Miss International
A Miss International egy évenkénti megrendezésű nemzetközi szépségverseny. Először 1960-ban rendezték meg, az 1966. évi elmaradt, ezért a 2014-es döntő az 54. volt a verseny történetében. A cím jelenlegi birtokosa a Puerto Ricó-i Valerie Hernandez.
Története
[szerkesztés]Az első versenyeket 1967-ig a kaliforniai Long Beachen tartották meg.[1][2] Ezután 1968 és 1970 között Japánban, majd 1971-ben és 1972-ben ismét Long Beachben volt a döntő. 1973 óta a verseny állandó helyszíne Japán volt, de az utóbbi néhány alkalommal előfordult, hogy Kína és Japán közösen rendezte meg a versenyt, és a döntőt Kínában tartották.
A 2009-es és a 2010-es verseny egyik célja volt, hogy adományokat gyűjtsön a szecsuáni földrengés áldozatainak. Mintegy 120000 dollárt gyűjtöttek erre a célra, amit a Nemzetközi Vöröskereszt segítségével juttattak el a rászorulóknak.[3]
Győztesek
[szerkesztés]A táblázat az utóbbi 5 év győzteseit mutatja.
Dátum | Résztvevők száma | Győztes | Ország | helyszín |
---|---|---|---|---|
2009. november 28. | 65 | Anagabriela Espinoza | Mexikó | Csengtu, Kína |
2010. november 7. | 70 | Elizabeth Mosquera | Venezuela | Csengtu, Kína |
2011. november 6. | 67 | Maria Fernanda Cornejo Alfaro | Ecuador | Csengtu, Kína |
2012. október 21. | 69 | Ikumi Yoshimatsu | Japán | Okinava, Japán |
2013. december 17. | 63 | Bea Rose Monterde Santiago[4] | Fülöp-szigetek | Tokió, Japán |
Magyar versenyzők
[szerkesztés]Magyarország eddig ötször vett részt a rendezvényen, ebből négyszer eredmény nélkül. 1991-ben és 2004-ben a nemzetközi versenyen való részvételre csupán felkérték más szépségversenyek győzteseit. 2011-ben tartották meg az első olyan országos szépségversenyt, aminek a kifejezett célja, hogy a Miss Internationalre küldjön versenyzőt. A győztes, Virágh Nóra a 2011. évi döntőn képviselte Magyarországot, novemberben.[5]
2012-ben Kozma Klaudia képviselte Magyarországot a nemzetközi döntőben Japánban, 2013-ban pedig Ötvös Brigitta, a Miss International Hungary 2013 győztese utazott a versenyre, és 5. helyezést ért el,[4]
és emellett az estélyi ruhás körben őt választották a legszebbnek.
2014-ben Kármán Dalma utazott Tokióba, 2015-ben Szunai Linda fogja hazánkat képviselni.
A 2016-os Miss International Hungary Szabó Csillag lett, tehát egy éve van felkészülni a világversenyre.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ „6th place winner low-rates Miami”, The Miami News , 1960. augusztus 13. (Hozzáférés: 2010. november 16.) [halott link]
- ↑ „Pageant shifted”, Spokane Daily Chronicle , 1968. április 23. (Hozzáférés: 2010. november 16.)
- ↑ The MissInternational Beauty Pageant will be held at Chengdu, China again! | Miss International. miss-international.org, 2011 [last update]. (Hozzáférés: 2011. augusztus 14.)
- ↑ a b http://www.timesofbeauty.com/2013/12/miss-international-2013.html
- ↑ Velvet - Blogok - A világbékéért harcolhat a Miss International szépségverseny győztese. velvet.hu, 2011 [last update]. (Hozzáférés: 2011. augusztus 14.) „tris zs”