Magyar Függetlenségi Népfront
A Magyar Függetlenségi Népfront (MFN) egy (kényszer)pártszövetség volt a II. világháború utáni Magyarországon.
Története
[szerkesztés]A szervezet a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontból alakult annak szétzilálódása után, 1949. február 1-jén. Elnökévé Rákosi Mátyást, titkárává pedig Rajk Lászlót választották meg. A szövetség tagja a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) mellett a még működő maradék két demokratikus agrárpárt, a Független Kisgazdapárt (FKGP) és a Nemzeti Parasztpárt (NPP) voltak, valamint az FKGP (egyik) utódpártjának tekinthető Független Magyar Demokrata Párt és a Peyer Károly nevével is fémjelzett Magyar Radikális Párt voltak.
A „szövetség” a szalámitaktikának köszönhetően már abszolút mértékben kommunista dominancia alatt állt, s mivel az 1949-es választásokon a Népfront listáin kívül másra nem is lehetett szavazni (a szavazólapon is csak az ellenszavazatot kellett jelölni), a parlamenti mandátumok 96,2%-át söpörték be. A front előre elosztotta tagjai között a helyeket, az abszolút többség birtokában pedig még abban az évben megalkották a Magyar Népköztársaság Alkotmányát (ezzel véglegesítve Magyarország államformáját, mint Népköztársaságét), illetve a kommunisták felszalámizták a „maradék” pártokat, szervezeteket és a nem kommunista irányítás alatt álló egyéb kezdeményezéseket a szövetségen belül és kívül egyaránt. Az FKGP és az NPP mellett ennek esett áldozatul például Rajk László is. A csakhamar egytagúvá vált „szövetség” jelöltlistája az 1953-as „választáson” már csak MDP-s, illetve pártonkívüli neveket tartalmazott, mint például Bozsik Józsefét, az Aranycsapat jobbfedezetét, az ország egyik legnépszerűbb sportolójáét, akit a rendszer önmaga népszerűsítése végett juttatott be az időközben közjogi értelemben jelentősen lecsökkentett jelentőségű parlamentbe.
A Magyar Függetlenségi Népfront a Rákosi-rendszer gyors bukását követő átszervezések jegyében 1954. október végén (22-24-e között) átalakult a Hazafias Népfronttá.
Választási eredményei
[szerkesztés]1949-es választás
[szerkesztés]Jelölő szervezet | Részvételi arány | Választási eredmény |
---|---|---|
Magyar Függetlenségi Népfront | 94,7% | 95,6% |
Összes parlamenti képviselő száma | MDP-tag | Más pártból |
402 | 285 | 117 |
A mandátumok megosztása a Népfronton belül a következőképp alakult
Párt | Mandátumok száma | Mandátumok aránya |
---|---|---|
Magyar Dolgozók Pártja | 285 | 70,89% |
Független Kisgazdapárt | 62 | 15,42% |
Nemzeti Parasztpárt | 39 | 9,70% |
Független Magyar Demokrata Párt | 10 | 2,49% |
Magyar Radikális Párt | 4 | 1,00% |
pártonkívüliek | 2 | 0,50% |
1953-as választás
[szerkesztés]Jelölő szervezet | Részvételi arány | Választási eredmény |
---|---|---|
Magyar Függetlenségi Népfront | nincs adat | 98,2% |
Összes parlamenti képviselő száma | MDP-tag | pártonkívüli |
298 | 206 | 92 |
Források
[szerkesztés]- Függetlenségi Front [Tiltott forrás?], kislexikon.hu
- A kommunista hatalomátvétel Magyarországon 1945 és 1949 között, moonshadow.hu
- Balassa Bálint: Magyar történelmi kronológia / 1949. A Függetlenségi Népfront győzelme[halott link], Határon Túli Magyarok Információs Központja
Kiadványok
[szerkesztés]- Rákosi Mátyás, Dobi István, Erdei Ferenc: A Magyar Függetlenségi Népfronttal hazánk felvirágoztatásáért, 1949, füzet
További információk
[szerkesztés]- A Magyar Függetlenségi Népfront alakuló ülése[halott link], fénykép, 1956-os Intézet