Ugrás a tartalomhoz

Németh Ferenc (fotóriporter)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Németh Ferenc
Született1952. július 8.
Celldömölk
Elhunyt2013. szeptember 4. (61 évesen)
Budapest[1]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
  • fotóriporter
  • sportfotós
Kitüntetései
SablonWikidataSegítség

Németh Ferenc (Celldömölk 1952. július 8.[2]Budapest, 2013. szeptember 4.[3] (k. n.)) fotóriporter, sportfotós.

Életpályája

[szerkesztés]

1977-től dolgozott a Magyar Távirati Iroda fotósaként, kezdetben mint belpolitikai, illetve protokoll-fotós. Számos hazai esemény mellett ő volt ott a Bajkonuri űrrepülőtéren, amikor Farkas Bertalan, magyar űrhajós felszállt. Nem csak rajongott a sportért, de raliversenyzőként maga is sportolt. Elsősorban labdarúgó-mérkőzéseket szeretett fotózni, de 1980-tól ott volt az olimpiai játékokon is. Jelképes képe 1987-ben készült egy Ferencváros-Tatabánya mérkőzésen, melyen a kapus még a levegőben úszva vetődik, miközben a labda már a hálóban van. Ezzel a fotóval az Interpress Sajtó Világfotó első díját nyerte akkor, sokan később is mintegy névjegykártyájaként tartották számon a képet. 1995-ben a Sportissimo c. hetilaphoz került rovatvezetőként, az újság azonban 1996-ra megszűnt. Ezt követően a Nemzeti Sporthoz szerződött, ahol 1999-től a fotó rovat vezetője lett, majd egy évtized után a lap főmunkatársává vált. A halála előtti évben a Magyar Labdarúgó-szövetség főállású fotósa lett, súlyos betegsége miatt azonban csak rövid ideig dolgozhatott.[4] Halála utáni búcsúztatóját szeptember 20-án a Puskás Ferenc Stadionban tartották.[5]

2014-ben Németh Ferenc-emlékmérkőzést szerveztek, ahol egy labdarúgómérkőzés erejéig álltak össze a fotóriporterre emlékezők. Két csapat: a Németh Ferenc-emlékcsapat és a Nemzeti Sport újságírói mérkőztek meg a sportfotósra emlékére.[6]

Díjai

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]
  1. PIM-névtérazonosító. (Hozzáférés: 2020. június 18.)
  2. Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában
  3. Gyász: elhunyt Németh Ferenc, a Nemzeti Sport életműdíjas fotósa. Nemzeti Sport (2013. szeptember 4.) (Hozzáférés: 2018. október 9.)
  4. Elhunyt Németh Ferenc sportfotós. Index.hu (2013. szeptember 4.) (Hozzáférés: 2018. október 9.)
  5. A Puskásban búcsúztatják a legendás sportfotóst. Mi Focink (2013. szeptember 14.) (Hozzáférés: 2018. október 9.) arch
  6. Balás Róbert: Szurkolt a kapitány, focizott az ETO-edző. Nemzeti Sport, CXII. évf. 2. sz. (2004. január 5.) 2. o.
  7. a b (FEJ)HALLGATÓZUNK. Jel-Kép, VII. évf. 1. sz. (1987)
  8. NEM MINDEN GÓLT JÓ FOTÓZNI. Képes Sport, XXXIV. évf. 23. sz. (1987. június 9.) 4. o.
  9. Aranylencse Németh Ferencnek. Pest Megyei Hírlap, XXXIII. évf. 219. sz. (1989. szeptember 16.) 6. o.
  10. Sportfotósok jutalmazása. Nemzeti Sport, IX. évf. 71. sz. (1998. március 13.) 1. o.
  11. Világnapi elismerések. Nemzeti Sport, CXI. évf. 176. sz. (2013. június 30.) 17. o.