Muslay család
A család eredete
[szerkesztés]A család alapítója Simon Antal, aki Miksa királytól – meg nem nevezett testvéreivel együtt 1565. szeptember 2-án címeres nemeslevelet nyertek. Ugyanő, mint a komáromi naszádosok vajdája, 1567. július 16-án Szentendrén (Pilis vm.) három kúriát és ugyanez év július 27-én a szintén e megyében fekvő egész Jenő (ma Borosjenő) elhagyott helységet nyerte királyi adományban. Fia Barnabás volt az első, aki „borosjenői Simon másképp Muslay”-nak írta magát, tőle a család leszármazása szakadatlanul levezethető. A címeres nemeslevél szerzők egyikétől még egy más család is származik, az eredeti nevüket megtartott vasmegyei Simonok, kiknek egy ága 1888. március 22-én „alsó-telekesi” előnevet nyert.[1][2]
Címer
[szerkesztés]A családi címer leírása: kék pajzsban zöld földön jobbról fekete lovon ülő vörös ruhás fekete kucsmás magyar vitéz, balról fehér lovon ülő zöld ruhás fehér turbános török egymással harcol. Sisakdísz: két fekete sasszárny között kiemelkedő kardot tartó vörös ruhás magyar vitéz. Takarók: kék-arany, vörös-ezüst. A család így használja már a XVIII. század óta a címert, azonban a címeres levélben, a sisakdisz más: vörös ruhás kar kardot tart és a takaró mindkét oldalon arany-ezüst-vörös.
Családfa
[szerkesztés]Muslay másképp Simon Antal 1567 | | Muslay Barnabás (Torkos Anna) | __________|__________ / \ I. Péter János 1630 pozsonyi kamarai tanácsos | __________|_____________ / \ I. Gábor István (párisi Bácsmegyei Dorottya) (katona, a XVIII. sz. | elején elesett) | II. Péter (szemenyei Kata) | | II. Gábor Pest vm. másodalispánja (1768) (Vay Anna 1753) | _________|_____________________________________________________________________ / | | | | | \ II. Antal III. Gábor Péter Károly István Bora N. *1744 felkelő nemességnél + + (Hamar Johanna) (Jeszenszky) (Hagara Pál +1826. V. 28. őrnagy (1797) | ugocsai csanádi főispán (Battha N.) ________________|_________________ alispán) (Jankovics Mária) / | \ | András Luiza Bertalan | * 1807. X. 30. Rád birtokos Rádon | zeneköltő | |__________________________________________________________________________________ | | | | | \ III. Antal I. László Mária Franciska Imre N. *1773 +1828 * 1783. XII. 1. Rád + (Mocsáry cs. kir. (Lenhardtné) Nógrád vm. főjegyzője (1806) Temes vm. alispánja Dániel) kapitány cs. kir. kamarás (1808) cs. kir. kamarás (Jablonczy Anna) (bajári Vigyázó Mária) _______|_______ | | / \ | ______________|_________________ Sal. Ferencz N. (Dudichné) | / | \ | II. László Etelka Izabella | *1819 +1856 (br. Ambrózy György) | (br. Majthényi László) | _____|_________________ / | \ Zsigmond Jozefine Sándor + (Luksené) * 1815. VI. 11. Nagyszombat + 1902. Rád (Mocsáry Etelka) | _____________________|________________________________________________________ / | | | \ Sándor Anna Gyula Margit Etelka * 1854. X. 6. Pest * 1856. VII. 4. * 1860. X. 31. Rád * 1862. V. 31. * 1870. V. 28. + 1880. IV. 21. (Szentiványi Antónia) (Csernyus Allan) (Majthényi Rudolf) | | _________________________________________|_____________________________ / | | | \ Mária Antal Sándor Anna István * 1891. II. 2. * 1892. XII. 20. * 1895. XII. 22. * 1900. V. 9. * 1904.
Lásg még
[szerkesztés]- Rád (Muslay kastély)
Hivatkozások
[szerkesztés]- ↑ a b Kempelen Béla: Magyar nemes családok I–XI. Budapest, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, 1911–1932.
- ↑ Arcanum DVD könyvtár IV.
- ↑ Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzékrendi táblákkal. Pest: Ráth Mór. 1857–1868.