A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A 2010. évi téli olimpiai játékokon a rövidpályás gyorskorcsolya női 1500 méteres versenyszámát február 20 -án rendezték a Pacific Coliseumban . Az aranyérmet a kínai Csou Jang nyerte meg. Három magyar versenyző indult a versenyszámban. Huszár Erika a döntőben a 6. helyen ért célba, Heidum Bernadett a 23. helyen végzett, Darázs Rózsát pedig az előfutamban kizárták, így ő helyezetlenül zárt.
A versenyt megelőzően a következő rekordok voltak érvényben:
A versenyen új olimpiai rekord született:
Időpont
Forduló
február 20., 17:45
Előfutamok
február 20., 18:58
Elődöntők
február 20., 19:51
Döntők
Az előfutamokból az első három versenyző jutott tovább az elődöntőbe. Az elődöntőkből az első két helyen célba érkező versenyző jutott a döntőbe, a harmadik és negyedikek pedig a B-döntőbe. Vitatott esetben a bírók döntése alapján a vétlen versenyző továbbjuthatott, ha nem ért be a továbbjutást jelentő helyek valamelyikén.
A rövidítések jelentése a következő:
Q : továbbjutás helyezés alapján
ADV : továbbjutás bírói döntés alapján
QA : az A-döntőbe jutott
QB : a B-döntőbe jutott
Helyezés
Versenyző
Nemzet
Idő
Mj
1. futam
1.
Szun Lin-lin
Kína (CHN)
2:24,031
Q
2.
Tania Vicent
Kanada (CAN)
2:24,100
Q
3.
Nyina Jevtyejeva
Oroszország (RUS)
2:24,277
Q
4.
Kimberly Derrick
Egyesült Államok (USA)
2:24,375
5.
Veronika Windisch
Ausztria (AUT)
2:24,440
6.
Patrycja Maliszewska
Lengyelország (POL)
2:25,586
2. futam
1.
Pak Szunghi
Dél-Korea (KOR)
2:24,129
Q
2.
Csou Jang
Kína (CHN)
2:24,246
Q
3.
Kateřina Novotná
Csehország (CZE)
2:24,504
Q
4.
Stéphanie Bouvier
Franciaország (FRA)
2:24,966
5.
Valerija Potyomkina
Oroszország (RUS)
2:28,405
6.
Han Yueshuang
Hongkong (HKG)
2:35,742
3. futam
1.
Vang Meng
Kína (CHN)
2:29,199
Q
2.
Katherine Reutter
Egyesült Államok (USA)
2:29,316
Q
3.
Valérie Maltais
Kanada (CAN)
2:30,321
Q
4.
Heidum Bernadett
Magyarország (HUN)
2:30,332
5.
Szakurai Biba
Japán (JPN)
2:30,458
6.
Katia Zini
Olaszország (ITA)
2:30,606
4. futam
1.
Cso Heri
Dél-Korea (KOR)
2:22,928
Q
2.
Kalyna Roberge
Kanada (CAN)
2:23,619
Q
3.
Evgenija Radanova
Bulgária (BUL)
2:23,698
Q
4.
Elise Christie
Nagy-Britannia (GBR)
2:23,898
5.
Cecilia Maffei
Olaszország (ITA)
2:24,931
6.
Olga Beljakova
Oroszország (RUS)
2:26,762
5. futam
1.
Arianna Fontana
Olaszország (ITA)
2:27,120
Q
2.
Tatyana Borodulina
Ausztrália (AUS)
2:27,408
Q
3.
Huszár Erika
Magyarország (HUN)
2:27,487
Q
4.
Kristó Katalin
Románia (ROU)
2:36,022
–
Paula Bzura
Lengyelország (POL)
kizárták
–
Ozava Mika
Japán (JPN)
kizárták
6. futam
1.
I Unbjol
Dél-Korea (KOR)
2:27,286
Q
2.
Szadakane Hiroko
Japán (JPN)
2:28,046
Q
3.
Marina Georgieva-Nikolova
Bulgária (BUL)
2:28,732
Q
4.
Allison Baver
Egyesült Államok (USA)
2:44,915
ADV
–
Aika Klein
Németország (GER)
kizárták
–
Darázs Rózsa
Magyarország (HUN)
kizárták
Helyezés
Versenyző
Nemzet
Idő
Mj
1. futam
1.
I Unbjol
Dél-Korea (KOR)
2:24,318
QA
2.
Tania Vicent
Kanada (CAN)
2:24,742
QA
3.
Szun Lin-lin
Kína (CHN)
2:24,777
QB
4.
Szadakane Hiroko
Japán (JPN)
2:24,901
QB
5.
Allison Baver
Egyesült Államok (USA)
2:25,053
6.
