Mozgáskörzet
 |
Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. |
A mozgáskörzet (syn. „otthonterület”, ritkán "lakókörzet") egy állat életterének, azon része, amelyet mindennapi tevékenysége során használ. Egy másik értelmezés szerint: „egy faj életterének térbeli-időbeli darabja, amelyben egy egyed legalább egy bizonyos életszakaszon belül hosszabb ideig tartózkodik és minden környezeti tényezőhöz alkalmazkodik. A terület így mindig a meghatározott egyedre jellemző, de lehet ily módon analógizálni csoportokra vagy egyéb bioszociális egységekre."[1]
Az otthonterület –„home range”- meghatározása mindig heves viták kereszttüzében állt. A számtalan kidolgozott módszer más és más eredményekkel szolgál, a valóságot más-más mértékben közelítik az adatsorok hosszának, a felvett pontok számának, az állatok aktivitásának, sőt fajának függvényében.
- Körvonalas (pl. MCP - Minimum Convex Polygon, trackogramm)
- Nemparaméteres (pl. Kernel módszer, harmonikus középérték)
- Paraméteres (pl. Jennrich-Turner módszer, normális eloszláson alapuló módszerek)
A mozgáskörzet meghatározásának rádiótelemetriás nyomkövetések adtak új lendületet, ez az első nyomkövető módszer a vadbiológiai kutatásokban, amelyhez nem szükséges az állat megpillantása. Adott frekvenciára hangolt antennát és rádióadót szereltek egy nyakörvre, amelyet egy vevőkészülékkel lehetett azonosítani.[2] A jelfogó antenna az állat irányából vette a legerősebb jelet, így a saját pozíciónk ismeretében egy egyenest lehetett bocsátani térképen a mért irányba. A műveletet egy másik felállási pontból – szerencsésebb esetben egyidejűleg mérve egy másik készülékkel - megismételve a két egyenes kimetszett a síkból egy pontot, ami az állat tartózkodási helyét jelölte,[3] amennyiben közben nem mozdult el jelentősen. Ezt a fajta mérést nevezik háromszögeléses mérésnek. A rádiótelemetria ezzel új dimenziókat nyitott az állatok nyomon-követésében, de még mindig folyamatos terepi jelenlétet igényelt, pontossága nagymértékben függött az állat helyben maradásától és a mérést végző személy alaposságától, rutinjától valamint a domborzati viszonyoktól.
Források
[szerkesztés]Irodalom
[szerkesztés]- FRANCO, A.M.A. - PALMEIRIM, J.M. – SUTHERLAND, W.J. (2007): A method for comparing effectiveness of research techniques in conservation and applied ecology. Biological Conservation 134 96-105
- GREEN, M. - PIERSMA, T. - JUKEMA, J. - DE GOEIJ, P. – SPAANS, B. - VAN GILS, J. (2002): Radiotelemetry observations of the first 650 km of the migration of bar-tailed godwits limosa lapponica from the wadden sea to the russian arctic – Ardea 90(1)
- JÁNOSKA, F. (2006): Környezet- és természetvédelem I-II. Tankönyv vadgazdálkodási képzésű középiskolák részére, FVM Képzési és Szaktanácsadási Intézet Bp. (in press)
- STÖCKER, F.- DIETRICH, G. (ed. 1986): Biologie. VEB F. A. Brockhaus Verlag, Leipzig
- SAMUEL, M. D. - M. R. FULLER. (1996): Wildlife Radiotelemetry. In T. A. Bookhout, ed. Research and Management Techniques for Wildlife and Habitats, 5th ed., rev. The Wildlife Society, Bethesda, MD. pp. 370–418.
- SZEMETHY, L. - HELTAI, M. - ÉS RITTER, D. (1994): Előzetes eredmények a gímszarvas mozgáskörzetéről rádiótelemetriás nyomonkövetés alapján. Vadbiológia, 4. 1990-1993. 1-11.
- WHITE, G. C. - R. A. GARROTT. (1990): Analysis of Wildlife Radio-Tracking Data. Academic Press, Inc., San Diego.