Leszkoven László
Leszkoven László | |
Született | 1971. május 11. (53 éves) Nyíregyháza |
Állampolgársága | magyar |
Nemzetisége | magyar |
Foglalkozása | egyetemi docens |
Iskolái |
|
Sablon • Wikidata • Segítség |
Leszkoven László (Nyíregyháza, 1971. május 11. – ) egyetemi docens, jogi szakíró.
Életpályája
[szerkesztés]Leszkoven László 1985 és 1989 között a nyíregyházi Vasvári Pál Gimnáziumba járt, majd 1990-ben a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karára iratkozott be, ahol 1995-ben szerzett diplomát. 2007-ben PhD oklevelet szerzett.[1]
2000-től folytat ügyvédi tevékenységet a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Ügyvédi Kamara tagjaként. 2002 szeptemberében az Igazságügyi Minisztérium felkérésére a tulajdonjog-fenntartás intézményéről készített kodifikációs tanulmányt, továbbá részt vett a fiduciárius hitelbiztosítékok kodifikálását tárgyaló, valamint az anyagi értékpapírjoggal foglalkozó szakmai bizottságok munkájában is. 2006. októberétől az általa alapított Leszkoven Ügyvédi Iroda tagja. 2007-től a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának oktatója, egyetemi docens. 2011-től a Pro Futuro jogi folyóirat szerkesztőbizottsági tagja.[1]
Főleg polgári joggal, ezen belül a szerződésbiztosítékokkal foglalkozik. Rendszeresen jelennek meg olyan publikációi,[2] melyekre utóbb szakmai vitákban gyakran hivatkoznak.[3][4][5][6]
Kedvtelésből népmesék kutatásával is foglalkozik.[7][8]
Társasági tagságai, egyéb szakmai tevékenységei
[szerkesztés]- 2007-től az MTA Gazdasági és Jogtudományi Osztály Állam- és Jogtudományi Bizottságának tagja.[1]
Díjai, elismerései
[szerkesztés]- Tudományos díj (2008, Magyar Tudományos Akadémia)[9]
- Pro Notariis Hungariae – A magyar közjegyzőkért díj (2009, Magyar Országos Közjegyzői Kamara)[10]
- Kiváló Oktató oklevél (2011, Miskolci Egyetem Hallgatói Önkormányzata)[11]
Főbb művei
[szerkesztés]Könyvei
[szerkesztés]- A váltó, mint kötelem (171 oldal, Novotni Alapítvány, 1999)
- Az ingó tulajdonjog-fenntartás elméleti megközelítése (233 oldal, Miskolci Egyetem, 2007)
- A kezességi szerződés (144 oldal, Hatra Mag, 2009) ISBN 9789630684927
- A lélek nyelvén (120 oldal, Hatra Mag, 2013) ISBN 9789630873468
- Kötelmi jog (társszerkesztő, 360 oldal, Novotni Alapítvány, 2015) ISBN 978-9639360969
- Szerződésszegés a polgári jogban (401 oldal, Complex, 2016) ISBN 9789632955834
- Hitelbiztosítékok Archiválva 2016. november 19-i dátummal a Wayback Machine-ben (társszerző, HVG-Orac, 2016) ISBN 9789632583129
Cikkei
[szerkesztés]- A bizalmi (fiducirius) biztosítékokról (társszerző, Polgári jogi kodifikáció, 2004/1-2., 23-33. o.)
- Gondolatok a szerződés-engedményezés jogi természetéről (társszerző, Polgári jogi kodifikáció, 2004/4., 17-24. o.)
- A készfizető kezességi jog jellegéről. Egy jogegységi határozat kapcsán. (Gazdaság és Jog, 2010/11.)
- Szerződéses biztosítékok változása az új Ptk.-ban (Gazdaság és Jog, 2014/2., 3-8. o.)
- Az általános szerződési feltételek útján létrejövő szerződések (Gazdaság és Jog, 2014/10., 3-9. o.)
Források
[szerkesztés]- ↑ a b c Adatlap. Miskolci Egyetem, 2016. [2016. november 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 19.)
- ↑ Publikációs jegyzék. Magyar Tudományos Művek Tára, 2016. január 22. (Hozzáférés: 2016. november 19.)
- ↑ Személyi adatlap. Országos Doktori Tanács, 2016. szeptember 14. (Hozzáférés: 2016. november 19.)
- ↑ Bacsa György: Engedményezés biztosítéki célból. ELTE ÁJK. (Hozzáférés: 2016. november 19.)
- ↑ Dr. Gárdos István - Dr. Gárdos Péter: Ismét a fiduciárius biztosítékokról. Gárdos Füredi Mosonyi Tomori Ügyvédi Iroda, 2005. (Hozzáférés: 2016. november 19.)
- ↑ Gfv. X.30.126/2011/6. számú határozat. Kúria, 2011. szeptember 30. [2016. november 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 19.)
- ↑ Magyar népmesék értelmezése. Hatra Mag Kft.. (Hozzáférés: 2016. november 19.)
- ↑ Könyvbemutató. Ózd város, 2014. június 12. [2016. november 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 19.)
- ↑ Tudományos Díj a fiatal kutatók elismerésére. Miskolci Egyetem, 2008. december 15. [2016. november 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 19.)
- ↑ Kitüntetettek. Magyar Országos Közjegyzői Kamara. [2016. november 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 19.)
- ↑ A jogászok már átvették diplomájukat. Miskolci Napló, 2011. június 17. (Hozzáférés: 2016. november 19.)