Ugrás a tartalomhoz

Magyar hősök emlékünnepe

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Magyar hősök emlékünnepe
A hősök emlékköve
A hősök emlékköve

Alternatív neveMagyar Hősök Napja
Ünneplikmagyarok
Tartalma, jelentéseMagyarország szabadságáért, függetlenségéért és fennmaradásáért küzdött hazafiak emlékünnepe[1]
Idejemájus utolsó vasárnapján

A magyar hősök emlékünnepét május utolsó vasárnapján tartják azokra a magyar katonákra és civilekre emlékezve, akik az életüket áldozták Magyarországért.

Az ünnepen általában katonai tiszteletadással egybekötött koszorúzási megemlékezést tartanak a rákoskeresztúri Új köztemetőben a magyar katonahősök emlékművénél, valamint a Hősök terén, a hősök emlékkövénél.

Története

[szerkesztés]

Az elesett magyar hősök emlékezetét először az első világháború idején, 1917-ben iktatták törvénybe,[2] Abele Ferenc vezérkari őrnagy kezdeményezésére. Abban az időben állt fel a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság, melynek feladata a települések emlékmű-állítási programjának lebonyolítása volt. Az egyik legismertebb alkotás az összes elesett első világháborús katonára emlékeztető hősök emlékköve, melyet 1929-ben avattak fel a budapesti Hősök terén a Millenniumi emlékmű előtt.

A magyar hősök emlékköve 1940-ben
A hősök emlékkövének avatása 1929. május 26-án

A Hősök emlékünnepét az 1924. évi XIV. törvénycikk[3] rögzítette, mely kimondta, hogy „minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját […] a magyar nemzet mindenkor a hősi halottak emlékének szenteli”. Ennek ellenére az ünnepet 1945-től, a kommunista időszakban nem tartották meg, és 1951-ben az emlékkövet is eltávolították a térről. A helyén 1956. április 4-én avatták fel a ma is látható emlékkövet.

A rendszerváltás után újra lehetett ünnepelni az elesett magyar katonákat, majd a 2001-ben elfogadott LXIII. törvény[1] a korábbi ünnep körét hivatalosan is kibővítette mindenkire, „akik a vérüket ontották, életüket kockáztatták vagy áldozták Magyarországért.”

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b 2001. évi LXIII. törvény Archiválva 2016. augusztus 6-i dátummal a Wayback Machine-ben a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a Magyar Hősök Emlékünnepéről - Jogtár
  2. 1917. évi VIII. törvénycikk Archiválva 2015. május 31-i dátummal a Wayback Machine-ben a most dúló háborúban a hazáért küzdő hősök emlékének megörökítéséről - Ezer év törvényei
  3. 1924. évi XIV. törvénycikk Archiválva 2015. június 18-i dátummal a Wayback Machine-ben az 1914/1918. évi világháború hősi halottai emlékének megünnepléséről - Ezer év törvényei

Források

[szerkesztés]