Medicina, Budapest. p. 318.