Moravcsik Gyula

Moravcsik Gyula
Született	Moravcsik Gyula Emil Géza 1892. január 29. Budapest
Elhunyt	1972. december 10. (80 évesen) Budapest
Állampolgársága	magyar
Nemzetisége	magyar
Házastársa	Fleissig Edit (h. 1925–1972)
Gyermekei	Moravcsik M. Gyula
Szülei	Moravcsik Gyula Vladár Borbála
Foglalkozása	történész egyetemi oktató bizantinológus klasszika-filológus
Iskolái	Eötvös József Collegium ( – nincs) budapesti Fasori Evangélikus Gimnázium (–1910) Budapesti Tudományegyetem (–1914)
Kitüntetései	A művészetek és a tudományok érdemrendje Kossuth-díj (1949)
Sírhelye	Farkasréti temető (610-45. templomi fülke)
A Wikimédia Commons tartalmaz Moravcsik Gyula témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Moravcsik Gyula (Budapest, 1892. január 29. – Budapest, 1972. december 10.) Kossuth-díjas bizantinológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Fia Moravcsik M. Gyula (Julius) (1931–2009) filozófus, a Stanford Egyetem professzora, az MTA külső tagja; lánya Moravcsik Edit nyelvész, professzor, szintén az MTA külső tagja.

Életútja

Ifjúkora és tanulmányai

„Igen finom gondolkodású és kitartó szorgalmú, de keservesen kell pótolnia alapjainak hiányait. […] Formális tekintetben jól készült […], de a nyelv mint élő organizmus, ismeretlen előtte. Idővel a legjobbak egyike lesz.”

Szabó Miklós jellemzése Moravcsik Gyuláról 1911-ben

Értelmiségi családból származott. Nagyapja Moravcsik Mihály (1824–1904) evangélikus esperes-lelkész. Középiskolai tanulmányait kitüntetéses érettségivel fejezte be a Fasori Gimnáziumban. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar–latin–görög szakon tanult, felvették az Eötvös József Collegiumba. 1911-ben Rómában, 1913-ban Münchenben és Párizsban járt tanulmányúton. 1914-ben görög–latin szakos tanári szakvizsgát tett.

Nem sokkal később megkapta a behívót a hadseregbe. Az orosz fronton harcolt, hamarosan fogságba esett. 1915 és 1920 között Krasznojarszkban és Irkutszkban raboskodott. A hadifogságban megtanult oroszul, újgörögül és törökül (utóbbi nyelvtanáról összeállítást is készített), valamint elmélyítette filozófiai és filológiai ismereteit. 1925. március 31-én Budapesten, a Terézvárosban feleségül vette Fleissig Editet (1904–1992), Fleissig Sándor bankigazgató és Drucker Malvina lányát.

Szakmai pályafutása

Hazatérése után egy évig a Mária Terézia Leánygimnázium helyettes, majd 1921-től 1923-ig rendes tanáraként dolgozott. 1923 és 1936 között az Eötvös József Collegium tanára volt. 1924-ben a középkori görög filológia egyetemi magántanára, 1932-ben a görög filológia címzetes nyilvános rendkívüli, 1936-ban nyilvános rendkívüli tanára lett. 1950 és 1967 között tanszékvezetőként tevékenykedett.

Gyakran szerepelt nemzetközi bizantinológiai kongresszusokon. 1930–1931-ben és 1934–1935-ben Görögországban, 1958-ban fél évig az Amerikai Egyesült Államokban kutatott.

Munkássága

Tudományos munkássága

Főként a bizánci történelem kutatásában ért el jelentős eredményeket, de klasszika-filológusként is számottevő munkásságot fejtett ki. Tanulmányai, szintézisei a magyaron kívül németül, franciául, görögül, oroszul, angolul és olaszul jelentek meg.

