Lex

A lex (kiejtése: léx, magyarul: törvény) a római jogban a tárgyi jogforrások egyik fajtája, ami alatt a népgyűlések határozatait értjük, amelyeket szigorúan előírt formában megszövegeztek, megszavaztak és kihirdettek.

A római jogban

A rómaiaknál eredetileg csak a populiscitumok vagyis a Comitia curiata és centuriata határozatai voltak törvények; a tributa comitiák határozatai, az ún. plebiscitumok csak később képeztek törvényt.

A törvényhozás folyamata

Lex hozatalánál három főcselekmény fordult elő:

• a) a törvény előkészítése (legem ferre; latio), ehhez tartoznak a javaslatnak három vasárnapon s határozatra nem jogosult gyülekezet (concio), előtt előleges hirdetése (promulgatio); a felszólalás az indítványozó (legislator) és a pártolók (auctores) részéről a javaslat ellen (dissuasio);
  • b) a javaslatnak a határozatképes polgárgyűlés (justa comitia) elé terjesztése (legejm sogare; agere cum populo) s annak elfogadása vagy elvetése. A szavazás eleinte élőszóval történt és pedig az elfogadás mellett «uti rogas», ellene «antiquo legem» fordulával, később szavazatlapokkal, melyeken a szavazó által irt «U. R.» betűk a javaslat elfogadását, «A» betü annak elvetését jelentette; c) a kihirdetés (legem figere).
  • c) Az elfogadott törvény elnevezése: Lex perlata; Lex perrogata. Nevét a Lex az indítványozó magistrátustól nyerte, például Lex Hortensia, vagy tartalmáról, például Lex de peculata, néha mindkettőtől.

Fajtái

• A sanctio vagyis a törvény meg nem tartására megállapított következmény szempontjából négyféle törvényt különböztetünk meg:
  • lex imperfecta, amelynek semmi sanctiója nincs;
  • lex minus quam perfecta, amely a törvény meg nem tartására büntetést szab;
  • lex perfecta, amelynél a sanctio a törvényellenes cselekménynek semmis volta;
  • lex plus quam perfecta, amely a törvényellenes cselekményt semmisnek nyilvánítja, s azonfelül arra büntetést szab.

Hivatkozások

• Molnár Imre & Jakab Éva: Római jog, Szeged, 2008, ISBN 963-00-8225-X