Ugrás a tartalomhoz

Myllykosken Pallo –47

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
MyPa
Csapatadatok
Teljes csapatnévMyllykosken Pallo –47
SzékhelyKouvola, Finnország
Alapítva1947
Klubszínekfehér-piros-kék
StadionSaviniemi
Vezetőedzőfinn Janne Lindberg
Elnökfinn Matti Tiihonen
BajnokságKakkoseen (2021)
Nemzeti sikerek
finn Bajnok1 alkalommal
finn Kupagyőztes3 alkalommal
Csapatmezek
Hazai
Idegenbeli
Hivatalos honlap
MyPa honlapja
A Wikimédia Commons tartalmaz MyPa témájú médiaállományokat.

A Myllykosken Pallo -47, rövidítve MyPa egy finn labdarúgócsapat. A klubot 1947-ben alapították, jelenleg a harmadosztályban szerepel.

Története

[szerkesztés]

A klubot 1947-ben alapították Myllykoski faluban. A MyPa lőször 1975-ben jutott fel az első osztályba, ekkor azonban még rögtön kiesett.

A csapat 1992 óta rendszeres tagja a Veikkausligának. 1993 és 1996 között zsinórban négyszer volt másodika MyPa Harri Kampman edzősködése alatt. Ebben az időben kétszer is, 1992-ben és három évvel később is sikerült elhódítani a finn kupát.

Legsikeresebb időszaka az ezredforduló utánra tehető, amikor 2004-ben előbb kupagyőztes, majd 2005-ben - története során először - bajnok lett a csapat.

Sikerek

[szerkesztés]

Jelenlegi keret

[szerkesztés]
# Poszt Név
1 FIN K Antti Kuismala
2 FIN KP Konsta Hietanen
3 FIN V Sampsa Timoska
4 FIN V Antti Uimaniemi
5 FIN V Jarno Tuunainen
8 BRA KP Ady
9 RUS CS Makszim Votyinov
11 FIN KP Ilari Äijälä
12 FIN K Mika Johansson
13 FIN V Toni Lindberg
14 CAN CS Tosaint Ricketts
# Poszt Név
15 FIN V Ville Oksanen
17 FIN CS Einari Kurittu
18 FIN V Tuomas Aho
19 FIN CS Pele Koljonen
20 BRA KP Felipe Benevides
22 FIN KP Roope Rautiainen
23 FIN CS Kim Alonen
24 FIN KP Ville Saxman
25 FIN KP Antti Okkonen

Összes nemzetközi kupamérkőzés

[szerkesztés]
  • Q = selejtező
  • UK = UEFA-koefficiens
Szezon Kupa Kör Ország Klub Eredmény UK
1993/94 KEK Q ISL Valur 1-3, 0-1 0.0
1994/95 UEFA-kupa Q SVK FK Inter Bratislava 3-0, 0-1 3.0
1R POR Boavista FC 1-2, 1-1
1995/96 UEFA-kupa Q SCO Motherwell FC 3-1, 0-2 3.0
1R NED PSV Eindhoven 1-1, 1-7
1996/97 KEK Q AZE FK Karabakh Agdam 1-0, 1-1 3.0
1R ENG Liverpool FC 0-1, 1-3
1997/98 UEFA-kupa 1Q CYP Apóllon Lemeszú 1-1, 0-3 1.0
2000 Intertotó-kupa 1R SUI Xamax 1-2, 3-3 0.0
2001/02 UEFA-kupa Q SWE Helsingborgs IF 1-3, 1-2 0.0
2002/03 UEFA-kupa Q DEN Odense BK 1-0, 0-2 1.0
2003/04 UEFA-kupa Q SUI BSC Young Boys 3-2, 2-2 1.5
1R FRA FC Sochaux-Montbéliard 0-1, 0-2
2004 Intertotó-kupa 1R CZE FC Zlín 1-1, 2-3 0.0
2005/06 UEFA-kupa 1Q EST TVMK Tallinn 1-1, 1-0 3.5
2Q SCO Dundee United 0-0, 2-2
1R SUI Grasshoppers 1-1, 0-3
2006/07 BL 1Q WAL The New Saints FC 1-0, 1-0 2.5
2Q DEN FC København 2-2, 0-2
2007/08 UEFA-kupa 1Q FRO EB/Streymur 1-0, 1-1 1.5
2Q ENG Blackburn 0-1, 0-2
2010/11 EL 1Q EST Trans Narva

Ismertebb játékosok

[szerkesztés]

Külső hivatkozások

[szerkesztés]