Tudományos érdeklődésére nagy hatással volt a magyar nyelv bolgár és török jövevényszavait kutató Gombocz Zoltán. Moravcsik A csodaszarvas mondája a bizánci íróknál című doktori értekezését az Egyetemes Philologiai Közlönyben tette közzé 1914-ben. Több tanulmányban és kötetben (Álmos neve Konstantinos Porphyrogennetosnál, 1926; Árpád 894. évi vezértársának neve, 1931; A magyar történet bizánci forrásai, 1934; Bölcs Leó Taktikája mint magyar történeti forrás, 1951; Bizánci krónikák a honfoglalás előtti magyarságról, 1957) publikálta és dolgozta fel a magyar történelemre vonatkozó bizánci forrásokat. Lefordította és kiadta Bíborbanszületett Konstantin a magyar honfoglalás korára vonatkozóan alapvető jelentőségű A birodalom kormányzásáról című művét.

A 11–12. századi magyar–bizánci egyházi és politikai kapcsolatokkal foglalkozott Görögnyelvű monostorok Szent István korában (1938), Szent László leánya és a bizánci Pantokrator-monostor (1923), III. Béla és a byzánci birodalom Mánuel halála után (1933) és Pour une alliance byzantino–hongroise. Seconde moitié du XIIe siècle (1933) című tanulmányaiban. A diplomáciai kapcsolatok kései szakaszát dolgozta fel 1954-es Ungarisch–byzantinische Beziehungen zur Zeit des Falles von Byzanz, a magyar–bizánci kapcsolatok általános történetét 1953-as Bizánc és a magyarság, 1956-os Die byzantinische Kultur und das mittelalterliche Ungarn, 1958-as Die Problematik der byzantinisch–ungarischen Beziehungen, 1965-ös Hungary and Byzantium in the Middle Ages és 1970-es Byzantium and the Magyars című írásaiban.

Byzantinoturcica I by Gyula Moravcsik

Legismertebb és a nemzetközi szakirodalomban legtöbbet idézett műve a kétkötetes Byzantinoturcica, amelyet a tudományos közvélemény a bizantinológiát megalapító Karl Krumbacher Geschichte der byzantinischen Literatur című alapvető kézikönyve mellett emlegetett. Moravcsik e művében összegezte a bizánci források török névanyagára vonatkozó kutatásokat, a nyelvemlékek betűrendes jegyzékét adta magyarázatok és teljességre törekvő bibliográfia kíséretében. A Byzantinoturcica először a második világháború idején Magyarországon, majd 1958-ban a Német Demokratikus Köztársaság Tudományos Akadémiájának kiadásában látott napvilágot.

Moravcsik foglalkozott Konstantinápoly etnikai összetételével, a besenyő és orosz vonatkozású bizánci feljegyzésekkel, a bizánci–kazár viselettörténeti kapcsolatokkal, bizánci politikai-ideológiai és jogtörténeti kérdésekkel is. Tudománytörténeti munkái közül kiemelendők A görög és latin filológia magyar feladatai (1933), Les tâches actuelles de la byzantinologie (1949), L’état et les tâches de la byzantinologie (1955), A szovjet bizantinológia (1951), Byzantinologie, Byzantiologie oder Byzantologie (1957), Byzantinologie et hellénologie (1965), A magyar bizantinológia helyzete és feladatai (1965) című tanulmányai. 1929 és 1965 között rendszeresen referált a magyar bizantinológia eredményeiről a nemzetközi szakfolyóiratokban. Bevezetés a bizantinológiába című tankönyve görög szakos hallgatók nemzedékeit ismertette meg a tudományterület alapjaival.

Ő írta a Dézsi Lajos-féle Világirodalmi lexikon bizánci irodalommal foglalkozó cikkeit. A Magyar–Görög Tanulmányok című sorozat szerkesztője és 1951-től az Acta Archeologica főszerkesztője volt.

Oktatói munkássága

Tanítványainak megjelenési lehetőséget biztosított az általa szerkesztett kiadványokban. Az 1960-as évek elején többjüket tanulmányútra, előadástartásra küldte az NDK-ba. Bár nagy hangsúlyt fektetett a magas színvonalú tudományos utánpótlás képzésére, legtehetségesebb hallgatói vagy fiatalon elhunytak, vagy más pályát választottak végül. Oktatói pályafutása végén, 1967 nyarán – megfelelő utód hiányában – Görög Filológiai Tanszékét összevonták a Latin Filológiai Tanszékkel.

