Népszuverenitás
A népszuverenitás (vagy népfelség[1][2]) politikai eszméje szerint minden kormányzati hatalom forrása a nép, vagyis közhatalmat csak az emberek ruházhatnak egymásra.
A népszuverenitás fogalma a 18. századból származik. A felvilágosodás új elképzelése volt, hogy a hatalom nem Istentől való, hanem valamiképpen az emberek világának terméke. Az egyik ilyen világi elképzelés szerint a kormányhatalom a polgárok közötti társadalmi szerződés révén jön létre. A társadalmi szerződés lehet hallgatólagos, elfelejtett, vagy írott alkotmány formáját öltheti. A népszuverenitás eszméje szerint nincsen szükség uralkodóra (szuverén), hanem az uralkodó feladatát a nép maga is elláthatja. Ennek a gondolatnak a legnagyobb hatású teoretikusai Thomas Hobbes (1588–1679), John Locke (1632–1704), és Jean-Jacques Rousseau (1712–1778) voltak. Az első népszuverenitásra épülő alkotmánya az amerikai Connecticut államnak volt.
A népszuverenitás pontos fogalmáról, és a demokráciához fűződő viszonyáról a mai napig tartó filozófiai viták zajlanak. Az egyik karakteres álláspont szerint a népszuverenitás modern formája maga a demokrácia mint a többség uralma. Egy ezzel ellentétes álláspont szerint a népszuverenitás a népnek az a joga, hogy megváltoztathatja alkotmányát, vagyis lefektetheti azokat a nem szükségképpen többségi döntéssel működő intézményeket, amelyek a közügyeket intézik.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Okostankönyv (magyar nyelven). www.nkp.hu. (Hozzáférés: 2021. augusztus 4.)
- ↑ a népfelség elve (magyar nyelven). zanza.tv. (Hozzáférés: 2021. augusztus 4.)
További információk
[szerkesztés]- Kis János: Népszuverenitás: A klasszikus tan és kritikája – Politikatudományi Szemle 2006/1
- Kis János: Népszuverenitás – Fundamentum 2006/2
|
Ez a társadalomtudományi tárgyú lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle! |