Ugrás a tartalomhoz

Kováts Kálmán (plébános, 1862–1925)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kováts Kálmán
Született1863. március 21.
Zsigárd
Elhunyt1925. augusztus 17. (62 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaplébános
SablonWikidataSegítség

Kováts Kálmán (Zsigárd, 1862. március 21. – Budapest, 1925. augusztus 17.) kánonjogi doktor és plébános.

Élete

[szerkesztés]

Zsigárdon született, ahol apja 52 évig néptanító volt. Kováts középiskoláit Nagyszombatban és Esztergomban végezte, jogi és egyetemi tanulmányait a budapesti egyetemen hallgatta. 1885. április 15-én áldozópappá szentelték. Ezután káplán volt Zsitvaapátin, Buda-Vízivárosban hitoktató, 1890-ben Budapest-Krisztinavárosban, 1891-ben Budapest-Erzsébetvárosban káplánkodott. 1893 novemberében a közoktatási miniszter az esztergomi királyi érseki tanitóképző igazgatójává nevezte ki; ezen állásából, saját kívánságára 1897-ben fővárosi lelkészi állásába visszahelyeztetett. Újvarson dolgozott mint adminisztrátor, majd Budapest-Terézvárosban, 1906-ban Budapest-Lipótvárosban káplán, végül 1911-től szépkúti címzetes apát.

Elnöke volt az esztergomvidéki népnevelők egyesületének, tagja a Szent István Társulat tankönyvbíráló bizottságának; a hercegprímás egyházmegyei cenzorrá is kinevezte.

Cikkei az esztergomi tanítóképző Értesítőjében (1893. Májer István c. püspök nagyprépost halála. 1894-96. évf.), a Nemzeti Iskolában és a Magyarországban.

Munkái

[szerkesztés]
  • Emléklapok. Az Esztergom-vidéki népnevelők egyesületének első közgyűlése alkalmából tartott elnöki megnyitó. Esztergom, 1895.
  • Az esztergomi tanítóképző multja és jelen állapota 1842-1896. Uo. 1896.
  • Szent beszéd. Az esztergomi főszékesegyházban 1896. ápr. 19. szent Adalbert ünnepén mondotta. Uo. 1896.
  • Az esztergomi tanítóképző bajainak forrása s ezek főokozója. (Röpirat. Sajtó alatt.)

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • Beke Margit: Az esztergomi (esztergom-budapesti) főegyházmegye papsága 1892-2006. Bp., Szent István Társulat, 2008.
  • Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János.
  • Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona. [Részben 2. jav. és bőv. kiad. + Álnévlexikon] Bp., Argumentum Kiadó-Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, 2000.