M1 Carbine
| M1 Carbine | |
 | |
| Típus | Öntöltő karabély |
| Ország |  Amerikai Egyesült Államok |
| Tervező | Frederick L. Humeston William C. Roemer David Marshall Williams |
| Gyártási darabszám | Több mint 6,5 millió |
| Alkalmazás | |
| Használó ország | Amerikai Egyesült Államok és szövetségesei Izrael Norvégia Dél-Vietnám Brazília Dél-Korea |
| Háborús alkalmazás | második világháború koreai háború vietnámi háború kubai forradalom szuezi válság indokínai háború |
| Műszaki adatok | |
| Űrméret | 7,62 mm |
| Lőszer | .30 Carbine (7,62 × 33 mm) |
| Tárkapacitás | 15 vagy 30 db |
| Működési elv | Gázműködtetésű, öntöltő |
| Tömeg | 2,36 (üres tárral) kg |
| Fegyver hossza | 904 mm |
| Csőhossz | 457 mm |
| Elméleti tűzgyorsaság | 750 lövés/perc |
| Gyakorlati tűzgyorsaság | 45 lövés/perc |
| Csőtorkolati sebesség | 600 m/s |
| Pontos lőtávolság | 274 m |
| Irányzék típusa | Nyílt |
 A Wikimédia Commons tartalmaz M1 Carbine témájú médiaállományokat. | |
Az M1 Carbine 7,62 mm-es John Garand tervei alapján készült öntöltő karabély. 1941. május 1-jén 9 prototípus érkezett az amerikai hadsereghez. Sajnálatos módon ezekből egyetlen fegyvert sem fogadtak el a tesztek során. David Williams tervei alapján átalakították, és 1941. szeptember 15-én a tesztek újra elkezdődtek.
1941. szeptember 30-án a Winchester típust fogadták el, és először 900 000 darabot gyártottak le belőle.
Kevesebb, mint egy év alatt elterjed a seregben. Ahogy az Amerikai Egyesült Államok belépett a második világháborúba, 6 héttel később az M1-t már használták is.
Készült félautomata illetve automata változatban is, a második világháborúban illetve a koreai háborúban is nagy számban használták.
A vietnámi háború idején, a dél-vietnámi csapatok is előszeretettel használták, kis súlya miatt.
A 7,62 mm-es M1-es karabély a puska rövid csövű változata volt, s először a lovasság használta. Az M1-es Garandhoz hasonlóan a karabély is gázműködtetésű, léghűtéses, öntöltő (félautomata) fegyver.
Gyártási történet
[szerkesztés]A második világháborút megelőzően az Army Ordnance hadseregellátó különböző fegyvernemektől kapott jelentéseket (gyalogság, tüzérség, páncélos hadosztályok), hogy a teljes méretű M1 Garand nem a legmegfelelőbb volt speciális kiképzésben részesült (ejtőernyősök, tüzérek, aknavetős legénység, rádiókezelők, harckocsizók, utászok, hírszerzők stb.) számára. Az olyan alternatív fegyverek, mint az M1911, a Thompson-géppisztoly, vagy az M1917 revolver (habár kényelmes volt használatuk), túl pontatlanok, vagy túl erősek voltak.
A vonalak mögött landoló német ejtőernyősök is fenyegetést jelentettek: az ellátmányvonalakat és stratégiai pontokat a vonalak mögött gyakran támadtak (Blitzkrieg taktika). Az ezeken a helyeken tevékenykedő amerikai katonákat egy kompakt lőfegyverrel kellett felszerelni. Az Army Ordnance egy karabélyt talált erre a feladatra megfelelőnek, de a fegyver tömegének nem volt szabad többnek lennie, mint 5 font (~2,26 kg). Az új fegyvertől a következőket várták el: kompakt és feleakkora tömegű legyen, mint a Thompson-géppisztoly, 300 yardos (~274,32 méter) legyen pontos lőtávolság, nagyobb legyen a tűzerő és pontosság egy pisztolyhoz képest. Az ejtőernyősök egy még könnyebb és kisebb változatot kaptak: a behajtható váll-támaszos M1A1 karabélyt.
Harci használat
[szerkesztés]A második világháború alatt
[szerkesztés]Az első M1-es karabélyokat 1942 közepén szállították le az European Theather of Operations United States Army-nak (az európai csapatokat irányító parancsnokság).
