Lord High Steward
A lordfőintéző (angolul Lord High Steward) a legmagasabb rangú állami főhivatalnok Angliában. A rangok sorában a lordkancellár felett áll.
Ez a hivatal 1421 óta az idő jórészében betöltetlenül áll. 'Ad hoc' hivatal, főképp ceremoniális feladatokkal. Csak új uralkodó koronázásakor töltik be.
A brit uralkodók koronázásakor a lordfőintéző viszi Szent Eduárd koronáját. Amikor a Lordok Háza főurak pereit tárgyalta, a lordfőintéző elnökölt. Ez utóbbi helyzetekben általában, bár nem mindig, a lordkancellárt nevezték ki a lordfőintézői szerep betöltésére. 1948-ban megszüntették a Lordok Háza bíráskodási funkcióit, kivéve a kormány főtisztviselőivel szembeni közjogi felelősségre vonási eljárások (angolul impeachment) lefolytatásását. Azokban a periódusokban, mikor a parlament éppen nem ülésezett, a "lordfőintéző bírósága" járt el.
A lordfőintézői hivatal kezdetben inkább csak tiszteletbeli állás volt, később azonban a fontossága nőtt és egy időben a birtokosa a királyság legnagyobb hatalmú embere volt. A késői 12. századtól a hivatal a 'Leicester grófja' címhez kapcsolódott. Miután 1399-ben a Lancaster-ház került hatalomra, IV. Henrik király második fiát, Thomast ültette a főintézői székbe, aki a hivatalt haláláig, 1421-ig viselte.
A Lord High Steward tisztség létezett Skóciában és Írországban is. A skót tisztséget Anglia és Skócia egyesítése óta a mindenkori trónörökös, Rothesay hercege viseli. Az írországi címet hagyományosan Shrewsbury grófja viselte, aki egyben Waterford grófja is volt az ír főnemesség rendjében.
Anglia lordfőintézői 1154 és 1421 között
[szerkesztés]- 1154–68: Robert de Beaumont (1104–1168), Leicester 2. grófja
- 1168–90: Robert de Beaumont "Blanchemains" (1121–1190), Leicester 3. grófja
- 1190–1204: Robert de Beaumont "FitzPernel" (1155–1204), Leicester 4. grófja
- 1206–18: Simon IV de Montfort (1175–1218), Leicester 5. grófja
- 1218-1239: bizonytalan, valószínűleg betöltetlen
- 1239–65: Simon V de Montfort (1208–1265), Leicester 6. grófja
- 1265–96: Edmund "Crouchback" (1245–1296), Lancaster 1. grófja
- 1296–1322: Thomas (1278–1322), Lancaster 2. grófja
- 1322–24: bizonytalan, valószínűleg betöltetlen
- 1324–45: Henry (1281–1345), Lancaster 3. grófja
- 1345–61: Henry of Grosmont (1310–1361), Lancaster hercege
- 1362–99: Genti János lancasteri herceg
- 1399: Henry of Bolingbroke
- 1399–1421: Thomas of Lancaster (1387–1421), Clarence 1. hercege
Lordfőintézők, 1422–től
[szerkesztés]1660 előtt a lista nem teljes.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Proceedings and Ordinances of the Privy Council of England, Vol. 4 (8 Henry VI to 14 Henry VI) (angol nyelven). Great Britain Record Commission, 3-4. o. (1835)
- ↑ Darryl Lundy: Person Page - 10739 (angol nyelven). thePeerage.com . (Hozzáférés: 2025. január 12.)
- ↑ Suffolk 1448 (angol nyelven). Cracroft's Peerage . (Hozzáférés: 2025. január 12.)
- ↑ David Hipshon. Richard III and the Death of Chivalry (angol nyelven). The History Press (2011)
- ↑ a b c d e f Norfolk 1483 (angol nyelven). Cracroft's Peerage . (Hozzáférés: 2025. január 12.)
- ↑ Wm. E. Baumgaertner. Squires, Knights, Barons, Kings: War and Politics in Fifteenth Century England (angol nyelven). AuthorHouse (2010)
- ↑ Suffolk 1514 (angol nyelven). Cracroft's Peerage . (Hozzáférés: 2025. január 12.)
- ↑ a b Winchester 1551 (angol nyelven). Cracroft's Peerage . (Hozzáférés: 2025. január 12.)
- ↑ A.L. Rowse: Coronation of Queen Elizabeth (angol nyelven). History Today . (Hozzáférés: 2025. január 12.)
- ↑ Coventry 1628 (angol nyelven). Cracroft's Peerage . (Hozzáférés: 2025. január 12.)
- ↑ „London Gazette”, 1902. október 29., 6865. oldal (Hozzáférés: 2025. január 12.) (angol nyelvű)
- ↑ „London Gazette”, 1911. szeptember 29., 7084. oldal (Hozzáférés: 2025. január 12.) (angol nyelvű)
- ↑ „London Gazette”, 1911. szeptember 30., 7121. oldal (Hozzáférés: 2025. január 12.) (angol nyelvű)
- ↑ „London Gazette”, 1937. november 2., 7051. oldal (Hozzáférés: 2025. január 12.) (angol nyelvű)
- ↑ „London Gazette”, 1953. október 6., 6238. oldal (Hozzáférés: 2025. január 12.) (angol nyelvű)
Fordítás
[szerkesztés]Ez a szócikk részben vagy egészben a Lord High Steward című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Külső hivatkozás
[szerkesztés]- Az 1911-es Encyclopædia Britannica cikke: Lord High Steward