Larissa (hold)
| Larissa | |
 | |
| A Larissza a Voyager–2 felvételén | |
| Felfedezése | |
| Felfedező | Harold J. Reitsema, William B. Hubbard, Larry A. Lebofsky és David J. Tholen |
| Felfedezés ideje | 1981. május 24. |
| Névadó | Larissza |
| Alternatív név | Neptunusz VII |
| Ideiglenes név | S/1989 N 2, S/1981 N 1 |
| Pályaadatok | |
| Epocha | 1989. augusztus 18. |
| Fél nagytengely | 73 548,26 km |
| Pálya excentricitása | 0,001393 ± 0 |
| Orbitális periódus | 0,55465332 ± 0 nap |
| Inklináció |
|
| Anyabolygó | Neptunusz |
| Központi égitest | Neptunusz |
| Fizikai tulajdonságok | |
| Méret | 216 × 204 × 168 km (± ~10 km)[1][2] |
| Átlagos sugár | 97 ± 5,4 km[3] |
| Térfogat | ~3,5·106 km³ |
| Tömeg | ~4,2·1018 kg (becsült)[Jegyzet 1] |
| Átlagos sűrűség | ~1,2 g/cm³ (becsült)[5] |
| Felszíni gravitáció | ~0,03 m/s2[Jegyzet 2] |
| Szökési sebesség | ~0,076 km/s[Jegyzet 3] |
| Forgási periódus | kötött |
| Tengelyferdeség | zérus |
| Albedó | 0,09[1][5] |
| Felszíni hőmérséklet | ~51 K átlagos (becsült) |
| Látszólagos fényesség | 21,5[5] |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Larissa témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
A Larissa a Neptunusz ötödik legközelebbi holdja. Nevét Larissza nimfáról, a görög mitológia egyik alakjáról, Poszeidón (Neptunus) egyik szeretőjéről kapta (aki a Görögország Thesszália régiójában található Lárisza város névadója is.)
Felfedezése
[szerkesztés]A Larissát első alkalommal Harold J. Reitsema, William B. Hubbard, Larry A. Lebofsky és David J. Tholen fedezte fel. 1981. május 24-én két szomszédos földi obszervatórium egyidejűleg detektálta egy katalogizálatlan csillag fényének 8,1 másodperces elsötétedését.[6] A kutatók ennek a véletlenül megfigyelt eseménynek az elemzése alapján következtettek a Neptunusz harmadik holdjának létezésére. A felfedezést 1981. május 29-én jelentették be, az égitest az S/1981 N 1 ideiglenes nevet kapta.[7]
A holdat másodjára a Voyager–2 találta meg 1989-ben a Neptunusz melletti elhaladása során.[8] Megállapításra került, hogy az egyedüli objektum a keringési pályáján, és 1989. augusztus 2-án az S/1989 N 2 ideiglenes nevet kapta.[9] Stephen P. Synnott a bejelentéskor „5 nap alatt készült 10 felvételről” beszélt, aminek alapján a tényleges újrafelfedezés valamikor július 28. előtt történhetett. A hold 1991. szeptember 16-án kapta meg a Neptunusz VII és Larissa nevet.[10]
Fizikai tulajdonságai
[szerkesztés]
A Larissa a Neptunusz negyedik legnagyobb holdja, alakja szabálytalan (nem gömbszerű), felszíne pedig erősen kráterezettnek tűnik, amelyen nincs jele semmilyen geológiai módosulásnak. A Larissa, a Triton pályáján belül keringő többi holdhoz hasonlóan valószínűleg egy törmelék égitest, ami feltehetően a Neptunusz eredeti holdjainak maradványaiból állt össze. Az eredeti holdakat a Triton perturbáló hatása aprózhatta fel, amely kezdetben (a befogása után) egy erősen excentrikus pályán keringhetett.[11]
A Larissa majdnem körpályán kering. A pálya sugara kisebb a Neptunusz szinkron pályájának sugaránál, ezért az árapály erők miatt lassan, spirális pályán közeledik a bolygó felé, végül a légkörébe csapódik, vagy a saját Roche-határának átlépése után törmelékgyűrűvé eshet szét.
Kutatása
[szerkesztés]
A Larissa közelébe csak a Voyager–2 jutott el. A szondának sikerült olyan fényképeket készítenie, amelyeken kivehető a hold kráterekkel szabdalt felszíne.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ A tömegre vonatkozó becslés a feltételezett 1,2 g/cm³ átlagos sűrűségen, és a Philip J. Stooke által publikált[4] részletes alakmodellből kapott 3,5 ·106 km³-es térfogaton alapul.
- ↑ A felszíni gravitáció a Gm/r2 összefüggés alapján számolt érték, ahol m a tömeg, G a gravitációs állandó és r a sugár.
- ↑ A felszíni gravitáció a √2Gm/r összefüggés alapján számolt érték, ahol m a tömeg, G a gravitációs állandó és r a sugár.
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Larissa (moon) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
[szerkesztés]- ↑ a b Karkoschka, Erich (2003). „Sizes, shapes, and albedos of the inner satellites of Neptune”. Icarus 162 (2), 400–407. o. DOI:10.1016/S0019-1035(03)00002-2.
- ↑ Williams, Dr. David R.: Neptunian Satellite Fact Sheet. NASA (National Space Science Data Center), 2008. január 22. (Hozzáférés: 2008. december 13.)
- ↑ (2019) „The seventh inner moon of Neptune”. Nature 566 (7744), 350–353. o. DOI:10.1038/s41586-019-0909-9.
- ↑ Stooke, Philip J. (1994). „The surfaces of Larissa and Proteus”. Earth, Moon, and Planets 65 (1), 31–54. o. DOI:10.1007/BF00572198.
- ↑ a b c Planetary Satellite Physical Parameters. JPL (Solar System Dynamics), 2010. október 18. (Hozzáférés: 2011. október 11.)
- ↑ (1982) „Occultation by a Possible Third Satellite of Neptune”. Science 215 (4530), 289–291. o. DOI:10.1126/science.215.4530.289. PMID 17784355.
- ↑ Marsden, Brian G. (1981. május 29.). „S/1981 N 1”. IAU Circular 3608. (Hozzáférés: 2011. október 26.)
- ↑ (1989) „Voyager 2 at Neptune: Imaging Science Results”. Science 246 (4936), 1422–1449. o. DOI:10.1126/science.246.4936.1422. PMID 17755997. [on page 1435]
- ↑ Marsden, Brian G. (1989. augusztus 2.). „Satellites of Neptune”. IAU Circular 4824. (Hozzáférés: 2011. október 26.)
- ↑ Marsden, Brian G. (1991. szeptember 16.). „Satellites of Saturn and Neptune”. IAU Circular 5347. (Hozzáférés: 2011. október 26.)
- ↑ (1992. október 1.) „A dynamical history of the inner Neptunian satellites”. Icarus 99 (2), 390–401. o. DOI:10.1016/0019-1035(92)90155-Z.
További információk
[szerkesztés]
- A Larissa adatlapja a NASA's Solar System Exploration oldalain (angolul).
