Ugrás a tartalomhoz

Marik Klára

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Marik Klára
SzületettMarik Klára Ilona Edit
1903. március 18.
Budapest
Elhunyt2005. január 25. (101 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar[1]
Foglalkozása
IskoláiMagyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem (1929–1931)
SírhelyeKelenföldi evangélikus templom[2]
SablonWikidataSegítség

Tasnádi Endréné Marik Klára, Marik Klára Ilona Edit (Budapest, Erzsébetváros, 1903. március 18.[3] – Budapest, 2005. január 25.) muzeológus, művészettörténész, sportoló. A berlini olimpiai játékok szellemi versenyének résztvevője (irodalmi pályázattal), azon kevés olimpikonok egyike, akik századik születésnapjukat is megünnepelhették.

Pályafutása

[szerkesztés]

Marik Ernő gyári titkár és Hartmann Ilona újpesti születésű evangélikus szülők leányaként született 1903-ban. 1924-1925-ben a Közgazdaságtudományi Egyetem; 1925-1928-ban a Testnevelési Főiskola hallgatója volt, majd 1929-1931-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem művészettörténet szakon tanult. 1928-tól a Vallás- és Közoktatási Minisztérium Testnevelési és Sportosztályán dolgozott. Az 1936-os berlini olimpián részt vett „A lassító lencsén keresztül” című, hét versből álló munkájával irodalom, lírai művek kategóriában. 1944 és 1965 között az Iparművészeti Múzeum munkatársa volt, ahol a veszélyeztetett magángyűjteményekkel foglalkozott. 1961-ben átfogó üvegművészet-történeti kiállítást rendezett a Szent István Király Múzeumban. 1986-88-ban a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában tanított üveg-szaktörténetet. Régi üvegeket gyűjtött, a gyűjteményét pedig a sárvári Nádasdy Múzeumnak ajándékozta oda. Ő alapította 1988-ban a Pro Arte Vitraria díjat,

Könyv

[szerkesztés]
  • A bécsi porcelán; Corvina, Bp., 1970
  • A bécsi porcelán; 2. átdolg. kiad.; Corvina, Bp., 1975

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • Marik Klára adatlapja a MOB honlapján
  • Halálhír
  • Magyar asszonyok lexikona. Összeáll., előszóval és történelmi résszel ellátta Bozzay Margit. Bp., 1931.
  • Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János.
  • Kortárs Magyar Művészeti Lexikon. Főszerk. Fitz Péter. Bp., Enciklopédia Kiadó, 1999-2001.
  • Művészeti lexikon. Fel. szerk. Lajta Edit. Bp., Akadémiai Kiadó, 1965-1968.