Ugrás a tartalomhoz

Lipka István

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Lipka István
A szőnyegen ülő sorban balról a második Lipka István
A szőnyegen ülő sorban balról a második Lipka István
Életrajzi adatok
Született1899. május 9.
Újpest
Elhunyt1990. szeptember 24. (91 évesen)
Budapest
Ismeretes mint
Nemzetiségmagyar
HázastársMihály Ida

Lipka István (teljes nevén Lipka István Károly) (Újpest, 1899. május 9.Budapest, 1990. szeptember 24.) mérnök, matematikus, egyetemi tanár, a műszaki tudományok doktora (1976).

Élete

[szerkesztés]

1917-ben tett érettségi vizsgát, majd beiratkozott a Budapesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, ahol matematika-fizika szakon tanult, mindemellett pedig a Műegyetem hallgatója is volt. 1923-ban matematikából, elméleti és kísérleti fizikából tett doktorátust, és megszerezte középiskolai tanári oklevelét is. 1923-tól három éven át Várpalotán tanított, majd 1926-ban a Szegedi Tudományegyetem geometriai tanszékén lett tanársegéd, 1929-ben ösztöndíjasként Hamburgban tanult. 1933-ban lett egyetemi magántanár, 1942-től pedig intézeti tanár a geometriai tanszéken, majd 1946-ban nyugdíjazták. Két év múlva statisztikusként a Csepel Műveknél kezdett dolgozni, később a szerszámgépgyárban gyártmánytervezőként működött. Fogaskerekekkel kapcsolatos tanulmányait a Magyar Tudományos Akadémia is támogatta. 1954-ben a Szerszámgép Fejlesztési Intézetbe helyezték át, Halásztelekre. Több mint 30 nemzetközileg is elismert dolgozatot publikált matematika tárgykörben, 42-t műszaki gépészetiben. 1990-ben hunyt el Budapesten.

Családja

[szerkesztés]

Lipka Zoltán hajógyári mérnök és May Aranka fiaként született, római katolikus vallású.[1] 1931. november 28-án Budapesten, a II. kerületben házasságot kötött Mihály Idával, Mihály Ferenc és Horáczius Gizella lányával.[2]

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • Magyar tudományos akadémiai almanach az . . . évre. Bp., Magyar Tudományos Akadémia, 1861-1918, 1921, 1924-1943. 1973, 1986, 1991, 1997, 2001.
  • Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-.
  • Szegedi Tanárképző Főiskola 1873-1998. Történet. Almanach. Szerk. Apróné Laczó Katalin, Pitrik József. Szeged, Juhász Gyula Felsőoktatási Központ, 1998.
  • Természettudományos és műszaki ki kicsoda? Szerk. Szluka Emil, Schneider László. Bp., Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár, 1988.
  • Újpest lexikon. Szerk. biz. elnöke Sipos Lajos, főszerk. Hirmann László. Újpest, Újpest Önkormányzata-Kossuth Kiadó, 2002.
  • Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.