A .30 Carbine lőszertípussal nem egy fő lőfegyverként szándékozták alkalmazni. Mégis, a háború végére elterjedt a tisztek, ejtőernyősök, lőszerhordozók, tüzérek között.[1]
A Csendes-óceáni hadszíntéren nagy előnyt jelentett a dzsungelekben küzdő katonáknak a fegyver kis mérete, tömege, tűzereje. Egyes katonák és tengerészgyalogosok akik naponta kerültek tűzharcba (különösen azok, akik a Fülöp-szigeteken harcoltak), a fegyvert elégtelen átütőerejűnek találták. Ezt bizonyítja, hogy az ellenséget nem tudta megállítani, néha több találat után sem.[2][3]
Míg a .30 Carbine lőszer nem volt elég kisebb fák és könnyű fedezékek átütésére, addig ez jelentősen nagyobb volt a .45 kaliberű lőszert használó Thompson-géppisztolynak, mind átütésben, mind pontosságban,[4] bár a .30 kaliberű lőszerből többet lehetett a katonának magával vinnie. John George kézifegyver szakértő jelentése szerint a .30-as lőszer elegendőnek bizonyult a japán acélsisak és testpáncél átütésére.[5]
Előnyt jelentett a Csendes-óceáni térségben és trópusi éghajlaton, hogy az M1-es karabély lőszere nem rozsdásodott, ahol a .30-06-os kaliberű lőszert tüzelő fegyverek lőszere gyakran rozsdásodott.[6]
A koreai háborúban
[szerkesztés]Az M1, M2 és M3 változatait használták a koreai háború alatt.[7] A karabély a hideg környezetben gyakran elakadt.[8][9] A 8. Hadsereg dokumentumai megjegyezték a fegyver beragadását a hidegben, illetve hogy a fegyver képtelen volt megállítani az Észak-koreai és kínai katonákat, akik közel távon több lövést is kaptak.[10] Az 1. Tengerészgyalogos Hadosztály is ezeket jelentette, néhány egységnél parancsokat adta arra, hogy csak a fejre célozzanak.[11][12] Az ellenséges katonáknak is szintén ezek voltak a gondjaik a zsákmányolt karabélyokkal.[13] Amerikai katonák szerint az M1-es karabély a PPS–41-nek volt alárendelve, amiket a kommunista erők használtak.[14] Egyes katonák szerint a karabély hasznosabb volt 100-150 méteres tűzharcokban, mert a PPS-41 ezen a távon már pontatlan.[15]
A vietnámi háborúban
[szerkesztés]A vietnámi háború alatt az M1 és M2 karabélyokat osztották szét a katonák között, főként a különleges erőknél, és a katonai rendészetnél. Az 1960-as évek elején és közepén a karabélyt lassan felváltotta az M16 és M16A1 karabély. Az 1960-as évek végére ki is vonták az M1 karabélyt, mégis Saigon elestéig (1975) használták kisebb mennyiségben. Körülbelül 793,994 M1 és M2 karabélyokat adtak át a dél-vietnámi csapatoknak.
Az M1/M2/M3 karabélyok voltak a legnagyobb számban gyártott fegyverek az amerikai erőknél évtizedekig. A fegyveres erők minden fegyverneme használta.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Rush, Robert S., GI: The US Infantryman in World War II, Osprey Publishing Ltd. (2003), ISBN 1-84176-739-5, 33. o.
- ↑ Dunlap, Roy, Ordnance Went Up Front, Samworth Press (1948), 297. oldal
- ↑ McManus, John C., The Deadly Brotherhood: The American Combat Soldier in World War II, New York: Random House Publishing, ISBN 0-89141-823-7 (1998), 52. o.: Richard Lovett közlegény az U.S. American Hadosztályból megjegyezte: "Nem volt elég nagy az átütőereje. Az ellenséges katonák több lövést is kaptak, de csak jöttek."
- ↑ George, John, Shots Fired In Anger, (2nd ed., enlarged), Washington, D.C.: NRA Press, ISBN 0-935998-42-X, 9780935998429 (1981), 394. o.
- ↑ George, John, Shots Fired In Anger NRA Press (1981), 450. o.
- ↑ Dunlap, Roy, Ordnance Went Up Front, Samworth Press (1948), 297. o.
- ↑ Canfield, Bruce, Arms of the Chosin Few American Rifleman, 2010.
- ↑ Dill, James, Winter of the Yalu, Changjin Journal 06.22.00
- ↑ Hammel, Eric, Chosin: Heroic Ordeal of the Korean War, Zenith Press, 1st ed., ISBN 978-0-7603-3154-5, ISBN 978-0-7603-3154-5 (2007), 205. o.
- ↑ O'Donnell, Patrick, Give Me Tomorrow: The Korean War's Greatest Untold Story: The Epic Stand of the Marines of George Company, Da Capo Press 1st ed., ISBN 0-306-81801-9, ISBN 978-0-306-81801-1 (2010),
- ↑ Clavin, Tom, Last Stand of Fox Company, New York: Atlantic Monthly Press, ISBN 0-87113-993-6, ISBN 978-0-87113-993-1 (2009).
- ↑ O'Donnell, Patrick, Give Me Tomorrow: The Korean War's Greatest Untold Story, 88. o.
- ↑ Spurr, Russell, Enter the Dragon: China's Undeclared War Against the U.S. in Korea, 1950-51, New York, NY: Newmarket Press, ISBN 978-1-55704-914-8 (1998), 182. o.
- ↑ Halberstam, David (2007). The Coldest Winter. Hyperion Press. 447. o. ISBN 978-1-4013-0052-4.
- ↑ Leroy Thompson (2011). The M1 Carbine. Osprey Publishing. 56. o. ISBN 978-1-84908-619-6.
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a M1 carbine című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
