Ugrás a tartalomhoz

Lauber Gyula

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Lauber Gyula
Személyes adatok
Teljes névLauber Gyula
Születési dátum1937március 11. (87 éves)
Születési helyBudapest, Magyarország
Nemzeti játékvezetés
ÉvekBajnokságStátusz
–1984NB IIjátékvezető
1975–1984NB Ijátékvezető
Nemzetközi játékvezetés
ÉvekKonföderációStátusz
1977–1982UEFAjátékvezető
SablonWikidataSegítség

Lauber Gyula (Budapest, 1937. március 11.–) magyar nemzetközi labdarúgó-játékvezető.

Pályafutása

[szerkesztés]

A játékvezetésből 1963-ban a Budapesten a BLSZ Játékvezető Bizottsága (JB) előtt vizsgázott.. Vizsgáját követően a Budapesti Labdarúgó-szövetség (BLSZ) által üzemeltetett bajnokságokban kezdte sportszolgálatát. A Magyar Labdarúgó-szövetség Játékvezető Bizottságának (JB) minősítései alapján NB III-as, országos utánpótlás, majd NB II-es, 1975-től NB I-es játékvezető. Küldési gyakorlat szerint rendszeres partbírói szolgálatot is végzett. A kor elvárása szerint a küldés szerinti egyes számú partbíró játékvezetői sérülésnél átvette a mérkőzés irányítását. Foglalkoztatására jellemző, hogy az 1977/1978-as bajnoki idényben Pádár László társaságában 22 mérkőzést vezethetett. Az aktív nemzeti játékvezetéstől 1984-ben visszavonult. NB I-es mérkőzéseinek száma: 109.

Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
1975. március 15. Béke téri stadion, Budapest első NB I-es mérkőzése Csepel SCDiósgyőri VTK 1 – 1 4000
1984. november 11. ZTE Aréna, Zalaegerszeg utolsó NB I-es mérkőzése Zalaegerszegi TE FCÚjpesti Dózsa 1 – 1 5000

A Magyar Labdarúgó-szövetség JB terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 1977-től tartotta nyilván bírói keretében. Több nemzetek közötti válogatott és klubmérkőzésen közreműködött, illetve vezetett. Ebben a korban a meghívott (nemzeti JB által küldött) partbírók még nem tartoztak a FIFA JB keretébe. Az aktív nemzetközi játékvezetéstől 1982-ben búcsúzott.

1990-ben a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) Játékvezető Testület (JT) Fegyelmi Bizottságának vezetője. 2004-ben az MLSZ Játékvezető Bizottság (JB) elnökségi tagja, a játékvezető-küldő bizottság vezetője, országos játékvezető ellenőr, az MLSZ Magyar Kupa Bizottságának tagja. 2005-ben lemondott a Játékvezető Bizottsági tagságáról.1984-ben Szlávik András a Játékvezető Bizottság (JB) elnöke több évtizedes játékvezetői pályafutásának elismeréseként Arany jelvény kitüntetésbe részesítette. 2013-ban Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke, egyben az MLSZ JB elnöke 50 éves vizsgája alkalmából emléktárgyat adott részére.

Források

[szerkesztés]

Külső hivatkozások

[szerkesztés]
  • Lauber Gyula. World Referee. [2015. december 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  • Lauber Gyula. nela.hu. (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  • Lauber Gyula. foci-info.hu. (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  • Lauber Gyula. szabolcsjb.hu. [2015. december 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  • Lauber Gyula játékvezetői adatlapja a Nemzeti Labdarúgó Archívum oldalán