Díjai, elismerései

1934. május 11-én a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1945. május 30-án rendes tagjává választották. 1958-tól 1963-ig a Magyar Ókortudományi Társaság alelnöke, 1964 és 1969 között elnöke volt.

1942-ben a Bolgár, 1954-ben a Bajor, 1955-ben az NDK, 1964-ben az Osztrák Tudományos Akadémia külső levelező tagja lett. 1965-ben a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia, 1966-ban az Athéni Akadémia választotta külső tagjává. A szintén athéni Bizantinológiai Társaság 1930-ban fogadta tagjai közé. 1948-tól a Nemzetközi Papirológiai Társaság, 1963-tól a Nemzetközi Bizantinológiai Társaság tiszteleti tagja volt. Utóbbi szervezetben 1964-től az alelnöki posztot is betöltötte. 1937-ben az athéni egyetem tiszteletbeli doktorává avatták.

1932-ben a Magyar Tudományos Akadémia Sámuel–Kölber-díjában, 1948-ban Nagyjutalmában részesült. 1968-ban az Ókortudományi Társaság Ábel Jenő-emlékérmével jutalmazták. Életművéért 1949-ben a Kossuth-díj ezüst fokozatával tüntették ki. 1950-ben megkapta a Magyar Népköztársasági Érdemrend IV. fokozatát, 1954-ben az Oktatásügy Kiváló Dolgozója címet, 1972-ben a Munka Érdemrend arany fokozatát. Ezeken kívül görög, bolgár és nyugatnémet állami kitüntetések birtokosa volt.

Főbb művei

• Szent László leánya és a bizánci Pantokrator-monostor (Budapest – Konstantinápoly, 1923)
• Az onogurok történetéhez (Budapest, 1930; reprint 1977)
• A magyar történet bizánci forrásai (Budapest, 1934, A Magyar Történettudomány Kézikönyve)
• A magyar szent korona görög feliratai (Budapest, 1935)
• Görög költemény a várnai csatáról (Budapest, 1935)
• A papiruszok világából (Budapest, 1942)
• Byzantinoturcica I–II. (Budapest, 1942–1943; átdolgozva és bővítve Berlin, 1958)
• Konstantinos Porphyrogennetos: De administrando imperio (Budapest, 1949, 1962)
• Bizánc és a magyarság (Budapest, 1953)
• Die byzantinische Kultur und das mittelalterliche Ungarn (Berlin, 1955)
• Miről vallanak a papiruszok? (1961)
• Bevezetés a bizantinológiába (Budapest, 1966, 1989; németül: Einführung in die Byzantinologie Budapest – Darmstadt, 1976)
• Studia Byzantina (Budapest – Amszterdam, 1967)
• Byzantium and the Magyars (Budapest – Amszterdam, 1970)
• Az Árpád-kori magyar történet bizánci forrásai (Budapest, 1984, 1988)

Irodalom

• Borzsák István: A klasszika-filológia az Eötvös Collegiumban. In uő: Dragma. Válogatott tanulmányok. H. n., 1994, Telosz. 390–404. o.
• Harmatta János: Moravcsik Gyula (1892–1972). Magyar Tudomány, 1973. 10. sz. 683–686. o.
• Kossuth-díjasok és Állami Díjasok almanachja 1948–1985. Szerk.: Darvas Pálné – Klement Tamás – Terjék József. Budapest, 1988, Akadémiai.
• A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 II. (I–P). Főszerk.: Glatz Ferenc. Budapest, 2003, MTA Társadalomkutató Központ. 892–893. o.
• Révai új lexikona XIV. (Mah–Nel). Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 2004. 664–665. o. ISBN 963-955-616-5  
• Székely György: Moravcsik Gyula (1892–1972). Századok, 1974. 2. sz. 547–550. o.

További információk

• Gyula Moravcsik Byzantinist, orden-pourlemerite.de