Landsraad
A Landsraad egy kitalált szervezet Frank Herbert Dűne-univerzumában. A Landsraad az Impérium összes Nemesi Házának közgyűlése.
Áttekintés
[szerkesztés]Herbert 1965-ös Dűne regénye szerint a Landsraad körülbelül 2000 évvel a Butleri Dzsihad vége előtt alakult ki, ekkortól tekinthető politikai testületnek.[1] Kezdetben Landsraad Szövetség (v. Landsraad Liga) néven hivatkoztak erre a testületre, közvetlenül a Dzsihad után uralma több mint 13 000 világra terjedt ki.[2] Ez a szervezet fontos szerepet játszik az Impérium politikai és gazdasági erőegyensúlyának fenntartásában, amely megoszlik a Landsraad, a Padisah Császár és az Űrliga között (a Bene Gesserit leginkább a titkos műveleteket részesíti előnyben a nyílt akciókkal szemben, ennek következtében a „csendes” negyedik erőként lép fel a birodalomban, egészen II. Leto Atreides bukásáig). A Császár hatalma két dologból származik: egyrészt a Sardaukarok látszólag legyőzhetetlen haderejének birodalmi felügyeletéből, valamint az Arrakis bolygó és az onnan származó megfizethetetlen melanzs birtoklásából, amely végtelen gazdagság forrása. A Landsraad képviseli az összes többi uralkodó családot, amelyeket Házaknak neveznek, amellyel igyekeznek sakkban / kordában tartani a Császár egyszemélyes hatalmát, és amely elméletileg egy azzal összehasonlítható hatalmi erőt képvisel. Mind az egyesült Házaknak, mind a Császárnak a maga részéről nagy szüksége van a csillagközi utazásra, amely viszont az Űrliga kezében van. Ezt az érzékeny erőegyensúlyt használják fel arra, hogy megakadályozzák egyes különösen nagyravágyó vagy romboló szándékú (érdek)csoportok vagy egyének a társadalom egyensúlyának felborításával fenyegető tevékenységét.
Terminológia
[szerkesztés]Az „Az Impérium terminológiájá”-ban, az 1995-ös Dűne könyvben Herbert a következő meghatározásokat adja:
Ház: egy bolygó vagy bolygórendszer uralkodó dinasztiáját vagy klánját takaró kifejezés
Nagy Házak: bolygószintű hűbérbirtokok és bolygóközi vállalkozásokat birtokosai
Alsóbb Házak: bolygószintű vállalkozói osztály
A császári Corrino-ház mellett a Herbert eredeti sorozatában szereplő nagyobb Házak az Atreides-ház és a Harkonnen-ház. Az egyedi Házak állandó versengésben állnak a hűbérbirtokok, anyagi vagy politikai hatalom vagy éppen a császári kegyek megszerzése céljából.
A Nagytanács
[szerkesztés]A Nagytanács a Landsraad belső köre a faufreluchok fennállása alatt, amely egy merev osztályszerkezet, amit az Impérium erőszakkal tart fönn.[3] A Nagytanács jogosult legfelsőbb bíróságként fellépni a Házak közötti vitákban.[4]
A Változás Bírája
[szerkesztés]Eredete
[szerkesztés]Jelentése
[szerkesztés]A landsraad egy összetett szó, amelynek jelentése „a föld(birtok) tanácsa” (az „s” a birtokos esetet jelöli). Ez a szó megvan több skandináv nyelvben is, de mára a kissé átalakult landsråd formában létezik; a dán nyelvben landsraad formában állt az 1948-as helyesírási reform előtt. A holland és afrikaans nyelvekben szintén landsraad formában szerepel, Herbert azonban a skandináv nyelvekből vette a szót. Egy interjú alkalmával így határozta meg:
Kérdés: A Dűne regényben mit jelent a Landsraad?
Herbert: Hát, a Landsraad egy régi skandináv szó, amely a földbirtokosok gyűlését jelenti. Ez történelmileg hiteles abban a tekintetben, hogy ez egy gyűlés volt, illetve a törvényhozó testület első összejövetelei — igaz, elég korai. A Landsraad — tehát a földbirtokos köznemesség.[5]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Herbert, Frank. II. függelék: A Dűne vallása, A Dűne (1965) „Ebben az időszakban az anarchiát elsősorban az embrionális állapotban levő Liga, a Bene Gesserit és a Landsraad gátolta meg. A Landsraad, akárcsak az előző kétezer évben, most is rendszeresen összeült, a legsúlyosabb nehézségek ellenére is.”
- ↑ Herbert. II. függelék: A Dűne vallása, Dune (1965) „A kirobbant [ökumenizmusellenes] zavargásokban a történészek becslése szerint nyolcvanmillióan vesztették az életüket. Ez körülbelül hatezer embert jelent a Landsraad Szövetség minden akkori tagbolygójára számítva.”
- ↑ Herbert. Terminology of the Imperium (Faufreluches), Dune (1965. december 8.)
- ↑ Herbert. Terminology of the Imperium (High Council), Dune (1965. december 8.)
- ↑ Interviewer: Paul Turner: Vertex Interviews Frank Herbert. Volume 1, Issue 4, 1973. október 1. [2009. május 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. augusztus 30.)
Fordítás
[szerkesztés]Ez a szócikk részben vagy egészben a Landsraad című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
[szerkesztés]- Herbert, Frank. II. függelék: A Dűne vallása, A Dűne, fordító: Békés András (magyar nyelven), Budapest: Kozmosz Könyvek, 312, 513. o.. ISBN 963 211 767 0, ISBN 963 211 765 4, ISBN 963 211 766 2 [2002] (1987)