Ugrás a tartalomhoz

Matók Béla

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Matók Béla
Született1829. július 20.
Hódmezővásárhely
Elhunyt1897. szeptember 11. (68 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
SablonWikidataSegítség

Szecsóri Matók Béla (Hódmezővásárhely, 1829. július 20.Budapest, 1897. szeptember 11.) ügyvéd, dalszerző, író, 1848-as honvédszázados, főügyész.

Élete

[szerkesztés]

Mint 1848-49-es honvéd százados végig küzdötte a szabadságharcot, mely után hat hónapi nehéz fogságot szenvedett. Kiszabadulva a fővárosban ügyvédkedett; később főszolgabíró, majd Hódmezővásárhely főügyésze lett. Különös érdeme az is, hogy a nemzetiségi kongresszuson az ismert ellennyilatkozatot ő eszközölte ki. A zenével is foglalkozott, több magyar dallam szerzője, közülük a Kertem alatt faragnak az ácsok és a Fekete szem éjszakája címűeket többen is országszerte énekelték. Az országos nemzeti szövetség szervező bizottságának alelnöke volt, a szövetségnek pedig igazgatósági társelnöke.

Írásai

[szerkesztés]

Cikkei a Pesti Naplóban (1851. 516. sz. sat. Aradmegyei levelek, 1854. 288. sz. Hodmezővásárhely decz. 8., 1856. 344. sz. Egy pár szó a magyar zene ügyében); a Vasárnapi Ujságban (1856. Óvszer a veszettség ellen, 1870); a Napkeletben (1857. 32. sz. Csérei Berei Farkas András életrajza, Zajtai István álnév alatt); a Honban (1869. 71. sz. Egy régi okmány 1781-ből, status maximák Magyarország részére Grossing Ferencz Rudolf után), a Pesti Hírlapban (1885. 191. sz. A czímkórság); az Ország-Világban (1895. rajz); költeményei a Magyar Néplapban (1857), a Hölgyfutárban (1857-1858), a Kalauzban (1858), a Nővilágban (1858), a Győri Közlönyben (1858) és a Divatcsarnokban (1860-62), az Ország-Világban (1897).

Munkái

[szerkesztés]

Levele Simonffy Kálmánhoz 1856. nov. 7. Hódmezővásárhelyről (a Magyar Nemzeti Múzeumban).

Hódmezővásárhelyi Emlék címmel almanachot szerkesztett 1873-ban, mely a város történelmét és társadalmi fejlődését is tartalmazza.

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • Bona Gábor: Hadnagyok és főhadnagyok az 1848/49. évi szabadságharcban. Bp., Heraldika, 1998-1999.
  • Hódmezővásárhelyi életrajzi lexikon. Szerk. Kőszegfalvi Ferenc és Borus Gábos. Szeged, Bába Kiadó, 2002.
  • Magyarnótaszerzők, énekesek és népdalosok lexikona. Szerk. Dr. Kikli Tivadar. Szeged, Bába és társai Kft, 1999.
  • Leszler József: Nótakedvelőknek. Bp., Zeneműkiadó, 1986.