Nyina Jevtyejeva
Oroszország (RUS)
2:25,414
7.
Marina Georgieva-Nikolova
Bulgária (BUL)
2:25,604
2. futam
1.
Huszár Erika
Magyarország (HUN)
2:24,192
QA
2.
Evgeniya Radanova
Bulgária (BUL)
2:24,376
QA
3.
Cso Heri
Dél-Korea (KOR)
2:35,492
ADV
4.
Katherine Reutter
Egyesült Államok (USA)
2:37,060
ADV
5.
Kalyna Roberge
Kanada (CAN)
2:47,998
–
Vang Meng
Kína (CHN)
kizárták
3. futam
1.
Pak Szunghi
Dél-Korea (KOR)
2:20,859
QA, OR
2.
Csou Jang
Kína (CHN)
2:21,049
QA
3.
Arianna Fontana
Olaszország (ITA)
2:21,522
QB
4.
Tatyana Borodulina
Ausztrália (AUS)
2:21,617
QB
5.
Valérie Maltais
Kanada (CAN)
2:23,722
–
Kateřina Novotná
Csehország (CZE)
kizárták
B-döntő
A-döntő
A versenyzők helyezéseit fordulónként határozták meg. Először a fordulókban elért helyezések döntöttek, ha ez azonos volt, akkor a jobb időeredmény döntött.
Helyezés
Versenyző
Nemzet
Forduló
Ed.
Ef.
Legjobb idő
1 Arany
Csou Jang
Kína (CHN)
A-döntő
2 Ezüst
I Unbjol
Dél-Korea (KOR)
A-döntő
3 Bronz
Pak Szunghi
Dél-Korea (KOR)
A-döntő
4.
Katherine Reutter
Egyesült Államok (USA)
A-döntő
5.
Cso Heri
Dél-Korea (KOR)
A-döntő
6.
Huszár Erika
Magyarország (HUN)
A-döntő
7.
Evgenija Radanova
Bulgária (BUL)
A-döntő
8.
Tania Vicent
Kanada (CAN)
A-döntő
9.
Arianna Fontana
Olaszország (ITA)
B-döntő
10.
Szun Lin-lin
Kína (CHN)
B-döntő
11.
Tatyana Borodulina
Ausztrália (AUS)
B-döntő
12.
Szadakane Hiroko
Japán (JPN)
B-döntő
13.
Kalyna Roberge
Kanada (CAN)
Elődöntő
5.
2.
2:23,619
14.
Valérie Maltais
Kanada (CAN)
Elődöntő
5.
3.
2:23,722
15.
Allison Baver
Egyesült Államok (USA)
Elődöntő
5.
4.
2:25,053
16.
Nyina Jevtyejeva
Oroszország (RUS)
Elődöntő
6.
3.
2:24,277
17.
Marina Georgieva-Nikolova
Bulgária (BUL)
Elődöntő
7.
3.
2:25,604
18.
Vang Meng
Kína (CHN)
Elődöntő (kizárták)
–
1.
2:29,199
19.
Kateřina Novotná
Csehország (CZE)
Elődöntő (kizárták)
–
3.
2:24,504
20.
Elise Christie
Nagy-Britannia (GBR)
Előfutam
–
4.
2:23,898
21.
Kimberly Derrick
Egyesült Államok (USA)
Előfutam
–
4.
2:24,375
22.
Stéphanie Bouvier
Franciaország (FRA)
Előfutam
–
4.
2:24,966
23.
Heidum Bernadett
Magyarország (HUN)
Előfutam
–
4.
2:30,332
24.
Kristó Katalin
Románia (ROU)
Előfutam
–
4.
2:36,022
25.
Veronika Windisch
Ausztria (AUT)
Előfutam
–
5.
2:24,440
26.
Cecilia Maffei
Olaszország (ITA)
Előfutam
–
5.
2:24,931
27.
Valerija Potyomkina
Oroszország (RUS)
Előfutam
–
5.
2:28,405
28.
Szakurai Biba
Japán (JPN)
Előfutam
–
5.
2:30,458
29.
Patrycja Maliszewska
Lengyelország (POL)
Előfutam
–
6.
2:25,586
30.
Olga Beljakova
Oroszország (RUS)
Előfutam
–
6.
2:26,762
31.
Katia Zini
Olaszország (ITA)
Előfutam
–
6.
2:30,606
32.
Han Yueshuang
Hongkong (HKG)
Előfutam
–
6.
2:35,742
–
Paula Bzura
Lengyelország (POL)
Előfutam (kizárták)
–
Ozava Mika
Japán (JPN)
Előfutam (kizárták)
–
Aika Klein
Németország (GER)
Előfutam (kizárták)
–
Darázs Rózsa
Magyarország (HUN)
Előfutam (kizárták)