Ugrás a tartalomhoz

Musulin Béla

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Musulin Béla (Budapest, 1907. június 28.Mezőtúr, 2007. február 5.) matematika–fizika szakos tanár, az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium első intézményvezetője volt 1933-tól 1938-ig. Péterfia Zoltán mellett az ő nevéhez köthető az Orosházi Gimnáziumi Előkészítő Tanfolyam megszervezése, amely az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium, illetve a Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium elődjeinek számít.

Musulin Béla
Született1907. június 28.
Budapest
Elhunyt2007. február 5.(99 évesen)
Mezőtúr
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar magyar
HázastársaMusulinné Bordács Elvira
GyermekeiBéle, Mária, Kornélia, Miklós
Foglalkozásatanár
IskoláiDugonics András Gimnázium
Ferenc József Tudományegyetem (–1930)
KitüntetéseiMezőtúr város díszpolgára (2006)
SablonWikidataSegítség

Élete

[szerkesztés]

Tanulmányai

[szerkesztés]

Középiskolai tanulmányait a szegedi Dugonics András Gimnáziumban végezte el. Ezt követően a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen tanult matematika–fizika–ábrázoló geometria szakon. Itt szerzett diplomát 1930-ban. Ezt követően egy évig magántanítványai voltak, majd 1931-ben a szegedi Iparostanonc Iskola óraadója lett. A következő évben már a Felsőipari Iskola internátusának felügyelője lett.[1]

A Orosházi Gimnáziumi Előkészítő Tanfolyam (1933–1938)

[szerkesztés]

Orosháza területén 1862 és 1933 között három alkalommal is történt kísérlet a gimnázium alapítására. A község vezetése ebben az időben vetette fel újra egy községi gimnázium létesítését. Musulin Béla és Péterfia Zoltán szervezkedni kezdett az iskola megalapítására. Miután a községi gimnázium ötletét a vármegyei főispán is elutasította, ezért egy gimnáziumi előkészítő tanfolyamot indítottak.

Az 1937/38-as tanévben megnyílt az Orosházi Evangélikus Gimnázium, és bár Musulin Béla a következő tanévtől igazgatóhelyettesi címet kapott, ezt elutasítva Szegedre költözött.[2]

Élete a Gimnáziumi Előkészítő Tanfolyam után

[szerkesztés]

Orosházát követően ismét Szegedre költözött vissza, ahol 1938 és 1949 között kisebb megszakításokkal a Klauzál Gábor Gimnáziumban tanított. 1949-től Mezőtúrra költözött családjával. Egy időben matematikus volt egy budapesti tervező vállalatnál, majd 1952 és 1955 között a szolnoki Műszaki Egyetem ábrázoló geometria tanszék adjunktusa lett. 1955 és 1975 között a mezőtúri Teleki Blanka Gimnáziumban tanított feleségével együtt. Az intézményben segédkezett a levelező oktatás és a felnőttképzés megvalósításában is.[3]

2007. február 5-én, 99 évesen hunyt el Mezőtúron.

Családja

[szerkesztés]

1934-ben kötött házasságot Bordács Elvirával,mennyiségtan–fizika középiskolai tanárral. Felesége 1934 és 1937 között a Gimnáziumi Előkészítő Tanfolyamban tanított.[4]

Házasságukból négy gyerekük született: Béle, Mária, Kornélia és Miklós.[5]

Emlékezete

[szerkesztés]
  • 2006-ban Mezőtúr város díszpolgárának választották.
  • 2008-ban az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium épületében a földszinti folyóson egy emléktáblát avattak a gimnáziumi tanfolyam alapítóinak és első tanárainak emlékére.[6]

Források

[szerkesztés]
  • Az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium emlékkönyve 1933-2018. (szerk. Dr. Blahó János et al.) Orosháza, Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium, 2018, 22–23.
  • Musulin Béla. In: Túri Kalendárium. Mezőtúr, 2017.: 91-94.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. szerk.: Dr. Blahó János: Az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium emlékkönyve 1933-2018. Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium, 22.. o. (2018) 
  2. szerk.: Dr. Blahó János: Az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium emlékkönyve 1933-2018. Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium, 38.. o. (2018) 
  3. szerk.: Dr. Blahó János: Az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium emlékkönyve 1933-2018. Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium, 23.. o. (2018. november 26.) 
  4. Gimnáziumi előkészítő tanfolyam, Orosháza, 1936 | Könyvtár | Hungaricana. library.hungaricana.hu. (Hozzáférés: 2023. január 20.)
  5. Musulin Béla (1907-2007) | Jász-Nagykun-Szolnok megyei Könyvtárportál. www.zounuk.hu. (Hozzáférés: 2023. január 20.)
  6. Tamás, Pál: Péterfia Zoltán és Musulin Béla emléktáblája (magyar nyelven). www.kozterkep.hu. (Hozzáférés: 2023. január 20.)