Ugrás a tartalomhoz

Kolár Péter

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kolár Péter
Született1947. február 3.[1]
Kassa[1]
Elhunyt2017. március 30. (70 évesen)
Állampolgársága
Foglalkozása
IskoláiBudapesti Műszaki Egyetem (–1974)
SablonWikidataSegítség

Kolár Péter (Kassa, Csehszlovákia, 1947. február 3.Kassa, Szlovákia, 2017. március 30.) felvidéki magyar mérnök, kultúraszervező, színházigazgató, a kassai Thália Színház igazgatója, a Csemadok elnöke, főtitkára.

Életpályája

[szerkesztés]

Gyerekkorát Kisszalókon töltötte, majd szülei az 1950-es évek elejétől Csízen kaptak tanári állást, ahol az alapiskolát végezte. Később Tornalján tanult, végül 1966-ban érettségizett a kassai magyar tannyelvű ipariskolában. Előbb a pozsonyi műszaki főiskola hallgatója lett, majd a budapesti Műszaki Egyetemen végzett 1974-ben, és gépészmérnöki és tanári oklevelet szerzett. Ezután visszatért Kassára, ahol tervezőmérnök, majd középiskolai tanár lett. 1980 és 1990 között a Csemadok Kassa-vidéki, illetve Kassa-városi titkára volt.

1990-től 2011-ig, egy négyéves időszakot leszámítva, vezette a kassai Thália Színházat (amely kezdetben a komáromi székhelyű Magyar Területi Színház kassai Thália Színpada volt). Az önállódás az ő nevéhez fűződik.

1993-ban részt vett a Duna Televízió létrehozásában. 1997 és 2000 között a Csemadok elnöke volt. Miután visszatért Kassára a Thália Színház élére, részt vett a Márai Stúdió létrehozásában. Közben, haláláig a Csemadok kassai városi választmányának elnöke volt.

Díjai, elismerései

[szerkesztés]
  • Julianus-díj, 2009
  • A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje
  • Magyar Köztársaság elnökének aranyérme, 1999
  • Nemzeti Erőforrás Minisztériuma életpályadíja, 2010
  • Magyar Művészeti Akadémia aranyérme, 2009
  • Kassa Megye Önkormányzatának díja, 2006
  • Kassa Főpolgármesterének díja, 2007
  • Pro Probitate – Helytállásért díj, 2016
  • Ex libris-díj, 2016
  • Magyar Örökség díj, 2018[2]
  • 2019-ben emléktáblát kapott Kassán a Csemadok udvarán[3]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b c Evidence zájmových osob StB
  2. felvidek.ma
  3. Új Szó 72/270, 15 (2019. november 20.)

Források

[szerkesztés]