Majtényi András
Majtényi András, borsai (meghalt 1661 májusa és szeptembere között), erdélyi diplomata, török tolmács.
Élete és tevékenysége
[szerkesztés]Karrierjét Bethlen Gábor uralkodása alatt kezdte mint az Erdélyi Fejedelemség szolgálatában álló török deákok egyike.[1] Az 1640-50-es években főleg Gyulafehérváron szolgálta a fejedelmeket. 1644-45-ben elkísérte I. Rákóczi Györgyöt annak felső-magyarországi hadjáratára.[2] Az 1657-58-as erdélyi hatalmi válság során először II. Rákóczi György, majd Barcsai Ákos szolgálatában állt, később újra Rákóczi pártján találjuk. Az 1657-es gyulafehérvári, illetve az 1659-es besztercei és marosvásárhelyi országgyűléseken is ő fordította a Portáról érkező leveleket.[3] 1658-ban elkísérte Isztambulba Rákóczi követét, aminek következtében 1658 szeptemberéig a Héttorony foglya volt.[4]
Birtokai
[szerkesztés]Bár Majtényi tehetős embernek számított,[5] birtokai közül viszonylag keveset ismerünk: 1652-ben kerültek tulajdonába a Kolozs megyei Bogártelke, illetve a Szolnok megyei Felőr és Sztojkafalva birtokrészei.[6]
Források
[szerkesztés]Hivatkozások
[szerkesztés]- ↑ Szilágyi Sándor (szerk.): Rozsnyay Dávid, az utolsó török deák történeti maradványai. Pest: Eggenberger, 1867 (Monumenta Hungariae Historica. Ser. II. Scriptores 8.) p. 470.
- ↑ I. Rákóczi György Rákóczi levele Serédy Istvánnak (Ónod, 1645. jan. 12.) Beke Antal – Barabás Samu (szerk.): I. Rákóczy György és a Porta. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia, 1888. p. 740.
- ↑ Szilágyi Sándor (szerk.): Erdélyi országgyűlési emlékek történeti bevezetésekkel XI. 1649–1658. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia, 1886. p. 294., ill. XII. 1659–1661. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia, 1887. p. 169., 388.
- ↑ Barcsai Ákos levele II. Rákóczi Györgynek (Déva, 1658. szept. 28.) Szilágyi Sándor (szerk.): Erdély és az északkeleti háború. II. köt. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia, 1891. p. 517.
- ↑ Trócsányi Zsolt: Erdélyi központi kormányzata 1540–1690. Budapest: Akadémiai, 1980. p. 267.
- ↑ Magyar Országos Levéltár Erdélyi Kormányhatósági Levéltárak F 1 Libri regii 28. k. 563–566.