Ugrás a tartalomhoz

Magyar Agrártudományi Egyesület

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Magyar Agrártudományi Egyesület (MAE) magyarországi tudományos civil szervezet az agrártudományok területén elért tudományos eredmények közvetítésére, a nagyüzemi mezőgazdasági termelés tapasztalatainak elterjesztésére és a gyakorlati termesztésbe történő bevezetésére. 1951–2013 között működött.

Története

[szerkesztés]

Az országos Magyar Gazdasági Egyesület (1830–1945)[1] célkitűzései szakmai folytatójának tekinthető a második világháborút követően az 1951-ben, Soós Gábor kezdeményezésére alapított Magyar Agrártudományi Egyesület (MAE),[2] (legelőször: Micsurin Agrártudományi Egyesület néven) a legnagyobb és legrégebbi magyar agrár civil szervezet, amely legfőbb feladata a tudományos eredmények közvetítése a mezőgazdaságban dolgozó szakemberek felé.

Első elnöke az akkori földművelésügyi miniszter, Erdei Ferenc volt.[3] Országos vezetői, az elnökök tudós emberek, egyetemi rektorok és magas beosztású állami szakvezetők voltak.

A MAE központi szervezete és szakmai csoportjai (országos és megyei szakosztályok, társaságok) 62 éven át végezték tevékenységüket a nagyüzemi mezőgazdaság[4] szolgálatában.

2013 szeptemberében a MAE hiányosan összeült elnöksége megállapította, hogy a Magyar Agrártudományi Egyesület működésének személyi és tárgyi feltételei megszűntek, és egyhangúlag meghozták az 1/2013. 09. 10. sz. határozatot: „A Magyar Agrártudományi Egyesület működőképesség hiányában megszűnik.”[5]

Szervezeti tagozódás

[szerkesztés]

A Magyar Agrártudományi Egyesület országos és megyei szakosztályokba szerveződött, fennállásának 10. évfordulóján 6 országos szakosztály működött.[6]

Az 1956-os forradalmat követően a MAE szervezet újjászervezésében jelentős lépés volt az országos szakmai társaságok életre hívása. Először a MAE Agrokémiai Szakosztály (1951), majd MAE Talajtani Társaság (1957)[3] (jelenleg: Magyar Talajtani Társaság), majd a Kertészeti és Szőlészeti Társaság jöttek létre, a későbbiekben valamennyi szakosztály társasággá alakult.[6]

A növényvédelmi szakemberek a kezdetekben a MAE Növénytermesztési Társaság Növényvédelmi Szakosztályaként, majd 1964-től önálló MAE Növényvédelmi Társaságként tevékenykedett (alapítója: Ubrizsy Gábor). A Növényvédelem[7] c. havi folyóirat a szakminisztérium felügyeletével a társaság lapjának is tekinthető.[8]

Elismerések

[szerkesztés]

A MAE számos kitüntetés és elismerés odaítélésével ismerte el a legjobb teljesítményeket. Ezek egyike volt a MAE aranykoszorús kitüntető jelvény.[9]

A Magyar Agrártudományi Egyesület aranykoszorús kitüntető jelvénye igazolvánnyal, valamint az egyesület további jelvényei, plakettja.

A növényvédelem kiválóságainak elismerésére 1973-ban alapították a Horváth Géza-emlékérmet a „MAE Növényvédelmi Társaságban kifejtett tudományos társadalmi munkáért”, 1993-ban létesítették a Linhart György-emlékérmet, a hátoldali felirat: „MAE Növényvédelmi Társaság Növénykórtan”, 2006-ban adták át először a Balás Géza-emlékérmet[10] a növényvédelmi állattan területén kifejtett sikeres szakmai tevékenység elismerésére. A MAE megszűnését (2013) megelőzően, a MAE Növényvédelmi Társaságból 2009-ben önálló szakmai szervetetként jött létre a Magyar Növényvédelmi Társaság (MNT, HPPS)[11] – a kiválóságok elismerésének folyamatosságát fenntartva, 2010-től az MNT kitüntetésekként odaítélve (átadás: 2011. februártól) – a növényvédelem tudományterületeinek ügyeit képviseli szakosztályain keresztül.[12]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Magyar Gazdasági Egyesület. in: Pallas Nagy Lexikon XII. kötet. (Magyar – Nemes). 16 kötet (1893–1897) + 2 pótkötet (1904). Kiadó: Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt.; Digitalizálta: Arcanum Adatbázis Kft. (1998) https://mek.oszk.hu/00000/00060/html/077/pc007773.html#1
  2. Neszmélyi Károly (2002): A Magyar Agrártudományi Egyesület 50 éve 1951–2001. Kiadó MAE, Budapest.185 o.
  3. a b Fekete Zoltán (1981): A Talajtani Társaság története. 3–13. o. in: Az agrárfejlődés szolgálatában. MAE Talajtani Társaság tevékenysége 2. (szerk.: Fekete Z.) Kéziratként Kiadja: MAE. 1–87. http://talaj.hu/wp-content/uploads/2020/06/MAE_TT_kiadvany_1981.pdf
  4. https://greendex.hu/nagyuzemi-mezogazdasag/
  5. Stiegler Károly – A Magyar Agrártudományi Egyesület Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezetnek vezetősége (2016): Megszűnik a Magyar Agrártudományi Egyesület megyei Szervezete is. https://www.szoljon.hu/kozelet-jasz-nagykun-szolnok/2016/01/megszunik-a-magyar-agrartudomanyi-egyesulet-megyei-szervezete-is
  6. a b Di Gléria János (1962): A Magyar Agrártudományi Egyesület fennállásának tízéves évfordulója. Agrokémia és Talajtan. 11(2) 137-138. o.
  7. https://www.agrarlapok.hu/novenyvedelem
  8. Bognár Sándor (1994): A magyar növényvédelem története a legrégebbi időktől napjainkig (1030-1980). Business Assistance. Kisalföldi Vállalkozásfejlesztés Alapítvány kiadványa, Mosonmagyaróvár. 783 o.
  9. A Magyar Agrártudományi Egyesület aranykoszorús kitüntető jelvénye igazolvánnyal, valamint az egyesület további jelvényei, plakettja. https://signum-laudis.hu/keptar/kepek/6638-magyar-agrartudomanyi-egyesulet
  10. Balás Géza-emlékérem – folyamatban
  11. https://magyarnovenyvedelmitarsasag.hu/
  12. A Magyar Növényvédelmi Társaság Alapszabálya. https://magyarnovenyvedelmitarsasag.hu/sites/default/files/MNTalapszab%C3%A1ly20220812.pdf

Források

[szerkesztés]