Langmuir (mértékegység)
A langmuir (jele: L) egy felületre kötődő atomokat vagy molekulákat érő dózist (expozíciót) jellemző fizikai mennyiség mértékegysége. Jellemzően a felületfizikában és a vákuumtechnikában alkalmazzák annak a jellemzésére, hogy egy anyag egységnyi területű felületeleme milyen dózisú anyagmennyiségnek van kitéve a gáztérben. Például vékonyréteg-leválasztásnál a rétegnövekedés egy fontos paramétere. Nem SI-mértékegység.
Az egységet Irving Langmuir amerikai fizikusról nevezték el.
Értelmezése
[szerkesztés]A langmuir a gáztér nyomása és az expozíciós idő szorzata. 1 L az 1 s idő alatti, 10-6 torr nyomású gáz általi kitettségnek (expozíciónak) felel meg.[1][2]
A gáztérnek kitett felület egyfajta dózist szenved el, amely a felület- és időegység alatti energiaelnyelést jellemzi. Ez a dózis megadható a felületet érő részecskeáram fluxusával:
.
Az ideális gáz részecskéinek (atomjainak vagy molekuláinak) darabszám-fluxusa a kinetikus gázelmélet értelmében
,
ahol a molekulák térbeli darabsűrűsége, pedig a molekulák átlagsebessége.
A részecskeszám-sűrűség: , ahol a részecskeszám, és a térfogat.
függ a hőmérséklettől () és a nyomástól ():
,
ahol a Boltzmann-állandó.
A molekulák átlagsebessége a kinetikus gázelmélet szerint:
,
ahol a molekulatömeg.
A fentiek behelyettesítésével a fluxusra az alábbi kifejezés írható fel:
.
Látható, hogy a fluxus és a nyomás közötti egyenes arányosság szigorúan véve csak állandó hőmérsékleten és adott molekulatömegnél érvényes. A gázadszorpciós kísérletek azonban jellemzően környezeti hőmérsékleten, könnyű gázokkal történnek, ezért a négyzetgyökös T- és m-függés miatt jó közelítéssel érvényes a fluxus és a nyomás közti lineáris összefüggés. A nyomásból kifejezett langmuir egység általában alkalmas a felületet érő fluxus jellemzésére.
Alkalmazása
[szerkesztés]Ha azt feltételezzük, hogy a felületre érkező részecskék mindegyike megtapad, akkor 1 L dózis (expozíció) körülbelül egy monoréteg (egy atomnyi vagy molekulányi vastagságú réteg) kialakulásához vezet. A rétegépülés sebességét tehát a langmuir mennyiségén kívül a megtapadás valószínűsége befolyásolja, melyet felületi kölcsönhatások és anyagjellemzők alakítanak. Mivel a megtapadás valószínűsége maximum 100% lehet, ezért a langmuir mennyiség a rétegépüléshez szükséges idő minimumára ad becslést.
A mennyiség egyben rávilágít arra is, hogy a legtöbb nanofizikai és felületfizikai kísérletet miért nagyvákuumban hajtják végre. Mivel egy-egy megfigyelni kívánt reakció jellemző időbeli lefolyása akár órákig is tarthat, a kellő tisztaság fenntartásának érdekében a műveletet ritka gázban kell végezni. Minél kisebb a gáztér általi kitettség, annál hosszabb ideig maradhat fenn a vizsgált rendszer kívánt szennyezetlensége.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Mills, Ian. Quantities, units, and symbols in physical chemistry (PDF) (angol nyelven), Blackwell Scientific Publications CRC Press distributor, 65. o. (1993). ISBN 0-632-03583-8. OCLC 27011505. Hozzáférés ideje: 2018. július 10.
- ↑ Alpert, D. (1953). „New Developments in the Production and Measurement of Ultra High Vacuum”. Journal of Applied Physics 24 (7), 860–876. o, Kiadó: AIP Publishing. DOI:10.1063/1.1721395. ISSN 0021-8979.
Fordítás
[szerkesztés]Ez a szócikk részben vagy egészben a Langmuir (unit) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
[szerkesztés]Tananyagok, ismeretterjesztő weblapok
[szerkesztés]- 4.2 Why is UHV required for surface studies ?. www.chem.qmul.ac.uk. [2018. június 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. július 10.)
Szakkönyvek
[szerkesztés]- Giber János és szerzőtársai: Szilárdtestek felületfizikája. Budapest: Műszaki Könyvkiadó. 1987. ISBN 9789631071115
- Lueth, H. (1997), Surfaces and Interfaces of Solid Materials (3rd ed.), Springer