Luigi Galvani
| Luigi Galvani | |
 | |
| Életrajzi adatok | |
| Született | 1737. szeptember 9. Bologna |
| Elhunyt | 1798. december 4. (61 évesen) Bologna |
| Sírhely | Corpus Domini, Bologna |
| Ismeretes mint | az elektromosságtan egyik megalapítója |
| Nemzetiség | olasz |
| Házastárs | Lucia Galeazzi Galvani |
| Iskolái | Bolognai Egyetem |
| Pályafutása | |
| Szakterület | fizika, élettan, orvostudomány |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Luigi Galvani témájú médiaállományokat. | |
Luigi Galvani (Bologna, 1737. szeptember 9. – Bologna, 1798. december 4.) olasz fiziológus, orvos, az elektromosságtan egyik megalapítója.
Élete és munkássága
[szerkesztés]Papnak készült, de a Bolognai Egyetemen a teológia után az orvosi kart is elvégezte. 1762-től anatómiát tanított Bolognában, s a szülészet professzora is volt, 1772-től pedig az akadémia elnöke.[1][2]
Az 1770-es évektől foglalkozott a békák anatómiájával és az elektrofiziológiával. 1780-ban egy tanítványa figyelte meg, hogy amikor Galvani békát preparált, a kés érintésére a békacomb összerándult, ha a gerincvelőhöz egy másik fémmel értek hozzá. Még erősebb volt a hatás, ha egy dörzselektromos géppel szikrát keltettek, s ha a béka földelt asztallapon feküdt. Galvani 1786-ban a békacombokat a szabadban kifeszített acéldróthoz kötötte, mert a légköri villamosságban kereste a magyarázatot - ám a combok itt véletlenszerűen húzódtak össze. Később észrevette: a szobában, vaslemezen fekvő békatetem akkor is összerándult, ha a rajta átszúrt rézkampót a vashoz érintette, a jelenség mindig bekövetkezett, ha két, egymással érintkező fémmel érintette a gerincvelőt és a combizomzatot. Galvani azt hitte, felfedezte az állati elektromosságot, mert az idegeket és izmokat ellentétes elektromosság tölti fel, s ennek kisülése okozza az összerándulást. Feltételezte, hogy a közvetítő anyag, „elektromos fluidum” kiválasztásában az agy játssza a főszerepet, az idegek vezetik azt az izomszövetbe.[1][2]
Felismerését 1791-ben tette közzé Kommentár az elektromos erők és az izommozgás kapcsolatáról címmel. A dolgozat óriási vihart kavart a francia forradalom eszméitől felbolygatott Európa tudományos életében, a fiziológusok az elektromosságban látták az erőt, amely az akaratot az izmokkal közli. Galvani kortársa, Alessandro Volta 1792-ben ismerte fel, hogy a villamosság létrejöttében a fémeknek nagyobb szerepe van, mint a békáknak. Ő jött rá, hogy áram akkor keletkezik, ha két különböző, érintkező fémet folyadékba merítünk. Galvani iránti tiszteletből a jelenséget galvanizmusnak nevezte el. Volta a fémeket elsőrendű vezetőnek nevezte és feszültségi sorba rendezte őket, a folyadékokat másodrendű vezetőnek minősítette. Két különböző fém korongja közé savval átitatott papírkorongot helyezett, s e hármas egységekből építette az ún. Volta-oszlopot, amely folyamatosan termelt áramot - ezzel megszületett az első állandó (ha nem is örökké működő) áramforrás. Ketten kiegészítették egymást: Galvaninak abban volt igaza, hogy az izom-összehúzódásokat elektromos ingerhez kötötte, Volta pedig helyesen tagadta a villamosság állati eredetét.[1][2]
A viták elől Galvani visszahúzódott, mint tanár és sebész dolgozott tovább. 1795-ben elbocsátották a fakultásról, mert nem esküdött fel a napóleoni Ciszalpin Köztársaságra, s bár később visszahívták, nem volt hajlandó elfogadni a katedrát. Szülőházában, Bolognában hunyt el 1798. december 4-én, 61 éves korában.[1][2]
Nevéből számos elektromos jelenség elnevezése származik: a galvanizálás a fémek bevonását jelenti más fémmel, elektromos úton; a galvanoplasztika fémtárgyak előállítása hasonló módon; a galvánelem első- és másodrendű vezetők együttese, amely zárt körben elektromos áramot ad; a galvanométer mágneses hatás alapján méri az áram erősségét; a galvanoterápia elektromos árammal juttatja a beteg szervezetbe a gyógyhatású anyagokat. Galvani neve összenőtt az elektromossággal, munkássága nyitotta meg az utat az izom- és idegfiziológia kutatása s az elektrofiziológia tudománya felé is.[1][2]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b c d e Farinella, Calogero. Vol. 51, Dizionario Biografico degli Italiani (olasz nyelven). Istituto dell'Enciclopedia italiana (1998). Hozzáférés ideje: 2012. március 17.
- ↑ a b c d e George Edward Burch, Nicholas P. DePasquale. A history of electrocardiography. Norman Publishing, 65-66. o. (1964). Hozzáférés ideje: 2012. március 17.
Források
[szerkesztés]- Galvani. In A Pallas nagy lexikona. Szerk. Bokor József. Budapest: Arcanum – FolioNET. 1998. ISBN 963 85923 2 X
