Mayotte-maki
 | ||||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||||||||
Mérsékelten fenyegetett      
| ||||||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Mayotte-maki témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Mayotte-maki témájú kategóriát. |
A mayotte-maki (Eulemur fulvus mayottensis) a barnamaki egy alfaja a Lemuridae családban. Madagaszkáron és Mayotte-on fordul elő.[1]
2001-ig további alfajoknak tekintették az azóta külön fajba sorolt következőket:[2]
- Fehérhomlokú maki E. albifrons
- Szürkefejű maki E. cinereiceps
- Sárgaszakállú maki E. collaris
- Vöröshomlokú maki E. rufus
- Sanford barna makija E. sanfordi[2]
Több kutató viszont még mindig alfajnak tartja az E. albifrons és az E. rufus fajokat.
Élőhelye
[szerkesztés]Nyugat-Madagaszkáron a Betsiboka északi partján és Kelet-Madagaszkáron a Mangoro és a Tsaratanana között található, valamint a kettőt összekapcsoló középső területeken is él.[3] Mayotte szigetén is előfordul, bár tudomásunk szerint ide az ember hurcolta be.[3]
Leírása
[szerkesztés]A mayotte-maki testhossza 84 - 101 centiméter, ebből 41 - 51 centiméter a farok.[4] Testtömege 2 – 3 kg.[4] Rövid, sűrű bundája barna, vagy barnásszürke.[4] Arca és pofája sötétszürke, vagy fekete, halványabb szemöldökkel. Szeme vöröses narancssárga.[4]
Elterjedési területén osztozik nyugaton a hamvas makival és keleten a vöröshasú makival.[4] A hamvas maki szürkébb, és a vöröshasú maki vörösebb. A szerecsenmaki elterjedési területe Északkelet-Madagaszkáron Galoko, Manongarivo és Tsaratanana Massifs környékén átfedi a Mayotte-maki élőhelyét.[5] Északkeleten az elterjedési terület átfed a fehérhomlokú maki élőhelyével is, ahol a két faj keveredik is egymással.[6]
Táplálkozása
[szerkesztés]A mayotte-maki étrendje főként gyümölcsöket, fiatal leveleket és virágokat tartalmaz.[3] Egyes helyeken gerincteleneket is fogyaszt, mint kabócákat,[4] pókokat[4] és ezerlábúakat.[7] Eszik kérget, rügyeket, földet és vörös agyagot is.[7] A többi félmajomnál jobban bírja a növényi mérgeket.[3][7]
Viselkedése
[szerkesztés]Sok különböző erdőtípusban van jelen, megtalálható síkvidéki esőerdőkben, hegyi esőerdőkben, más örökzöld erdőkben és lobhullató erdőkben.[4] Idejük 95%-át a lombok között töltik, és 2%-nál kevesebbet a földön.[7]
Öt-tizenkét tagú csoportokban élnek. Ez nagyobb is lehet, különösen Mayonette szigetén.[4] A csoportok területe 1-9 hektár nyugaton, és 20 hektár keleten.[8] A csoportok mindkét nemet és a kölyköket is magukba foglalják, minden látható hierarchia nélkül.[4]
Elsődlegesen nappal aktívak, de néha éjszaka is tevékenykednek, különösen teliholdkor[4] vagy a száraz évszakban.[3][9]
Elterjedési területe nyugaton átfed a hamvas makival, és a két faj néha együtt folytatja útját.[7] Ezeken a területeken úgy alakítják az életmódjukat, hogy elkerüljék a konfliktusokat.[9] Például a száraz évszakban a hamvas maki áttér az éjszakai életmódra.
Dél-Madagaszkáron, Berenty környékén él egy betelepített hibrid E. fulvus rufus x collaris populáció.[10] Lineáris rangsort, és matriarchális berendezkedést találtak közöttük. Jellemző a kiengesztelő viselkedés is az agresszió után.[11] A rangsorban feljebb álló egyedeknél alacsonyabb a stressz szintje, és a kiengesztelődés segít csökkenteni a stresszt az alacsonyabb rangú egyedekben.[12]
Szaporodása
[szerkesztés]Párzási ideje május-június.[4] A 120 napos vemhesség után a kölykök szeptemberben-októberben születnek.[4] Többnyire egyszerre csak egy kölyök születik, de beszámoltak ikerszülésekről is.[4] A kölyköket az anya 4-5 hónapos korában választja el.[4][7] Az ivarérettséget 18 hónaposan érik el.[4] A nőstények 2 évesen szülnek először.[7] Élettartamuk legalább 30 év.[7]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Andrainarivo, C., Andriaholinirina, V. N., Feistner, A., Felix, T., Ganzhorn, J., Garbutt, N., Golden, C., Konstant, B., Louis Jr., E., Meyers, D., Mittermeier, R. A., Perieras, A., Princee, F., Rabarivola, J. C., Rakotosamimanana, B., Rasamimanana, H., Ratsimbazafy, J., Raveloarinoro, G., Razafimanantsoa, A., Rumpler, Y., Schwitzer, C., Thalmann, U., Wilmé, L. & Wright, P. (2008). Eulemur fulvus. In: IUCN 2008. IUCN Red List of Threatened Species. Downloaded on 7 October 2008. Listed as Near Threatened (NT v3.1)
- ↑ a b Russell Mittermeier et al.. Lemurs of Madagascar, 2nd, 251. o. (2006). ISBN 1-881173-88-7
- ↑ a b c d e Russell Mittermeier et al.. Lemurs of Madagascar, 2nd, 272–274. o. (2006). ISBN 1-881173-88-7
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p Nick Garbutt. Mammals of Madagascar, 155–156. o. (2007). ISBN 978-0-300-12550-4
- ↑ Russell Mittermeier et al.. Lemurs of Madagascar, 2nd, 288. o. (2006). ISBN 1-881173-88-7
- ↑ Russell Mittermeier et al.. Lemurs of Madagascar, 2nd, 282. o. (2006). ISBN 1-881173-88-7
- ↑ a b c d e f g h Noel Rowe. The Pictorial Guide to the Living Primates, 40. o. (1996). ISBN 0-9648825-0-7
- ↑ name=perspective>Lisa Gould and Michelle Sauther.szerk.: Christina J. Campbell, Agustin Fuentes, Katherine C. MacKinnon, Melissa Panger and Simon K. Bearder: Lemuriformes, Primates in Perspective, 53. o. (2007). ISBN 978-0-19-517133-4
- ↑ a b Robert W. Sussman. Primate Ecology and Social Structure Volume 1: Lorises, Lemurs and Tarsiers, 186–187. o. (1999). ISBN 0-536-02256-9
- ↑ Alison Jolly, Naoki Koyama, Hantanirina Rasamimanana, Helen Crowley, and George Williams.szerk.: A. Jolly, R. W. Sussman, N. Koyama & H. Rasamimanana: Berenty Reserve: a research site in southern Madagascar, Ringtailed Lemur Biology: Lemur catta in Madagascar, 32–42. o. (2006). ISBN 0-387-32669-3
- ↑ Norscia, I., Palagi, E. (2010). „Do wild brown lemurs reconcile? Not always”. Journal of Ethology. DOI:10.1007/s10164-010-0228-y.
- ↑ Palagi, E., Norscia, I. (2010). „Scratching around stress: hierarchy and reconciliation make the difference in wild brown lemurs Eulemur fulvus”. Stress. DOI:10.3109/10253890.2010.505272.
