Molnár Sándor (igazgató)
Molnár Sándor | |
Született | 1856. június 29.[1] Hódmezővásárhely[1] |
Elhunyt | 1924. július 18. (68 évesen)[2] Budapest[2] |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása |
|
Sablon • Wikidata • Segítség |
Molnár Sándor (Hódmezővásárhely, 1856. június 29. – Budapest, 1924. július 18.) református főgimnáziumi igazgató.
Élete
[szerkesztés]Molnár Ferenc és Tóth Erzsébet nemes szülők fia. A gimnáziumot szülővárosában végezte; a bölcseleti tanfolyamot a budapesti egyetemen hallgatta. 1879-ben nyert tanári oklevelet, 1880-ban pedig lelkészit. 1878. szeptembertől 1880. szeptemberig Kecskeméten volt tanár, azután a budapesti református főgimnáziumban, ahol 1897. szeptemberétől igazgató. Mindkét gimnáziumnál a tanári álláson kívül más megbízásokat is végezett mint könyvtárnok, jegyző; tagja volt az igazgató-tanácsnak, az országos tanáregyesületnek, a dunamelléki református lelkészértekezletnek, az országos református tanáregyesületnek, a református ifjúsági egyesületnek, tiszteletbeli tagja a Bethlen Gábor-körnek, tagja a magyarországi református egyetemes tanügyi bizottságnak, melynek hat évig jegyzője is volt. 1897-től 1901-ig ő adta ki a bizottság jegyzőkönyveit (Pápa, Budapest). Legnagyobb munkája volt a dunamelléki református egyházgyűlési (tanári) vagyon lebonyolítása, midőn az 1894. évi XXVII. törvénycikk alapján az országos nyugdíjegyesületbe léptek be; ezen lebonyolításnál ő képviselte az egyházkerületi gyűléseken a budapesti református főgimnáziumot és a likvidálásnál az összes dunamelléki gimnáziumokat, a kecskeméti jogakadémiát és a nagykőrösi tanítóképezdét.
Cikkei a budapesti református főgimnázium Értesítőjében (1882. A latin nyelv tanításáról az alsóbb osztályokban, 1885. A túlterheltetésről és a játékokról); az Országos Tanáregylet Közlönyében (1880-81. könyvism.); a Protestáns Papban; az Egyetértésben (tanügyi rovat); a Figyelőben (1880-81. Kisfaludy Károly mint drámaíró); a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapban (1900. Evangeliumi nevelés) sat.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái (magyar nyelven)
- ↑ a b Petőfi Irodalmi Múzeum névtér
Források
[szerkesztés]- Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái IX. (Mircse–Oszvaldt). Budapest: Hornyánszky. 1903.
- Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában
További információk
[szerkesztés]- Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János.
- Péterné Fehér Mária-Szabó Tamás-Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskeméti életrajzi lexikon. Kecskemét, Kecskeméti Lapok Kft.-Kecskemét Monográfia Szerkesztősége, 1992.