Ugrás a tartalomhoz

Nemzeti Kamara Színház

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Nemzeti Kamara Színház 2002-ben alakult meg, és Usztics Mátyás 2017-ben bekövetkezett halálával szűnt meg. Szellemiségét az Új Nemzeti Kamara Színház viszi tovább, amely azonban nem jogutódja a korábbinak.

Története

[szerkesztés]

A Nemzeti Kamara Színház 2002 szeptemberében kezdte meg működését, bemutatóját 2002. november 8-án tartotta a Kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Házban, Ki kérdezett? című nyitóelőadással. Az összeállítás, magyar szerzők műveiből készült, mivel a színház nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy az előadások mindenkor magyar szerzők műveit szólaltassák meg. Süt a nap címmel, szinte ezzel egy időben gyermekműsorát is bemutatta a színház, amely interaktív játék a gyermekekkel.[2]

A színház társulatához tartozott Meggyes Kriszta, Pelsőczy László, Herman Gréta, Lőrincz Levente, Seszták Szidónia, Mettler S. Emese és Veres Veronika.[3]

Fontosabb bemutatói[4][5]

[szerkesztés]
2003
  • A Négyszögletű Kerek Erdő - Lázár Ervin művének feldolgozása
  • Perújítás - Adjátok vissza a hegyeimet! - zenés irodalmi összeállítás
2004
  • - Egy estém otthon - középpontban a család, költőóriásaink e témára írott
  • verseivel
  • Petőfi nem alkuszik – zenés irodalmi összeállítás a költő életéről
  • A húsdaráló - Polgár András drámája az '50-es évek Magyarországán
2007
  • Záróra nincs! - zenés kávéházi kabaré, két részben
  • Két kortárs író egyfelvonásos művei
  • Thész János: Kötéltánc
  • Váradi Nagy Bella: Holnap kedd van
2008
2009
  • Kocsonya Mihály házassága – vásári komédia két részben
2010
  • Tánc-Képes-Krónika – a magyarság történelmének zenés irodalmi feldolgozása
  • Egyszer volt – mese-összeállítás magyar költők verseiből
2011
  • Túl a vízen – meseválogatás magyar és csángóföldi népmesékből
2016
  • A száműzött fejedelem – Zágontól Rodostóig (A Rákóczi-emlékév tiszteletére)

A száműzött fejedelem című darabbal öt turnén vett részt a színház Felvidéken, napi két előadással.

Új Nemzeti Kamara Színház

[szerkesztés]

Usztics Mátyás halálával a színház stabil helyzete és állomáshelye megszűnt, azonban lehetőség nyílt új néven folytatni azt, amit létrehozott: a kellékek és a művészek ugyanis rendelkezésre áll minden a folytatásra. A társulat is együtt van (tíz színész, három fő

műszaki és egy-egy fő rendező és adminisztratív személy). A színház további működése a Nemzeti Kamara Színház egyetlen örökös tagjára, társ-alapítójára, társulatvezetőjére: Pelsőczy Lászlóra hárult.

Hivatkozások

[szerkesztés]
  1. A Nemzeti Kamara Színház új neonfelirata és a bejárat oldallámpáinak szerelése, gallery.hungaricana.hu (hozzáférés: 2018. december 1.)
  2. Archivált másolat. [2010. december 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. február 22.)
  3. https://web.archive.org/web/20100110134413/http://www.nemzetikamara.hu:80/tarsulat.php
  4. Archivált másolat. [2010. december 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. február 22.)
  5. Archivált másolat. [2017. május 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. február 22.)