Milkói püspökség
A milkói püspökség, (helyenként milkoviai) eredetileg kun püspökség térítő, missziós püspökség volt Moldva és Havasalföld területén a 13. századtól a 16. század elejéig. Eredeti célja a kunok megtérítése volt, később névlegessé vált. A püspökség 1279-től viselte központja, Milkó után a milkói püspökség nevet.[1]
A püspökség alapítása
[szerkesztés]1223-ban a Kalka menti csatában a mongolok megverték az egyesült orosz-kun sereget. A kunok eddig egy nagy eurázsiai törzsszövetséget alkottak az Al-Duna és a Balkas-tó közötti területen. Egy részük mongol fennhatóság alatt élt tovább, mások a Kárpátok mellékére menekültek.[1]
A magyar királyság belefogott a kunok megtérítésébe. Róbert esztergomi érsek pápai legátusként 1226/1227-ben létrehozta a térítő jellegére utaló nevű kun püspökséget. Az egyházmegyét csak 1279-től nevezték központja, Milkó után milkói püspökségnek. Első püspöke (1227) a domonkos rend magyarországi provinciálisa (rendfőnöke), Theodorik lett, aki 5 éven keresztül volt a magyar provincia perjele (1223-1228).[2] A püspökség területe Moldva déli része a Szeret folyóig és Havasalföld keleti része, az Olt folyóig volt, amit 1231-ben állapítottak meg Rónert érsek második pápai legációja során.[1]
Az 1230-as évek végéig a püspökség az esztergomi érsek joghatósága alá tartozott, amikor a pápa saját közvetlen hatókörébe vonta, de a püspök továbbra is a magyar egyházszervezet tagja maradt. A tatárjárás alatt 1240/1241-ben a püspökség teljesen elpusztult, a kunok elhagyták, ezért feladatát vesztette.[1] A püspökséget Bedzsak[3] mongoljai pusztították el, miután átkeltek a Szereten. A dúlás során 90 (vagy 190) szerzetes halt meg, valószínűleg Theodorik püspök is odaveszett.[4] Elképzelhető, hogy mongolok ekkor ölték meg Magyar Boldog Pált. Rogerius mester így írta le az eseményeket: „Bochetor[5] pedig más királyokkal együtt átkelve ama folyón, amelyet Szeretnek mondanak, elérkezett a kunok püspökének a földjére, és legyőzve azokat az embereket, akik ott a harcra összegyülekeztek, az országot mindenestül elfoglalta.”[6]
Újjászervezési kísérletek
[szerkesztés]A tatárok között térítő ferences szerzetesek tettek kísérletet először a püspökség újjászervezésére Milkó központtal, ettől kezdve viselte a milkói püspökség nevet.[1]
A következő sikertelen újjászervezési kísérlet Nagy Lajos király nevéhez fűződött 1354-ben.[1]
A milkói püspökök ezután – többnyire mint az esztergomi érsek vikáriusai – csak címzetes püspökök voltak. A püspökség 1512-ben szűnt meg véglegesen, amikor Bakócz Tamás esztergomi érsek kieszközölte a II. Gyula pápánál a püspökség és az esztergomi érsekség kánoni egyesítését.[1]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b c d e f g Korai magyar történeti lexikon : 9–14. század. Főszerk. Kristó Gyula. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1994. ISBN 963 05 6722 9
- ↑ Magyar katolikus lexikon (domonkosok szócikk)
- ↑ A krónikák Budzsak vagy Bücsük néven is említik; Toluj (mongolul Тулуй (Tuluj); 1190 körül — 1232) Dzsingisz nagykán negyedik fiának gyermeke.
- ↑ Magyar katolikus lexikon (Milkói püspökség szócikk)
- ↑ „... Batunak hívatott. A seregben alatta a leghatalmasabb vezért Bohetornak hívták.” A tatárjárás emlékezete (1981) 122. o. Elképzelhető, hogy ez Szubotáj Behadir (Behadur, Baatar, Bagatur) Batu kán legeredményesebb hadvezérének torzított neve.
- ↑ Szerk.: Katona Tamás: A tatárjárás emlékezete. Bp., 1981, 123. o.
Források
[szerkesztés]- Makkai László 1936: A milkói (kun) püspökség és népei. Debrecen.
