Ugrás a tartalomhoz

Kovács Katalin (szociológus)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kovács Katalin
Született1954. október 9. (70 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
  • szociológus
  • néprajzkutató
SablonWikidataSegítség

Kovács Katalin (Budapest, 1954. október 9. –) magyar szociológus, okleveles etnográfus, egyetemi doktor (1986), a szociológiai tudomány kandidátusa (1997).

Családi állapota

[szerkesztés]

Elvált, egy gyermeke van.

Életpályája

[szerkesztés]

1978-ban az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett okleveles etnográfus végzettséget. 1979–1980-ban az MTA Néprajzi Kutatócsoport gyakornoka volt. 1980 és 1986 között az MTA Dunántúli Tudományos intézetének segédmunkatársaként dolgozott. 1982-ben az ELTE Bölcsészettudományi Karon szociológusi diplomát, majd 1986-ban ugyanitt egyetemi doktori címet szerzett. 1986 és 1996 között az MTA Regionális Kutatások Központja[1] Budapesti Osztályának munkatársa, majd 1997–1999 között főmunkatársa volt.

1997-ben lett a szociológiai tudomány kandidátusa.

2000 és 2016 között az MTA RKK KÉTI Térségfejlesztési Kutatások Osztályának tudományos osztályvezetőként dolgozott. 2017-től a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézetének igazgatója.

Tagságai

[szerkesztés]
  • 1978 – Magyar Néprajzi Társaság, tag
  • 1982 – Magyar Szociológiai Társaság, tag
  • 1990 – European Society for Rural Sociology, tag
  • 1997 – MTA Szociológiai Bizottság, tag
  • 2002 – Magyar Regionális Tudományi Társaság, tag

Díjai, elismerései

[szerkesztés]

Kutatási területe

[szerkesztés]

A vidéki térségek és települések társadalmi, gazdasági folyamatai.

Művei

[szerkesztés]

Számos cikket, tanulmányt publikált, könyve jelent meg. Több mű szerkesztői munkáját végezte el.

Könyvek

[szerkesztés]
  • Integráció vagy széttöredezés? Társadalomszerkezeti változások egy dunántúli aprófaluban. Pécs, MTA RKK 1987. 103 p.

Könyvszerkesztőként

[szerkesztés]
  • Városon innen, falun túl... Társadalomföldrajzi vizsgálatok Aszódon. Szerk. Asztalos I., Kovács K. and Zentai V. Aszód, Petőfi Múzeum 1989. 397 p.
  • Település, gazdaság, igazgatás a térben. Pécs, MTA RKK 1993. 280 p
  • Függőben. Közszolgáltatás-szervezés a kistelepülések világában. Szerk. Kovács K – Somlyódyné Pfeil E. Budapest, CompLex Kiadó, 2008. 445 p.
  • A területi kutatások csomópontjai. Szerk. Barta Gy, Beluszky P, Földi Zs, Kovács K Pécs: MTA Regionális Kutatások Központja, 2010. 531 p.
  • Többcélú küzdelem. Helyzetképek a kistérségi közoktatásról. Szerk. Balázs É – Kovács K. Budapest, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2012. 468 p.
  • Balázs Éva – Kovács Katalin: Többcélú küzdelem. Helyzetképek a kistérségi közoktatásról. Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, Budapest, 2012. 468 p.[2]
  • Hátrányban Vidéken. Szerk. Kovács K. – Váradi M. M. Budapest, Argumentum, 2013. 384 p

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]