Kutyafejű boa
 | ||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||||
Nem fenyegetett      
| ||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||||
| Corallus caninus (Linnaeus, 1758) | ||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Kutyafejű boa témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Kutyafejű boa témájú médiaállományokat és Kutyafejű boa témájú kategóriát. |
A kutyafejű boa vagy pontatlan elnevezéssel zöld kutyafejű boa[1](Corallus caninus) a kígyók alrendjébe és az óriáskígyófélék (Boidae) családjába tartozó szárazföldi kígyófaj.
Elterjedése, élőhelye
[szerkesztés]Dél-Amerika középső részén, elsősorban az Amazonas-medence környékén él, Brazília, Peru, Ecuador és Guyana területén.
Síkvidéki trópusi esőerdőkben, fákon élő faj. Többnyire olyan helyet kedvel, ahol nyílt vízfelület is van a közelben.
Megjelenése
[szerkesztés]Feje lapos, felszínét apró pikkelyek fedik. Gödörszervei mélyek és feltűnőek, az ajakpajzsok között találhatóak.
Testhossza 1,5-2 méter. Alapszíne élénkzöld, hátán apró fehér foltok vagy csíkok láthatóak, rendezetlen formában és nagyon halványan. Ezek a keresztsávok feloldják testének körvonalát, és jól álcázzák az állatot. Hasa piszkosfehér vagy világossárga. Ajakpajzsuk világossárga.
A fiatal egyedek alapszíne általában narancsbarna-téglavörös, de lehet sárga is, mintázatuk világoszölddel szegélyezett fehér foltokból áll. Később több vedléssel, fokozatosan, 3-12 hónapos koruk között, kb. 1 méteres hosszúságnál érik el felnőttkori élénkzöld színüket.[2]
Életmódja
[szerkesztés]A fákon való élethez specializálódott faj, sohasem megy le a talajra. Napközben, pihenéskor egy vízszintes ágra tekeredve testgyűrűi tetején pihenteti fejét. Ilyenkor zöld színével, mintázatával és mozdulatlanságával szinte észrevehetetlen a fák lombjai között.
Főként éjszaka aktív. Vadászat közben farkával megkapaszkodik az ágakban, testét pedig laza S alakú gyűrűben lelógatja, így fejét és nyakát egy gyors mozdulattal képes az áldozat felé "kicsapni".
Táplálékát a fák koronájában, lesből elejtett gyíkok, madarak és kis emlősök alkotják. Mint a Corallus nembe sorolt fajoknál általában, ennél a fajnál is feltűnően nagyok a felső és alsó ajkakon levő érzékelőmezők, az ún. hőérzékelő gödrök. Elsősorban ezekkel lokalizálja áldozatait.
Méretéhez képest hosszú és erős, a szájának hátulsó feléből eredő görbe fogai vannak, melyek feltehetően a madarak elfogásához idomulva alakultak ki. Ezekkel ugyanis könnyen át tudja döfni a tollakat és meg tudja ragadni áldozatát, amíg testgyűrűivel körülfonja. Zsákmányát szorítással öli meg.
Szaporodás
[szerkesztés]Elevenszülő, 7-14 ivadéka lehet. Utódait a fán hozza világra. A fiatal példányok (a felnőttekkel ellentétben) az alacsony bokrokon gyíkokra vadásznak.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ A fajnevek soha nem állhatnak kettőnél több szóból - lásd: Wikipédia:Állatok műhelye/A magyar állatnevek helyesírása a Wikipédiában#A magyar nevezéktan szabályai
- ↑ Chris Mattinson: Kígyók. Budapest, Panemex-Grafo Kiadó, 2002. 39. oldal. ISBN 963-9090-87-5
Források
[szerkesztés]- Kígyók és egyéb hüllők, Aréna 2000 kiadó, ISBN 963-86380-4-4
- Mark O'Shea & Tim Halliday: Dorling Kindersley Handbooks - Reptiles and Amphibians; 2001, Dorling Kindersley Limited, London
- Chris Mattison: Snake; 1999, Dorling Kindersley Limited, London
