Ugrás a tartalomhoz

Németh Sándor (katona)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Németh Sándor
Született1941. december 6.
Tárkány
Meghalt2011. május 3. (69 évesen)[1]
nem ismert
Állampolgárságamagyar
Szolgálati ideje19601996
Rendfokozatanyá. vezérezredes

Németh Sándor (Tárkány, 1941. december 6.2011. május 3.[2]) magyar honvéd vezérezredes, 1994. november 1. – 1996. június 5. között a Magyar Honvédség Honvéd Vezérkar főnöke volt.

Életpályája

[szerkesztés]

1941. december 6-án született Tárkányban. Katonai pályafutását sorkatonaként kezdte, majd 1962–1965 között az Egyesített Tiszti Iskola elvégzését követően felderítő hadnagyi esküt tett. Első beosztásába 1965. szeptemberében, Szolnokre helyezték, a 34. Önálló Felderítő Zászlóaljhoz. A Zrínyi Miklós Katonai Akadémia elvégzése után Szolnokon, majd Székesfehérváron szolgált az 5. Hadsereg parancsnokságán. A moszkvai Vorosilov Vezérkari Akadémiát 1982–1984 között végezte el, majd ezt követően ismét Székesfehérváron, majd Budapesten látott el különböző beosztásokat. 1990–1993 között katonai attaséként szolgált Moszkvában, majd a Szárazföldi Csapatok Parancsnokságán parancsnokhelyettese, később pedig parancsnoka volt.

1994. november 1-jén nevezték ki a Magyar Honvédség Honvéd Vezérkar Főnökévé, amit 1996. június 5-ig töltött be. Nyugállományba altábornagyi rendfokozattal vonult, 2007. október 23-án léptették elő nyugállományú vezérezredessé.

2011. május 3-án, betegség következtében hunyt el.[3]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Petőfi Irodalmi Múzeum névtér, 2024. június 5., PIM1945391
  2. Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában
  3. Elhunyt a Magyar Honvédség korábbi vezérkarfőnöke


MH vezérkari főnökök
MH előző vezérkari főnöke
Deák János vezérezredes

1991. szeptember 9.1994. október 31.

Németh Sándor altábornagy

1994. november 1.1996. június 5.

MH következő vezérkari főnöke
Végh Ferenc altábornagy

1996. június 6.1999. július 31.