Ugrás a tartalomhoz

Nemzeti Könyvtár (könyvsorozat)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nemzeti Könyvtár
(könyvsorozat)

Szerzőtöbb szerző
Első kiadásának időpontja18791890
Nyelvmagyar
Témakörmagyar szépirodalmi művek
Részei42 kötet
Kiadás
Magyar kiadásAigner Lajos, Budapest

A Nemzeti Könyvtár egy 19. század végi nagy magyar szépirodalmi könyvsorozat volt.

Történetem, jellemzői

[szerkesztés]

Az 1840-es években a Kisfaludy Társaság gondozásában már megjelent egy hasonló című könyvsorozat (Nemzeti Könyvtár),[1] majd az 1850-es években egy Újabb Nemzeti Könyvtár,[2] azonban ezek néhány kötet megjelentetése után megszűntek. Az új sorozat a jelentősnek ítélt – elsősorban 19. századi – magyar írókat bocsátotta közre a nagyközönség számára. A sorozat Abafi Lajos (Aigner Lajos) irodalomtörténész szerkesztésében és kiadásában Budapesten jelent meg 1879 és 1890 között, és 42 kötetet tartalmazott, de az egyes kötetek 80 koronás füzetekben is elérhetőek voltak.

A sorozat kötetei többféle borítóval jelentek meg:

  • egyes kötetek sárgás-barnás színű, szalagszöveges oszlopokkal díszített borítóban láttak napvilágot. Az oszlopok tetején férfi mellszobrok voltak láthatóak.[3]
  • más kötetek szürkés-barnás-pirosas borítóval kerültek forgalomba, amelyen művelődéstörténeti jelképek (könyvek, szobor) könyvet tartó puttó, a tetején pedig pálmaágakkal körbevett mezőben olvasható a felirat.[4][5]
  • Létezett gazdag aranyozású gerinccel díszített egyszerű piros kötés is.[6]
  • Egyes kötetek egyszínű (lila, barna) borítóval jelentek meg, amelynek a közepén aranyozott felirat hirdette kizárólag a szerző vezetéknevét. Ugyanakkor ezeknek a köteteknek is gazdagon aranyozták a gerincét.[7]
  • Némely kötet egyszerű, egyszínű félbőr kötést kapott, viszont a gerincet bordázták.[8]

Részei

[szerkesztés]
  • I. Kazinczy Ferenc költeményei. I. kötet. (V, 289, VII l.) 1879.
  • II. Mikes Kelemen. Mulatságos napok. Beszély-cyklus. (IV; VIII, 343 l.) 1879.
  • III. Kazinczy Ferencz. Pályám emlékezete. (XVI, 371 l.) 1879.
  • IV. Kármán József művei. I. kötet. (VIII; 273 l.) 1879.
  • V. Vitkovics Mihály költeményei. (IX, 188, X l.) 1879.
  • VI. Vitkovics Mihály költeményei. (IX, 188, X l.) 1879.
  • VII. Kazinczy Ferencz költeményei. II. kötet. (XII, 304, IV l.) 1879.
  • VIII. Vitkovics Mihály Válogatott levelek. (XXIX, 180 l.) 1879.
  • IX. Zrínyi Miklós. Sziget veszedelme és kisebb költeményei. (III, 326 l.) 1879.
  • X. Mikes Kelemen. Törökországi levelek. (XXIX, 180 l.) 1879.
  • XI. Dayka Gábor költeményei. (XLIII, 193 l.) 1880.
  • XII. Kazinczy Ferencz. Erdélyi levelek. (XXVI, 338 l.) 1880.
  • XIII. Kármán József művei. II. kötet. (LXX, 132, 154 l.) 1880.
  • XIV. Csokonai Vitéz Mihály művei. Bevezető kötet. Csokonai élete. Irta Haraszti Gy. (362 l.) 1880.
  • XV–XVI. Katona József művei. I. II. kötet. (172, 79, 55, 335 l.) 1880–1881.
  • XVII. Sárosy Gyula. Arany trombita és egyéb hazafias költemények. (304 l.) 1881.
  • XVIII. Dugonics András. Bátori Mária. Endrődi Sándornak Dugonicsról irt tanulmányával. (175, 200 l.) 1881.
  • XIX. Katona József művei. III. kötet. (XX, 309 l.) 1881.
  • XX. Sárosy Gyula vegyes költeményei. (350 l.) 1881.
  • XXI–XXII. Vajda János. Összes költeményei. 2 kötet. I. köt.: Kisebb költemények. II. köt.: Elbeszélő költemények. (IV, 293, V, IV, 368 l.) 1882.
  • XXIII. Gaál József. Szirmai Ilona. Történeti regény. Bevezetésül dr. Radics Ferencz értekezése Gaál József élete- és műveiről. (IV, 268, 192, III l.) 1882.
  • XXIV. Beöthy László. «A kék macskához». Goldbach & Comp. Regény. (IV, 327 l.) 1882.
  • XXV. Balogh Zoltán kisebb költeményei. Sajtó alá rendezte bartája Zalár József. (IV, VII, 296 l.) 1882.
  • XXVI. Vahot Imre emlékiratai. 2. kiad. (IV, 464 l.) 1882.
  • XXVII. Gaál József. Alföldi képek és humoros rajzok. (IV, 428 l.) 1882.
  • XXVIII. Gaál József. Történeti beszélyek. (IV, 471 l.) 1882.
  • XXIX. Balogh Zoltán szinművei. Sajtó alá rendezte barátja Zalár József. (321 l.) 1882.
  • XXX–XXXII. Szemere Miklós összes művei. 3 kötet. (XX, 373; 398; 295, 19, 100 l.) 1882.
  • XXXIII. Balogh Zoltán. Alpári. Verses regény hat énekben. Függelékül: Prózái. Sajtó alá rendezte Zalár József. (313 l.) 1883.
  • XXXIV. Czakó Zsigmond összes művei. Sajtó alá rendezte és életrajzzal bevezette Ferenczy József. I. kötet. (LXVI, 412 l.) 1883.
  • XXXV. Sárosy Gyula szinművei és kisebb prózái. (LVIII, 306 l.) 1883.
  • XXXVI. Kazinczy Ferenc. magyar Pantheon. Életrajzok és életrajzi jegyzetek. Kiadja Abafi Lajos. (XXIV, 405 l.) 1884.
  • XXXVII. Czakó Zsigmond összes művei. II. kötet. (486 l.) 1884.
  • XXXVIII. Jancsó Benedek. Kölcsey Ferencz élete és művei. (437, XII l.) 1885.
  • XXXIX. Péczeli József meséi. Kiadta és életrajzzal ellátta dr. Takács Sándor. (VIII és 303 l.) 1887.
  • XL. nem jelent meg?
  • XLI–XLII. Vachott Sándorné. Rajzok a multból. Emlékiratok. 2 kötet. (VIII és 360, 342 l.) 1887–1890.

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]
  • Kiszlingstein Sándor: Magyar könyvészet 1876–1885, Budapest, 1890 [9]
  • Petrik Géza: Magyar Könyvészet 1886–1900. I–II. Az 1886–1900. években megjelent magyar könyvek, térképek és atlaszok összeállítása tudományos szak- és tárgymutatóval. A könyvek betűsoros jegyzéke, térképek és atlaszok, a szerzők névmutatója; Budapest, 1913 [10]
  • Abafi Lajos, Névpont 2020
  • [11]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]