Mali kerületei
Mali kerületei az ország második szintű közigazgatási tagozódását jelentik. A cercle (kerület) az ország nyolc régiójának a közigazgatásilag kisebb egysége. Nagyjából a magyar megyéknek megfelelő közigazgatási fogalom, amely nem pontosan ugyanazt takarja, mint nálunk. Az országban 49 kerület található. A kerületek rendszere a legkisebb közigazgatási egység volt a francia gyarmatosítás idején, melyet az európaiak vezettek be. A kerületek számos kantonból álltak, melyek önálló falvakat foglaltak magukba. 1887-ben Bafoulablé kerület volt az első, amelyet Maliban létrehoztak. Francia Nyugat-Afrika többi országában a cercle kifejezést a függetlenség elnyerése után az országok módosították és prefektúrákra, vagy départmentekre változtatták, ám ez Maliban nem történt meg.
1999-ben Mali több kerületében létrehozták az Arrondissement-ek rendszerét, amely a kerületeket a mi kistérségünknek, járásainknak megfelelő méretű közigazgatási egységeknek felelnek meg.[1]



- Bafoulabé kerület
- Diema kerület
- Kita kerület
- Kéniéba kerület
- Kayes kerület
- Nioro du Sahel kerület
- Yélimané kerület


- Banamba kerület
- Dioila kerület
- Kangaba kerület
- Koulikoro kerület
- Kolokani kerület
- Kati kerület
- Nara kerület

- Bandiagara kerület
- Bankass kerület
- Djenné kerület
- Douentza kerület
- Koro kerület
- Mopti kerület
- Tenenkou kerület
- Youwarou kerület

- Bla kerület
- Barouéli kerület
- Macina kerület
- Niono kerület
- Ségou kerület
- San kerület
- Tominian kerület

- Bougouni kerület
- Kolondieba kerület
- Kadiolo kerület
- Koutiala kerület
- Sikasso kerület
- Yanfolila kerület
- Yorosso kerület

Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Loi N°99-035/ Du 10 Aout 1999 Portant Creation des Collectivites Territoriales de Cercles et de Regions, Ministère de l'Administration Territoriales et des Collectivités Locales, République du Mali, 1999, <http://www.matcl.gov.ml/PDF/LoiCreationCercleReg.pdf>. Hozzáférés ideje: 2013-01-15 Archiválva 2012. március 9-i dátummal a Wayback Machine-ben Archivált másolat. [2012. március 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 15.).
Fordítás
[szerkesztés]Ez a szócikk részben vagy egészben a Cercles of Mali című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.