Kovács Barnabás (síelő)
Kovács Barnabás | |
Született | 1946. július 8. Budapest[1] |
Elhunyt | 2017. január 1. (70 évesen)[2] |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása |
|
Halál oka | közúti baleset |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Kovács Barnabás (Budapest, 1946. július 8. – 2017. január 1.) síelő, edző, szövetségi kapitány, szakíró.
Családja
[szerkesztés]Apja Kovács László román bajnok síversenyző, sportvezető volt. Tőle sajátította el a síelés alapjait kétévesen, testvérével Kovács Gedeonnal együtt, aki később síedző lett.
Felesége Gráczol Ágnes teniszező volt. Lányuk, Kovács Mónika az 1990-es évek végén a legeredményesebb magyar alpesisíző volt. Az 1998-as naganói téli olimpiára három számban kvalifikálta magát, és az összetett versenyben 21. helyezést szerzett.
Pályafutása
[szerkesztés]1963 és 1977 között a Budapesti Honvéd síelője volt. 1963 és 1967 között több ifjúsági bajnoki címet nyert. 1968 és 1977 között ötszörös csapatbajnok óriás-műlesiklásban, kétszeres műlesiklásban és egyszeres lesiklásban. Tagja volt az alpesi síválogatott keretnek.
1972-ben szerzett tanári és síszakedzői diplomát a Testnevelési Főiskolán.
1973 és 1986 között a magyar alpesi síelés szakmai vezetőjeként dolgozott. A világkupa-sorozatban bemutatkozó versenyzők (Kővári Enikő, Apjok Ildikó, Görgey Anna) eredményei jelezték munkájának eredményességét. Ezt követően külföldön vállalt munkát. Többek között Hollandiában, Chilében, Argentínában és Ausztráliában tevékenykedett. Vezetésével vett részt a magyar síválogatott az 1992-es albertville-i és az 1994-es lillehammeri téli olimpián.
2008-tól az összes szakágért felelős szövetségi kapitányként irányította a magyar válogatott szakmai munkáját. 2016 januárjában az alpesisi szakágban Stark Mártonnak adta át a feladatokat és továbbra is vezette a biatlon, sífutás és síugrás szakágakat.
2017. január 1-jén, délután autóbalesetben vesztette életét.
Sikerei, díjai
[szerkesztés]- Magyar bajnokság – egyéni
- 2.: 1973 (óriás-műlesiklás)
- Magyar bajnokság – csapatbajnokság
- lesiklás
- bajnok: 1969
- műlesiklás
- bajnok: 1969, 1977
- óriás-műlesiklás
- bajnok: 1968, 1969, 1970, 1972, 1973
- lesiklás
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ PIM-névtérazonosító. (Hozzáférés: 2020. június 11.)
- ↑ Elhunyt Kovács Barnabás, a síelők szövetségi kapitánya, 2017. január 2. (Hozzáférés: 2017. január 20.)
Források
[szerkesztés]- Ki kicsoda a magyar sportéletben?: II. kötet (I–R). Szekszárd: Babits. 1995. 163. o. ISBN 963-495-011-6